Globusz^® Publishing 

Tél Milánóban. Luxusautók sora a kertvárosi fasorban. A fák mögött álló nagy épületben halk csengőszó hallatszott, s néhány perc múlva lezúdultak a gyerekek a lépcsőn. Fázósan összehúzták magukon a kabátot a szélben, amíg eljutottak a körös-körül várakozó autók melegébe.

A nyolcéves Peppino Machetti lehajtott fejjel, esőkabátja gallérjába húzott nyakkal sietett a sarok felé, ahol apja sofőrje szokta várni a kék Mercedesszel. A sofőr a tükörből figyelte a közeledő fiút, majd hátrahajolt, és kinyitotta az ajtót. Peppino hálásan bebújt a bőrpárnás melegbe; az ajtó becsapódott, a kocsi elindult. Peppino kikászálódott az esőkabátjából. A kocsi már a következő saroknál járt, amikor a fiú fölnézett, és rájött, hogy nem Angelo ül a volán mögött. Ahogy kérdésre nyílt a szája, a Mercedes ismét a járda mellé húzódott, megállt, és egy megtermett férfi szállt be a fiú mellé. A sofőr türelmesen megvárta, amíg rés nyílik a hazafelé tartó autók tömegében, és simán besorolt közéjük. Még csak januárt írtak, de Peppino Machetti már a harmadik áldozat volt, akit ebben az évben elraboltak Olaszországban.

A korzikai Bastia kikötőjében az évszakhoz képest szokatlan meleg volt, olyannyira, hogy az egyik vendéglős kirakott néhány széket meg asztalt a macskaköves járdára. Egy magányos férfi ült az asztalnál, whiskyt kortyolgatott, nézte a partot, ahol a livornói komp készülődött az indulásra.

Már két órája ült ott. Előzőleg gyakran kiintette a vendéglőst, hogy töltse meg kiürült poharát, míg az végül kivitte az üveget, és mellé egy tál fekete olajbogyót.

Az út túloldalán egy kisfiú üldögélt a járdaszegélyen, s figyelmesen nézte, ahogy a férfi egyenletes tempóban öblíti le az olajbogyókat a whiskyvel.

Nyugalom volt. A turistaidény már elmúlt, az idegen volt az egyetlen látványosság, amely lekötötte a kisfiú figyelmét. Fölébresztette a kíváncsiságát a férfi. Furcsán nyugodt volt, mintha semmi köze sem lett volna a környező világhoz. Tekintete nem követte a gyér forgalom mozgását, csak elnézett az út fölött a part, a várakozó komp felé. Hébe-hóba rápillantott a fiúra, szögletes arcából érdeklődés nélkül nézett rá a két szem. Az egyik fölött függőleges sebhely látszott, az állán egy másik. De a szem kötötte le a fiú figyelmét. Mélyen és távol ülő szempár volt, a vastag szemhéj összehúzódott rajta, mintha cigarettafüst csípte volna, pedig a férfi nem dohányzott.

A fiú korábban hallotta, hogy folyékony franciasággal kérte a whiskyt, de biztosra vette, hogy mégsem francia. Az öltözéke, a sötétkék kordnadrág, a fekete, kötött garbó és fölötte a farmerdzseki drága, de a sokat használtság benyomását keltette, akárcsak a lába mellett álló bőr-útitáska. A fiúnak nagy tapasztalata volt abban, hogy fölmérje az idegeneket, különösen a vagyoni helyzetüket. Ezt az embert nem tudta hova tenni.

A férfi megnézte az óráját, és kitöltötte a maradék whiskyt. Fölhajtotta, fogta az útitáskáját, és átment az úton.

A fiú mozdulatlanul ült a járdaszegélyen, nézte a közeledőt. A teste ugyanolyan volt, mint az arca – szögletes. Csak amikor a közelébe ért, akkor vette észre a fiú, hogy nagyon magas. Nem sok választhatta el a két métertől. Nagy testéhez képest meglepően könnyedén járt, s mindig a talpa külső széle érintette először a talajt.

