Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon".
"Adjon Isten",... feleltem halkan én.
Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.

Mint valami fogadás, esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés,
Elvált, mint óceánon két hajó.

Először látott - utoljára tán,
Először, tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a ködben, a jegenyén.

A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi, semmi sem.
Csak jól esett, hogy magyarul beszéltünk.

1919 január 12