Globusz^® Publishing 

A zongoralecke napja.

A milánói jobb körökben divat lett, hogy a szülők igyekezzenek napvilágra hozni a gyermekükben rejtőző zenei tehetséget – már amennyiben rejtőzött. Rika nem tudta elképzelni, hogy Pinta trombitáljon vagy fuvolázzék. Csak a zongora jöhetett számításba.

Bejelentették a gyereket egy kiváló zongoratanárhoz, és Creasy elvitte a döntő fontosságú zongoraleckére. Ha a kiváló zenetanár megállapítja, hogy Pintában akár csak egy kis szemernyi tehetség is van, vásárolnak egy zongorát, és megkezdődik a rendszeres zenetanulás.

Pinta nem lelkesedett a dologért. Creasy sem. Nem volt kellemes elképzelni, hogy végighallgassa, ahogy a kislány a zongoragyakorlatokkal szerencsétlenkedik.

De ez akkor is csak apró felhő volt Creasy boldogságának egén. Gyakorlatilag teljesen abbahagyta az ivást, csak az étkezésekhez ivott meg egy-két pohár bort. Elkezdett reggelente tornázni, és talált Comóban egy edzőtermet, amely késő estig nyitva tartott. Rendbe hozta a telek körüli kerítést is, úgyhogy most már nyugodtan koncentrálhatott arra, hogy formába hozza magát.

Kevésbé lett volna derűs a kedve, ha hallotta volna azt a beszélgetést, amelyre Rika és Ettore között került sor nem sokkal az után, hogy visszatértek New Yorkból.

– Távoznia kell, Ettore, mégpedig sürgősen! Ragaszkodom hozzá!

– De miért, cara, amikor olyan elégedett voltál vele?

Rikának két oka is volt, mind a kettő igazi, de csak az egyiket magyarázhatta el.

– Pinta kezdi túlságosan megszeretni – úgy, hogy mást szinte nem is lát már.

– Csak nem képzeled, hogy...

Rika megrázta a fejét. – Nem, nem olyan értelemben. Lelki dologról van szó. Creasy úgy tekint Pintára, mint a barátjára. – Hatásszünetet tartott. – Pinta pedig úgy tekint rá, mint az apjára.

– Ez nevetséges!

– Dehogy nevetséges. Fokozatosan alakult ki. Csak eddig nem tűnt föl. Persze tudom, hogy szereti Creasyt, de most, amióta visszajöttünk, majd kiszúrja az ember szemét!

Ettore eltűnődött. – Eltúlzod – mondta végül. – Annyi bizonyos, hogy Pinta szereti Creasyt. Sokat van vele, mi pedig a kelleténél többet vagyunk távol... de hogy apaként...?

Rika fölsóhajtott. – Ettore te mindig távol tartottad magad a lányodtól. Túl távol. Sosem szoktál igazán elbeszélgetni vele. Magam sem hittem volna, de Creasy beszélget vele, és Pintára óriási hatással van. Fölnéz rá, respektálja! Sajnál minden percet, amit nem vele tölt! Hiszen még a vacsoránál is tűkön ül, hogy mikor rohanhat már a konyhába!

Ettore képtelen volt elismerni Rika szavainak igazságát. Kínosan érintette a fölismerés, hogy könnyűnek találtatott.

– De hát olyan sok a dolgom mostanában, Rika, és amikor hazajövök, pihenni szeretnék, nem holmi gyerekes locsogást hallgatni.

Az asszony megint fölsóhajtott. A férje csakugyan nem ismerte a tulajdon lányát.

– Megértelek drágám, de meg kell próbálnod erőt venni magadon. És ha egy kicsit odafigyelsz, rá fogsz jönni, hogy Pinta nem is olyan gyerekes. Nagyon okos! Okosabb a koránál!

