|
|
|
– A fegyvert odaadták?
– Igen.
– Kérem, mutassa meg.
Creasy levette jobb kezét a kormányról. Benyúlt a zakója alá, odaadta a pisztolyt.
Ettore óvatosan megfogta. Addig még sohasem volt pisztoly a kezében. Elbűvölten nézte.
– Milyen típus?
– Beretta 84.
– Használt már ilyet?
– Igen. Jó pisztoly.
– Töltve van?
Creasy levette tekintetét az útról, ránézett az olaszra. – Töltve van – mondta szárazon.
Ettore visszaadta a fegyvert. Haladtak tovább, Como felé. Azért kérte meg az amerikait, hogy üljön a Lancia volánja mögé, hogy megítélhesse, jól vezet-e. Megnyugodva látta, hogy Creasy könnyedén, simán vezet.
Nem volt olyan könnyű testőrt találni, mint ahogy Vico szavaiból hitte volna az ember. Legalábbis olyan testőrt, aki megfelelt Rika követelményeinek.
Az asszony el volt ragadtatva a Vico-féle ebéd eredményeitől, és nyomban tervezgetni kezdett. Úgy döntött, hogy a testőr odafönt kap egy nagy szobát. Pintával sürögni-forogni kezdtek, bevittek egy asztalkát, egy jókora fotelt, elszórtak pár szőnyeget. A szobában már volt egy nagy sárgaréz ágy, egy komód, és egy ruhásszekrény. A testőr majd a konyhában étkezhet Mariával, a házvezetőnővel, meg Brunoval, a kertésszel.
Rika lajstromba szedte a testőr feladatait. A legfontosabb az volt, hogy elvigye Pintát az iskolába, aztán délután érte menjen. Közben Rikát fuvarozhatja a bevásárló körútjaira, és ebédmeghívásaira.
Az illetőnek természetesen szalonképesnek, udvariasnak és tisztelettudó viselkedésűnek kellett lennie. Rika ráadásul sürgette is Ettorét, mert nemsokára kezdődött a tanév, és szerette volna elkísérni férjét közelgő párizsi útjára.
Mindez sok gondot okozott. Az első két jelentkező egyértelműen elfogadhatatlan volt, alig többek utcai vagányoknál, akiket Rika be sem engedett volna a házba. A harmadik szemlátomást homoszexuális volt, márpedig Ettore nem állhatta a homokosokat. Ekkor fölhívta az ügynökséget, hogy reklamáljon a jelentkezők színvonala miatt, de azt a választ kapta, hogy kevés a testőr. Azt is udvariasan az értésére adták, hogy az ember azt kapja, amiért megfizet. Mindazonáltal másnap telefonáltak, hogy van még egy ajánlatuk – egy amerikai. Ettore nem lelkesedett érte. Meglepődött azon, hogy az illető külföldi, ráadásul amerikai. Valami gumit rágó, sörtehajú gengszterre számított.
Így hát kellemes csalódás érte, amikor Creasyt betessékelték az irodájába. A férfi szögletes, sebhelyes arca, fenyegető arca meglehetősen brutális benyomást keltett, de az öltözéke elegáns volt. Sötétkék öltönyt és krémszínű inget viselt. Megállt az ajtónál és kifejezéstelen arccal nézett Ettoréra. kezében egy vörös viasszal lepecsételt nagy, barna borítékot tartott.
Ettore intett neki. Creasy odalépett, leült az íróasztallal szemben, majd odanyújtotta a borítékot.
– Az ügynökségen azt mondták, ezt adjam át.
Szinte tökéletesen beszélt olaszul, enyhe nápolyi akcentussal.
Ettore elvette a borítékot. – Kér kávét? – kérdezte. Egy kicsit fölbátorodott. A többieket még kávéval sem kínálta meg.
Creasy nemet intett. Ettore feltörte a pecsétet, előhúzta a dossziét, olvasni kezdett. Az ügynökség tájékoztatója volt Creasy érdemeiről és múltjáról, Guido információi alapján.
Ettore szótlanul elolvasta. Amikor végzett vele, sokáig nézte az előtte ülő férfit. Creasy szenvtelenül nézett vissza rá.
