Nyugszol, Vezér, a geszti kripta mélyén,
Egy év pergett le poraid felett:
Tél, tavasz, nyár és ősz...
Szörnyű évszakok!
És most várod, Vezér, az új telet.

Lassan ráeszmél immár nemzeted,
E balga nép, hogy néki Te mi voltál!
Te fogtad össze görcsös akarattal,
És fölibe, mint atyja, úgy hajoltál,
Vaskezeddel Te fogtad össze még,
És hogy megoldódott a vasmarok:
Mint "oldott kéve" hullott szerteszét.

Mit látsz, Vezér, mit látsz ott lenn, a mélybe?
A kripta mélyén látsz-e csillagot?
Ahol Te vagy, a napok oda tűnnek,
És talán onnan jönnek a napok;
Mit látsz, Vezér, mit látsz ott lenn a mélybe,
Mit földi szem még meg nem láthatott?

Egy év pergett le poraid felett.
Hogy bizonyságot tegyen - Vezér - Rólad
S véresen adjon igazat - Neked!
Hogy eltörpült a forradalmas játék,
A talmi hősök, pózoló nagyok!
Ama mindszenti nagy feketeségből

Csak a Te mártírhomlokod ragyog!
Mily nyomorultul, mily leleplezetten
Áll a sok szennyes, hamishitű pap,
És egyedül csak Te miattad ünnep,
Gyászünnep az az októberi nap!

1919 október 31