Rika akkor kezdett el tépelődni a dolgon, amikor Pinta a keresztet vásárolta Creasy születésnapjára. Üzletről üzletre vonszolta az anyját, amíg meg nem találta pontosan azt, amit keresett. Furcsa ajándéknak rémlett egy ilyen embernek, és Rika szóvá is tette. Pinta csak nevetett.

– Tudom, mama, ez pontosan az ellenkezője annak, amire számítana, de Creasy mackó furcsa ember. Meg fogja érteni.

Rika ekkor kezdett el úgy tekinteni Creasyre, mint az Ettorét fenyegető veszedelemre. Kettős veszedelemre. Egyrészt Pinta, másrészt saját maga révén. Mert az a Creasyvel töltött éjszaka mintha gyújtózsinórt gyújtott volna meg. Néhány nap elteltével Rika azon kapta magát, hogy kísérti az az érzés, ahogy ott állt a hajnali derengésben, és lenézett az alvó férfira. Nemcsak a testi szerelemről, a teljes kielégülésről volt szó. Azt átélte már korábban is, Ettoréval és másokkal. Hanem másik élményről. Önmaga feladásáról, arról, hogy nem volt ura magának. Ettoréval és másokkal gyönyört adott és kapott. Sőt, olykor méricskélte. Azon az éjszakán Creasyvel sokkal többet kiadott magából. És az emlék napról napra elevenebb lett. Creasy teste, erős keze. A teljes odaadás. Az a pillanat, amikor Rika fölnyitotta a szemét, és nem látott márt, csak a fölötte lógó pisztolyt, és nem érzett mást, csak a férfi keménységét, ahogy belé lövellt. A látvány és az érzés összekeveredett, egybemosódott. És a többi, utána, amikor ott feküdt a karjában, és sokáig, nagyon sokáig azt sem tudta, hol van, miközben Creasy keze simogatta, birtokolta.

A New Yorki út alatt is az eszében járt, és amikor visszatérve újra megpillantotta Creasyt, tudta, hogy valóságos a veszély. Amikor aznap éjjel Ettoréval szeretkezett, minduntalan a másik férfi képe tolakodott a gondolataiba. A tömpe ujjak, a forradások, a feje felett lógó, kékesfekete pisztoly.

De erről nem beszélhetett. Csak Pintáról. Eddig Rika sohasem gondolkodott el azon, milyen érzelmek élnek a lányában Ettore iránt. Eddig nem volt senki más, akivel összehasonlíthatta volna. De most, amikor Creasyvel látta a kislányt, látta az érzései mélységét is. Ha nem tudják gyorsan átirányítani ezeket az érzéseket Ettoréra, nemsokára késő lesz.

– Úgyhogy távoznia kell, caro – mégpedig nyomban!

– Hát – mondta Ettore eltűnődve –, egy hét múlva jár le a három hónapos próbaidő. Egyszerűen nem hosszabbítjuk meg. Ezt a lehetőséget megbeszéltük már akkor, amikor alkalmaztam.

Rika furcsán nyugtalannak látszott.

– Nem, Ettore, ne várj addig! Szólj neki holnap! Természetesen a teljes időre ki kell adni a bérét, és adj neki szép jutalmat is. Ő nem tehet semmiről.

– Egy hét ide vagy oda nem számít – mondta józanul Ettore. – Nem akarok haragot.

Az asszony erősködött, akaratoskodott, még azt is fölvetette, hogy elvihetnék magukkal néhány napra Rómába, és akkor logikus volna, hogy Creasy még a három hónap letelte előtt távozzék.

Ettore azonban nem engedett. Pintának rosszat tenne, ha megint elvinnék az iskolából.

Parázs veszekedés lett belőle, Ettore fölhozta, hogy ha Rikának eredetileg nem lett volna üldözési mániája, most nem volna ilyen gondjuk. Végül kivételesen az asszony volt kénytelen engedni. Abban maradtak, hogy Ettore a hét végén szól Creasynek.

– Nehéz lesz az elválás – jegyezte meg a férfi.

Rika megvonta a vállát. – Pinta fiatal, túl fogja tenni magát rajta.