– Túl szép – mondta Ettore. – Hol a bibi?
– Iszom – hangzott a közönyös válasz.
Ettore egy pillanatig emésztette a dolgot, megint belenézett a papírokba, aztán azt kérdezte:
– Milyen hatással van ez magára?
Creasy szeme összeszűkült, ahogy elgondolkodott, és Ettore megérezte, a teljes igazságot fogja meghallani.
– Ami az effajta munkát illeti, rontja a kondíciómat, és a reakcióidőmet. Kevésbé pontosan tudok gyorsan és pontosan lőni. Ha gazdag volnék, és meggyőződésem volna, hogy engem vagy a családomat támadás fog érni, nem alkalmaznék egy ilyen állapotban lévő embert.
– Annyira be szokott rúgni, hogy magatehetetlen lesz, vagy botrányosan viselkedik?
Creasy megrázta a fejét. – Maga semmit sem venne észre. Éjszakánként szoktam inni. Reggel esetleg nem érzem túl jól magam, de nem látszik.
Ettore megint a papírokba mélyedt. Amíg Rika nem tud az italról, semmi gond...
– A fizetség nem sok.
Creasy megvonta a vállát.
– Ha elsőrangú profik megpróbálják elrabolni a lányát, a szolgáltatás arányban lesz a fizetséggel.
– És ha amatőrök próbálkoznak?
– Ha csakugyan amatőrök, valószínűleg elijeszteném, de lehet, hogy meg is ölném őket... Van valami valószínűsége?
Ettore nemet intett.
– Kétlem. Őszintén szólva, főleg a feleségem aggodalmaskodik. Nem tudja megemészteni az utóbbi időkben történt sok emberrablást. Mellesleg, a maga feladatai közé tartozik majd az is, hogy fuvarozza. Van saját kocsija. – Megint lepillantott a dossziéra, a háborúk, ütközetek, fegyverek listáira.
– Egy kicsit civilizálódnia is kell majd.
– Rendben van – mondta Creasy –, de a társasági csevegés nem a kenyerem. Végzem a munkámat, amilyen jól csak tudom, aztán kész.
Ettore most először mosolyodott el.
– Az a jó. Most rögtön elkezdheti? – Hirtelen eszébe jutott valami. – Fegyvere van?
Creasy bólintott. – Az ügynökség ad. Magának kell egy nyilatkozatot adnia nekik. Ők rendezik el a fegyverviselési engedélyt. Hozzáírják majd a számlához. – Fölállt. – Akármikor jöhetek.
Elmentek az ajtóig.
– Holnap este indulok Comóba, ott töltöm a hétvégét – mondta Ettore. – Kérem, legyen itt a holmijával együtt, hat órára. Arról, hogy iszik, nem kell tudnia senkinek. Még a feleségemnek sem.
A két férfi kezet rázott. – Nem tudom, mennyi időre lesz szükség a szolgálataira – mondta Ettore. – A körülményektől függ, de az ügynökséf három hónapos próbaidőre kötött szerződést. Utána mind a ketten átgondolhatjuk a dolgot. Végül is, lehet, hogy agának nem lesz ínyére a munka.
Amikor beléptek a társalgóba, Rika a franciaablaknál állt. Egyszerű fekete ruha volt rajta. Arca oválisan fehérlett az ébenfekete hajtömeg keretében.
Ettore bemutatta őket egymásnak. – Adhatok valami innivalót? – kérdezte Rika.
– Köszönöm. Whiskyt, egy kis vízzel.
Rika odament a bárszekrényhez, a két férfi pedig a franciaablakhoz lépett, és kinézett a tóra. Creasy megérezte Ettoréban a nyugtalanságot, és nem értette. Rika odajött a whiskyvel, a férjének egy martinit hozott.
– Nem értettem jól a nevét – mondta.
– Creasy.
– Nem olasz?
– Amerikai vagyok.
A nő homlokán egy kis ránc jelent meg, ahogy Ettoréra nézett.
– De kitűnően beszél olaszul – mondta sietve a férfi. A nő szemlátomást zavarba jött.
