|
|
|
|
Most átkot mondok!
Ez a föld a mienk, Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen: Megátkozott legyen! Ezeréve mi vagyunk itt urak Isteni, ősi jusson: Honszerző vér jogán! Hogy ez a föld bitang kezekre jusson, Az nem lehet, Nincs Isten, aki megengedje azt. Most átkot mondok: Ne leljen itt vigaszt, Mosolyt, álmot, szerelmet, Aki nyomunkba jő. A termőföld Legyen neki kiszikkadt temető. Hova vágyai elepedve érnek, Erdei források Vize: forrása tisztátalan vérnek. Olcsó prédául mit neki hagyunk: Legyen viszálynak elátkozott magja Az aranyunk. Minden bokor rázörrenjen, Rém kergesse nádon-éren; Talpa alatt Minden kavics lánggal égjen, Minden fűszál leszáradjon, Falvaira Minden folyam kiáradjon. Mit megkíván: fusson tőle, Szálljon reá, mitől remeg, Gyümölcs fáján rohadjon meg! Legyen itt akkor minden május-évad Virágtalan gally, száraz ág; Kopárak legyenek itt a hegyek S meddők az anyák. Legyen a napfény oly sápadt, kevés, Mint szűkös, nyirkos kripta-üregek Dohos ölében a halotti mécs! Akik nyomunkba jőnek, Hordják szivökben idők tengerén Fullánkját tört erőnknek. Heverjen temetetlen bomló testük És ne leljenek itt Nyugodt álmot bolyongó lelkeik. Verje meg az Úristen ezt a földet, Ha tőlünk elveszik!! 1918 október |
 |  |  |
|
|
|