|
|
|
|
Nem szánlak, jó Vitéz, mert jó Neked,
Neked már jó. Sok rémség elől elfedte szemed Az orgyilkos golyó. Rövid a kín, hosszú a síri álom, De ezt a népet szánom és útálom. Hogy letört életednek drága gátja, Rajt' dül át a tömeg, Ezer közül nagyságod egy ha látja, S az sem érdemli meg; A nemzedékek sodra tovatart, S nem ád az Isten több ilyen magyart. Míg éltél, értünk drága két karod Munkált erőd felett, S a halál, mikor szíven ragadott, Szóltál: "Ez így kellett". Néztél merőn, Kálvin kemény magyarja, A puskacsőbe: ahogy Isten akarja. Egy szörnyű korszak minden bűneit Hordta fenkölt fejed, Szeretted édes magyar véreid, S tested megtöretett, Új tagja mártírok nagy seregének, Néróknál haj! hóhérabbak a népek! A becsületen folt, csorba ne essék, Nem volt más jelszavad, Hitted, hogy nem ábránd, mi kötelesség. Arany-Szent-György-lovag, Köveden rövid lesz a felirat: Egy igaz férfi, sok hitvány miatt! 1918 Mindszentek estéjén |
 |  |  |
|
|
|