– Nagy gyakorlata van az ilyen munkához?
Creasy megrántotta a vállát. – Semmi.
Rika homlokán elmélyült a ránc. Ettore ismét gyorsan közbeszólt:
– Hasonló területen Creasy úrnak nagy tapasztalata van. Igen sok tapasztalata.
Creasy érdeklődéssel vizsgálgatta a nőt. Időbe telt, amíg túltette magát, a szépsége okozta első megrendülésen. Közömbös volt számára, hogyan reagál arra, hogy amerikai, viszont érdekelte, miféle viszonyban van a férjével.
Ettore eddig határozottnak és magabiztosnak látszott, most azonban már szembeötlő volt a gyengesége: ez az asszony – vagy a szépsége, vagy a személyisége, de lehet, hogy mindkettő révén – uralkodott rajta. A nő pedig láthatóan zavarban volt. Természetesen kialakított magának egy képet arról a típusról, akit Ettore fölfogad. A testőrnek nyilvánvalóan olasznak kellett volna lennie, udvariasnak és alázatosnak, ifjúnak és kisportoltnak, továbbá tapasztaltnak a testőrködésben.
Az előtte álló férfi azonban először is amerikai volt, márpedig Rika, sok olasz társasági előkelőséghez hasonlóan, hajlamos volt rá, hogy lenézze az amerikaiakat. Ráadásul, noha nagydarab volt, fiatal a legkevésbé sem, és kisportoltnak sem igen látszott.
Rika jól megnézte az öltözködését; lezser volt és drága minden, a krémszínű nadrág, az őzbarna garbó, a sötétbarna zakó. Rika látta, hogy a poharat tartó kéz fején sebhelyek sötétlenek, és a kisujj vége hiányzik. Aztán fölnézett a férfi arcába, és most jött rá, hogy milyen magas. Megnézte a forradásokat a homlokán, az állán, a vastag pillájú szempárt, mely közönyösen nézett vissza rá.
Most ébredt rá, milyen hatással van rá a férfi: megijedt tőle. Ez megrendítette. A férfiak nem szokták megijeszteni. Eddig még sohasem érzett riadalmat egy férfi láttán.
Ettore törte meg a csendet. – Hol van Pinta, drágám?
A nő összekapta a gondolatait. – Odafönt. Mindjárt lejön.
Ettore észrevette, hogy a felesége ingerültsége eltűnt, de zavarodott kifejezés ült ki helyette az arcára.
Rika halványan elmosolyodott, Creasyhez fordult. – A lányom izgatott, hogy testőre lesz.
– Én vagyok az első? – kérdezte Creasy.
– Igen. Maga úgy beszél olaszul, mint egy nápolyi!
– Nápolyitól tanultam.
– Ott is él?
– Nem, csak sokszor jártam ott.
Creasy halotta, hogy nyílik az ajtó. Hátrafordult.
A lányon fehér trikó volt és farmernadrág. Megállt az ajtóban, érdeklődéssel nézte Creasyt.
Az anyja odaszólt: – Cara, ez Creasy úr.
Pinta átlépdelt a szobán, és nagyon szabályszerű mozdulattal kezet nyújtott. Ahogy Creasy megrázta, a lány óvatosan rámosolygott. A feje búbja a férfi melléig ért. Apró keze eltűnt az övében.
– Mi lenne, ha megmutatnád Creasy úrnak a szobáját? – Kérdezte Rika. – Talán szeretne kicsomagolni.
Creasy fölhajtotta a maradék italát, aztán a lány méltóságteljesen kivezette.
Amikor becsukódott az ajtó, Ettore várta a kitörést, de Rika tűnődve kortyolgatta az italát.
– Minden szükséges képessége és tapasztalata megvan – mondta Ettore –, és ezen a területen igazán nehéz jó emberanyagot találni...
A nő még mindig nem szólt. Ettore rábeszélő hangon folytatta:
– Persze kár, hogy amerikai. De te is hallottad, kitűnően beszél olaszul.
– Dolgozott már Olaszországban?
– Nem. – A férfi kinyitotta az aktatáskáját, odaadta az ügynökség anyagát. – Ez a múltja.
