"Nagyszalonta nevezetes város..."
Olvasom, s összeszorul a szivem.
Hiénafoggal eddig mart belénk
A holttestünket tépő idegen.

Országhatárul ezt jelölte meg,
Eddig engedte nyomor s gyávaság,
Eddig, hol a sík aranyat terem
És körülfogja Arany városát.

Szalonta s Geszt közt vonul a határ.
Itt bölcső ringott, ott egy sír mered,
Két vádló jel, két szemrehányó szó,
Két kérdés, melyre nincsen felelet.

A bölcső itt, jaj, olcsó préda lett,
Kezét az ellen rátette hamar!
A sír ott túl, a sír még a mienk.
A Halál szabad, - szabad és magyar!

Ők átlépik a határt szabadon:
A szelíd költő s a kemény vezér,
A messzi rónán elbolyonganak
S ahogy mennek, a vállok összeér.

Csend van, alig mozdúl egy szélmalom,
Nyomasztó csend. A pusztán alkonyul.
Innen a bölcső, amonnan a sír:
Szemlélik egymást hosszan, szótlanul.

1920 július