|
|
|
|
Magyarország teste Darabokra esve, - A kardodat pajtás Törd el, itt az este. Gallérodról, pajtás, A csillagot tépd le, Csillag úgy se jő már Több a magyar égre. Csákód mellé tűzzél Egy síri virágot, Úgy sirasd, úgy átkozd Ezt a rongy világot. Temetésre jöttél Nagy Szibériából. Jobb volt neked, jobb volt A hazádtól távol. Ládd, hova jutottunk?! Látod, mivé lettünk?! Be sok reményt, álmot Kora sírba tettünk! A test csonka, fáradt, A szív tunya, álmos. Egész Magyarország Egy roppant Világos! Világost, a multat, Megsirattuk régen, Nem hittük, a jövő Útja arra térjen. Bús vért szüreteltünk, Ínséget arattunk, Minden nemzetek közt Magunkra maradtunk. S nem idegen győzött, Idegen erő, kard: Undok belső féreg Rágta meg a magyart. Most már mentek innen, Hegyen át, völgyön át, S zeng a búcsúnóta: "Piros csizmám nyomát"... Most már mentek innen, Mentek, merre járnak A hajnali harmat, Az éjféli árnyak. Mentek, merre szállnak A szelek, az álmok. Mentek a világnak, Mentek, merre láttok. Magyarország teste Darabokra esve, - A kardodat, pajtás, Törd el, itt az este. A csillagod, pajtás, A csillagod tépd le, Csillag, fényes csillag Másnak jár az égre. De Váradnak tartva, Hegyen át, völgyön át, Magas Királyhágón, Áss el egy trombitát. Erdély határán egy Jobb kor, ha áthalad, Megszólal még egyszer Talán a föld alatt!! 1918 december |
 |  |  |
|
|
|