A nő leült, kinyitotta a dossziét. Ettore odament a bárszekrényhez, és kevert magának még egy martinit.
A felesége szó nélkül végigolvasta az anyagot, aztán összecsukta a dossziét és letette a kávézóasztalkára.
Ettore a poharat forgatta a kezében, és csöndben maradt. Rika töprengésbe merült. Aztán megszólalt: – Megrémít ez az ember.
– Megrémít? – Ettore elképedt.
Rika elmosolyodott. – Szerintem nem rossz, hogy amerikai. Más, mint a többi.
– De miért rémít meg?
Rika eltűnődött, aztán megrázta a fejét. – Nem tudom. – Lenézett a dossziéra. – Talán ez a válasz. Te is tisztában vagy vele, hogy olyasvalakit hoztál be az otthonunkba, akinek vér tapad a kezéhez. Isten tudja, hány embert ölt meg. Szerte a világon...
Ettore tiltakozni akart, de a nő megint elmosolyodott, és folytatta: – Jól öltözködik, mint egy európai.
Ettore megkönnyebbülten, de értetlenül hallgatta. Creasy eszerint szemlátomást elfogadható volt.
Rika fölállt, arcon csókolta a férjét.
– Köszönöm, drágám. Most már sokkal jobban érzem magam.
Úgy mondta, mintha valami ajándékot köszönt volna meg – egy ékszert vagy egy csokor rózsát.
Vacsora után Creasy megtisztította a pisztolyát. Gépiesen dolgozott, hosszú évek gyakorlata mozgatta az ujjait, miközben a gondolataiban megforgatta az este eseményeit és a szereplőket. A múltban, amikor belekezdett egy-egy új feladatba, mindig sorra vette a körülötte lévő embereket, mérlegelte, milyen hatással lehetnek rá, és a feladatra. Most, noha a feladat gyökeresen más volt, a szokás hatalma újra végigvitte a megszokott úton...
Ettore, állapította meg magában, gondokkal küzd. Valószínűleg üzleti gondokkal. Amikor Creasy előzőleg elmondta Eliónak, hogy ki lesz az új munkaadója, Elio fölismerte a nevet. A Balletto szövőgyár az egyik legnagyobb hurkolt selyemszövet-gyártó volt Olaszországban, tehát a világon is. Ettore az apjától örökölte a céget, akit annak idején nagyon nagyra becsültek a milánói üzleti körökben. Ettorét is jó üzletembernek tekintették, de sok más olasz textilgyároshoz hasonlóan őt is súlyosan veszélyeztette a távol-keleti konkurencia. És híresen szép felesége volt...
Creasy gondolatai most Rikára összpontosultak. Teljes szenvtelenséggel átgondolta, milyen hatással volt rá a nő. A külső megjelenésében sok olyasmi volt, amit Creasy különösen sokra becsült a nőkön: a cicoma hiánya, hogy nem volt teleaggatva kacatokkal, a kevés kozmetikum. A haja természetes eséssel hullott a vállára, a körme hosszú volt, de lakkozatlan. Nem volt szüksége segédeszközökre, és Creasy azt is észrevette, hogy illatszert sem használt. Önmagában is tökéletes nő, állapította meg a férfi. A személyisége összefonódott a külsejével, annak meghosszabbítása volt. Testileg mágnesként vonzotta. Ennek súlya volt. Creasy jól megfigyelte, hogyan reagál rá a nő. Látta a kezdeti ellenségességet és ingerültséget, aztán a helyükbe lépő kíváncsiságot. Tapasztalatai szerint az ilyen típusú nőt a múltja szokta izgatni, a benne rejlő erőszak. Az ilyen nő uralkodni szeret, kitapasztalni, meddig terjedhet a hatalma, először lelkileg, aztán esetleg testileg is. Nagyon óvatosnak kell lennie vele.