Ahogy elhaladt a fiú mellett, lepillantott rá. A gyerek utána fordult; föltűnt neki, hogy a férfi a whisky ellenére természetes mozgással, egyenletes léptekkel halad. A fiú fölpattant, átszaladt a túloldalra, fölmarkolta a tálon hagyott féltucatnyi olajbogyót.

Fél óra múlva nézte, ahogy a komphajót kivontatják a kikötőből. Kevés utas volt rajta; látta, hogy a férfi egyedül áll a tatkorlátnál. A hajó egyre sebesebben mozgott. A fiú hirtelen integetni kezdett. A messzeségből már nem tudta kivenni az idegen szemét, de érezte, hogy rászegeződik, aztán látta, hogy fölemelkedik a korlátról a keze, s rövid gesztussal nyugtázta a köszöntést.

Palermóban még melegebb volt. A város mögötti dombokon meghúzódó fallal körülvett villa spalettái és ablakai nyitva álltak, beáradt rajtuk az enyhe, déli fuvallat a földszinti dolgozószobába. Üzleti megbeszélés folyt odabenn három férfi között: egyikük a nagy, fényes íróasztal mögött ült, a másik kettő vele szemben. A szellő szétoszlatta a szivarfüstöt. A rutinkérdéseket már megtárgyalták. Az íróasztal mögött ülő férfi meghallgatta a másik kettő jelentéseit egy sor vállalkozásról, amelyek átfogták az egész országot, az északi, alpesi tájtól Szicília déli csücskéig. Időnként közbeszólt, hogy részletezzenek vagy magyarázzanak meg valamit, de többnyire csak figyelt. Aztán egy sor tömör utasítást adott. A másik kettő egyszerre bólintott. Senki sem jegyzetelt.

Miután végeztek a rutindolgokkal, rátértek a dél-calbriai helyzet megvitatására. Néhány évvel korábban a kormány úgy döntött, hogy acélipari komplexumot létesít, azon a szegénység sújtotta vidéken. Az íróasztal mögötti férfi együttműködött a kormánnyal, nem hivatalos minőségben. Több ezer hektár földet vásároltak föl ilyen-olyan földtulajdonosoktól. Az efféle ügyek hosszú, vesződséges tárgyalásokkal szoktak járni, s közben megváltozott a kormány összetétele. Miniszterek jöttek, miniszterek mentek, és a kommunista párt kétségbe vonta az egész terv létjogosultságát. Az íróasztal mögött ülő férfi bosszankodott. Mindenütt okkal szoktak neheztelni az üzletemberek az állhatatlan kormányokra. De akkor is – nagy összegek forogtak kockán! Jobban kézben kellett volna tartani a dolgokat.

A másik kettő elhallgatott, várta, hogy milyen döntésre jut a főnök. Az párnán ült a magas támlájú széken, mert apró emberke volt, legföljebb másfél méter magas. Noha hatvanon túl járt már, az arca ránctalan volt és kissé kövérkés, akárcsak a keze, mely mozdulatlanul hevert az asztal lapján. Sötétkék, mellényes, nagyon szép szabású öltönyt viselt, s ez jól leplezte enyhe kövérségét. Arcához képest föltűnően duzzadt ajkát kissé összecsücsörítette, ahogy töprengett. Simulékony ember benyomását keltette.

Végre elhatározásra jutott. – Visszavonulunk. Úgy látom, csak újabb bajok várhatók. Don Mommónak kell magára vállalnia minden felelősséget.

A két férfi bólintott. A megbeszélés véget ért. Fölálltak, odamentek a bárszekrényhez. Az apró emberke kitöltött három pohár Chivas Regal whiskyt.

– Salut – mondta.

– Salut, Don Cantarella – felelte rá kórusban a másik kettő.