Mennyi arany, mennyi arany a fákon!
Reszkető, halvány, hervatag arany;
Úgy-e, ilyet nem láttunk soha nyáron?

Úgy-e, nekünk nyílott ki ez a pompa,
Szívünkből freccsent a lombra a vér,
S a szél a halotti dalt nekünk mondja?

S üres magtárral, üres kamarával
Mi úgy-e, mégis gazdagok vagyunk,
Fájdalmunk néma, hervadt aranyával?

És ahogy nő az arany-avar bennünk,
És ahogy nő az orkánterhes csend:
Úgy enged Isten magasabbra mennünk.

S ahány tövisbe lép a vándor-láb:
A tarlón annyi vérrózsa fakad,
S annyi lépéssel jutottunk tovább.

S egyszer mi úgy-e mégis célhoz érünk
S mert elvesztettük minden aranyunk:
Majd arannyá lesz minden szenvedésünk?

S szívünkből szórjuk szét az aranyat.
De nekik csak az alkony bíbora -
És a fejükre szálló vér marad!

1919 október 27