Végzett a fegyvertisztítással. Elővett egy kis doboz olajat, megolajozta az elsütőszerkezetet, és a tárkivetőt. Most Mariára és Brunora gondolt. Nem sokat beszéltek, amíg elfogyasztották a vacsorát a nagy, kényelmes konyhában, és Creasy nem is igyekezett beszéltetni őket. Természetes tartózkodása nyilvánvaló volt, és úgy vélte, hogy egy idő múlva, amikor már megszokták a jelenlétét, ugyanúgy fognak beszélgetni egymással, mint az érkezése előtt. Maria, ahogy Creasy látta, a harmincas évei derekán járhatott, tenyeres-talpas volt, kedélyes és szemlátomást kíváncsi a jövevényre. Bruno túl lehetett a hatvanon, kistermetű, barna bőrű, manóarcú, szelíd emberke.
Jó vacsora volt, amilyet otthon eszik az ember. Gnocchi Verdi, utána olajban pácolt csirke citromlével. Noha az utóbbi időben nem volt jó az étvágya, Creasy nagyon szerette az olasz konyhát, és sokat tudott róla. Fölismerte a firenzei stílust, és megkérdezte Mariát, hogy toszkánai-e.
Maria megörült a kérdésnek, rájött a forrására is. Igen, eredetileg toszkánai, de öt évvel ezelőtt Milánóba jött állást keresni. Creasy megkérte Brunót, hogy reggel mutassa meg a ház környékét, hogy az eszébe véshesse, mi hol van, aztán elnézést kért, fölkelt az asztaltól, és fölment a szobájába.
Kiszedte a tárból a rövid, 9 mm-es töltényeket, ellenőrizte a rugót, aztán megvizsgálta a két tartalék tár rugóját is. Utána kinyitott egy lőszeres dobozt, és megtöltötte mindhármat. Amikor ezzel is végzett, elővette az új válltokot, és egy ronggyal nekilátott olajat bedörzsölni, hogy még jobban megpuhuljon.
Pinta... főleg vele lesz gondja. Creasy általában nem tudott bánni a gyermekekkel, és gyanította, hogy ez sem lesz kivétel. Nem volt benne gyakorlata. A gyermek nem játszottak szerepet az életében, legföljebb szánalma tárgyaként. Mindegyik háborúban, ahol valaha is harcolt, a gyermekek osztályrésze volt a legtöbb szenvedés. Megzavarodtak, gyakran elszakadtak a szüleiktől, és szinte mindig éheztek. Emlékezett a fölpuffadt hasú, értetlen tekintetű kongói gyermekekre. És a játék babákra emlékeztető vietnamiakra, akik olyan gyakran kerültek két tűz közé. Megbombázták, fölrobbantották, lelőtték őket. Úgy hallotta, hogy Dél-Vietnamban több mint egymillió az árva, és néha úgy érezte, hogy mindegyiket látta. Begubózott, hogy ne kelljen tudomásul vennie a szenvedésüket. Máskülönben az ember beleőrül. Creasy már régen begubózott. Látni látta őket, de a látvány értelme nem jutott el az agyáig.
A háború valamennyi lealjasító hatása közül ez volt a legkínzóbb, hogy eltompította az emberben a részvétet. De Creasy most először került egy gyermek közvetlen közelébe. A gyermek kétségtelenül nem éhezett, nem szenvedett, nem volt hontalan, de Creasynek attól még gondot jelenthetett.
Amikor Pinta fölvezette a szobájába, ott maradt egy darabig, fecsegett, amíg Creasy kicsomagolt. A jövevény érkezése szemlátomást nagy esemény volt az életében. Egyetlen gyermek lévén, gyakran unatkozott. Természetes volt, hogy Creasyt többnek tekintette egyszerű őrnél.
Az első kérdései Amerikára irányultak. Creasy elmagyarázta, hogy hosszú évek óta nem ott él, de az nem csökkentette a leány lelkesedését. Melyik vidékről való Creasy, kérdezte, és a férfi azt felelte, délről, Tenessee-ből.
