E gyüjteményben Végvárinak azok a versei vannak együtt, amelyek előbb "Segítsetek" címen több kiadást értek és ezeken kívül 38 azóta nyilvánosságra került új vers, melyeket e gyűjteménnyel egyidejűleg "Mindhalálig" címen adtunk közkézre. Állandóan sokan keresik e költeményeket, mert sok ember lelkéből szólanak. Új kiadás vált szükségessé. Ez a kiadás azért foglalja magában mindkét sorozatot, mert a kettő egy gondolatkörnek, egy érzelmi világnak a tükre, egyes darabjai kiegészítik egymást s így együtt mintegy történeti képét szolgáltatják az előbb megszállott, majd a békekötéskor elszakított hazarészek magyarsága lelki életének.
Ez a történeti szempont az oka, hogy az elrendezés lehetőségig pontosan követi a versek keletkezésének időrendjét. Így tűnik ki, milyen hatása volt az eseményeknek a költőre s mert itt az ő személyében az elszakadt magyart látjuk, mondhatjuk, hogy így értjük meg általában a letört magyar földeken élő testvéreink benső alakulását. Lehet, hogy a sorrend nem mindenütt helyes s nagyon hihető, hogy a szöveg itt-ott nem éppen hű. Ennek a magyarázata abban van, hogy rendkívüli utakon jutottak ide a kéziratok, némelyik vers több példányban, nem egyeztek meg teljesen s úgy kellett összevetések útján megállapítani a leginkább valószínű szöveget. Ez érteti meg azt is, hogy ez a kiadás egy-egy ponton különbözik az eddigiektől.
A kiadók remélik, hogy ezek a végekről jött hangok felébresztik az ilyen szenvedéseken át nem ment magyarokat gondtalan és gondolattalan állapotukból; ébren tartják s elernyedni nem engedik az otthonukból menekülteket és elűzötteket. Mindenki, aki olvassa, merítsen e lapokból erőt és bizalmat: "Magyarok még vannak!"
Budapest, 1921 novemberében
A kiadók
![]() | ![]() |