Ettore válasza most az egyszer találó volt, éles szemre vallott.

– Nem Pintára gondoltam.

Creasy minderről mit sem sejtve vitte Pintát a zongoraleckéjére. A következő vasárnapról beszélgettek. Creasy megint Elióhoz volt hivatalos ebédre, és Pinta vele akart menni.

– Itthon vannak a szüleid. Velük illik lenned.

– De szeretnék megint találkozni Elióval, Feliciával meg a gyerekekkel!

Creasy szelíden lebeszélte. Lesz még bőven alkalom máskor. Pinta szülei sokat vannak távol.

Nehezen találtak el a zenetanárhoz. Pinta előszedte a térképet, ő irányította Creasyt a Corso Buenos Aireshez. Széles, fákkal szegélyezett sugárút volt, az emeletes bérházat pázsit választotta el az úttól. Creasy az út szélén állította le a kocsit, aztán átbaktattak a pázsitos részen a bejárathoz. Creasy fölszólt a kaputelefonon, az ajtó biztonsági zára búgó hang kíséretében kinyílt.

– Nem maradok sokáig, Creasy, csak egy óra az egész!

– Játssz hamisan!

Pinta széles vigyorral nézett föl rá. – Ne félj!

Creasy visszament, beült a kocsiba, elővett egy újságot. Egy nyitott emeleti ablakból halk klimpírozás hangja szűrődött ki.

Eltelt az egy óra. A ház kapuja csattanva becsukódott. Creasy fölnézett. Pinta intett neki, elindult a kocsi felé. Még mindig negyvenméternyire lehetett, amikor Creasy mögött föltűnt a fekete autó, fölhágott a járdára, be a pázsitsávra. Amikor Creasy meglátta benne a négy férfit, azonnal tudta, mi készül. Kiugrott a kocsiból, a pisztolyáért nyúlt. Pinta meglepetten megtorpant.

– Fuss, Pinta, fuss! – kiáltotta a férfi.

Az autó a kislány előtt fékezett, elállta útját, elvágta Creasytől. Kinyílt a hátsó ajtó, kiugrott két férfi. Pinta azonban fürge volt. Átbújt a feléje nyúló kar alatt, megkerülte az autó farát, nekiiramodott futó testőre felé. A két férfi a nyomában. Mind a kettőnek revolver volt a kezében. Creasy rájuk emelte a pisztolyát, de Pinta útban volt, nem mert lőni. Aztán az egyik utolérte a kislányt, átkapta a derekát, fölemelte, visszavonszolta az autóhoz. A másik megállt, célba vette Creasyt, és tüzelt. Fölé ment a golyó. Creasy két golyót eresztett a mellébe.

Aki Pintát fogta, be akarta tuszkolni a hátsó ülésre, de a kislány dühödten védekezett, rúgkapált és visított. Creasy már egészen közel járt, mire a férfi végre belökte Pintát, aztán megfordult, lövésre emelte a fegyverét. Creasy magasra, a fejére célzott, nehogy a lövedék bepattanjon az autóba. Az orra tövében találta el a másikat, a golyó fölfelé, az agyába hatolt, a lövés ereje nekitaszította a testét a kocsi ajtajának, és az becsukódott. Aztán az első ülésről három lövés dörrent, és Creasy összeroskadt. Az autó motorja fölbőgött, a pörgő kerekek megkapaszkodtak a füves földön, az autó meglódult. Ahogy a kerekek leszökkentek az útra, Pinta Creasy nevét sikoltotta.

A férfi mozdulni sem tudott, az idegrendszerét mintha megbénították volna a lövedékek. Nagy csönd lett. Creasy feküdt, várta a segítséget. A fájdalom, a bénultság közepette csak abban reménykedett, hogy nem hal meg. Hallotta, amikor Pinta a nevét sikította. Nem segélykérő sikítás volt – a kislány látta, hogy összeesett –, hanem aggódó.