Most abbahagyta a pisztolytáska olajozását. Belecsúsztatta a Berettát, odalépett az ágyhoz, fölakasztotta a sárgaréz gombra úgy, hogy a markolat a párna közelében állt meg. Visszament az asztalhoz, kiterítette rajta a Milánó és Como közötti terület autós térképét. Gondolatait most betöltötték a feladat szakmai részletei. Eddig még sohasem testőrködött, de egyszerűen katonai szempontból fogta föl. Meg kell védelmeznie egy „értéktárgyat“. Az ismeretlen ellenség esetleg megkísérli elrabolni. Creasy fontolóra vette a taktikát. Élettapasztalata arra indította, hogy az ellenfél szempontjából vegye szemügyre a helyzetet. Megpróbálhatják megszerezni az „értéktárgyat“ a támaszpontján, vagyis otthon; vagy pedig a támaszponton kívül, egy másik gyakran igénybevett helyen, vagy az odavezető útvonalon – tehát vagy az iskolában, vagy az utcán.
Délelőtt majd biztonsági szempontból ellenőrzi majd a ház körüli terepet. Úgy döntöttek, hogy eztán Pinta megmutatja neki, hol van az iskola, s akkor módja lesz megvizsgálni az ottani biztonsági intézkedéseket. Arra a megállapításra jutott, hogyha emberrablással próbálkoznak, a legvalószínűbb helyszín az utca, ezért fontos, hogy rendszertelenül változtassa a napi útvonalat. Végignézte a térképen az úthálózatot, közben följegyzéseket firkált a térkép szélére.
Amikor végzett, odament a szekrényhez, levette róla a bőröndjét. Benne sorakozott néhány újságpapírba göngyölt whiskysüveg. Kinyitotta az egyiket, fogott egy poharat, kitöltötte az első adagot. Aztán ismét a fő gondján tűnődött – a kislányon. Az a legfontosabb, szögezte le magában, hogy rögtön a megfelelő alapra helyezzék a kapcsolatukat. A megfelelő alap pedig a célszerűség, semmi több. Creasyt nem társalkodónak vették föl, hanem testőrnek, és ezt meg kell értetnie a lánnyal, akár gorombaság árán is. A szüleinek is meg kell érteniük. Félreérthetetlenül a tudtukra fogja adni, és ha nem képesek tudomásul venni, akkor mást kell keresniük helyette.
Erre a szempontra nem gondolt, amikor elvállalta a munkát, de miután megismerkedett a gyermekkel, ott motoszkált a fejében. Érezte Pinta lelkesedését, és zavarba jött tőle. Gyorsan le kell állítania a kölyköt.
Egyenletes tempóban ivott, amíg kiürült az üveg, akkor lefeküdt. A nagydarab, megviselt, befelé forduló férfi bizonytalanul nézett új feladata elébe.
De Guidónak igaza volt. Lekötötte.
Lent, a nagy hálószobában Rika és Ettore szeretkezett. A nő nagyon mohó volt, követelőző, zihált, az ujjai belevájtak Ettore vállába. Mindig össze szokta hangolni a ritmusát a férfiéval, lépcsőzetesen gyorsítani a tempót, amíg föl nem vitte a tetőpontra a férfit, tudatosan, magabiztosan.
De most Rika csak magával törődött, lelkileg elkülönülve törekedett a gyönyörre. Ettore megpróbált lépést tartani vele, de érezte, hogy a nő közeledik a csúcsponthoz, míg végül belerándul az orgazmusba. A férfi nem tudta utolérni, lemaradt, érezte, hogy elernyed alatta a másik test. Nem bánta. Tudta, hogy Rika később majd ismét fölkelti vágyát, úgy játszik rajta, mint valami hangszeren. Úgy használja csodálatos testét, száját, hogy minden vágyát kielégítse. A nő büszke volt arra, hogy milyen ügyesen bánik vele, élvezte, hogy uralkodik a teste fölött. Sohasem alázta meg, vagy gyötörte, de fantáziadús, változatos módon élvezte tulajdon ügyességét.
Rika zihálása elcsitult, végigsimította Ettore hátát, elégedetten fölsóhajtott. A férfi tudta, hogy most kedveskedésre és puha csókokra számíthat, később Rika majd a hátára fordítja, és lassan, fortélyosan visszafizeti majd a kölcsönt, miközben lemosolyog rá, mint valami összeesküvő...
– Pintának tetszik.
A férfi összeszedte a gondolatait. – Ki?
– Creasy. Pintának tetszik.
Ettore megrázta a fejét. – Pintának az tetszik, hogy megszabadult a nevelőnőtől. Drakula grófért is lelkesedne, csak mehessen iskolába.
– Nem – mondta Rika. – Amikor lefektettem, azt mondta, Creasy olyan, mint egy mackó. Úgy hívja, „Creasy mackó“.
Ettore elnevette magát. – Pinta azt hiszi, minden medve olyan, mint az ő játék mackója, amivel alszik. Pedig a medvék veszélyesek is lehetnek.
– Miért adta a fejét testőrködésre? – tűnődött a nő. – Unalmas munka ahhoz az élethez képest, amit eddig megszokott.
Ez már veszélyes talaj volt...
– Valószínűleg már megelégelte – mondta Ettore. – Nem mai gyerek már.
– Negyvenkilenc éves – jegyezte meg a nő, eszébe idézve a dossziéban olvasottakat. – És nincs családja, nincs gyermeke. Van valahol otthona?
– Nem tudom. Nem hiszem. Az efféle ember nem szokott megállapodni.
Azon tűnődött, mi lehet az oka Creasy iszákosságának. Talán része ez is. Harcok, kalandok közepette eltöltött egy életet, aztán már túl öreg hozzá, és nem tudja, mitévő legyen.
Rika gondolatai párhuzamosan haladtak az övéivel.
– Valami nem stimmel benne – mondta.
– Nem stimmel?
– Igen. Van benne valami... Mintha a közelmúltban nagy beteg lett volna... Nagyon magabiztos, de valami mégsem stimmel benne. Talán valami nő volt...
Ettore elmosolyodott. – Tipikus asszonyi gondolkodás.
De aztán Rika megrázta a fejét. – Nem, azt hiszem, nem nő. Valami más. Valami hiányzik belőle. A személyiségéből hiányzik valami. Érdekel engem ez a Creasy – legalább nem unalmas ember!
Ettore elégedett volt. Az eszébe sem jutott volna, hogy Rikát Creasy mint férfi érdekelné. Már réges-régen kirekesztette a fejéből az ilyen gondolatokat. De tudta, mennyire szereti a felesége analizálni az embereket, beskatulyázni őket pontos kategóriákba. Majd Creasynél is megpróbálkozik ezzel. Megszámozva, fölcímkézve bele akarja illeszteni a világképébe. Ettore arra gondolt, hogy Rikának nehéz dolga lesz a fölöttük alvó férfival, mert nincs benne, az ő világában. Az őt irányító hatások és érzelmek idegenek az amerikai számára. De Ettore elégedett volt. Rika elfogadta a testőrt, Pinta hétfőn visszamegy az iskolába, ő pedig nyugodtan foglalkozhat az üzleti problémái megoldásával. Aztán eszébe jutott egy furcsa apróság.
– Azt mondtad, megrémít.
– Igen. De talán nem is ez a helyes kifejezés. Bizonyos értelemben ijesztő. Kicsit olyan, mint valami megszelídített vadállat. Soha nem lehetsz egészen nyugodt felőle. Emlékszel Arredóék farkaskutyájára? Öt év után hirtelen nekiugrott a gazdájának, és megharapta!
– Creasy nem kutya, Rika.
– Csak példának mondtam. Creasy mintha mindig rágódna valamin. Mintha forralna valamit. Tudom, hogy csak ilyen a beállítottsága. Igazán nem ijesztő, inkább érdekes. Szeretnék többet tudni róla, a múltjáról... hogy hogyan érzi magát a világban...
Ásított, lejjebb csúszott az ágyban. A szavai hallatán Ettorénak az jutott az eszébe, hogy voltaképpen milyen keveset tud Creasyről. Talán mélyebbre kellett volna leásnia. De hát az ügynökség feltehetően elégedett volt. Legalábbis annyit biztosan ellenőriztek, hogy nincs-e priusza. Így vagy úgy, most már eső után köpönyeg...
Rika megmoccant mellette, a lélegzése mélyebb, egyenletesebb lett. Elaludt.
A férfinak csak reggel jutott eszébe, hogy a nő kielégítetlenül hagyta.
 |  |  |
|
|
|