Globusz^® Publishing 

A forradalmak, szabadságharcok, világégések mindég mélyen megzavarják a békés évtizedek alatt kijegecesedett formák közé jutott társadalmi életet. Természetes, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc nyolc éve sem múlt el nyomtalanul a magyar társadalmi élet felett, hanem mélyreható változásokat hozott abban létre. Olyanokat, amelyek még messze későbbi időkben is éreztették hatásukat.

A Lipót-féle időkben udvari élet Magyarországon nem volt. Az erdélyi fejedelmi udvar körül kialakult nagyobb szabású társadalmi élet Magyarországon nem éreztette hatását s különben is csak szűk körű és erősen familiáris volt ez az udvari élet, ahol a bécsi élet nemzetköziségét a családi intrikák sötét világa helyettesítette. Mint mondám, Magyarországon még ilyen vidékies udvari élet sem volt. I. Rákóczi Ferenc ugyan nem engedett atyja és nagyatyja fejedelmi hagyományaiból, de a Wesselényi-féle szövetségben való részessége miatti kellemetlenségek az ő udvarának életét is letompították.

Thököly ugyan sokat adott a reprezentálásra, díszre, de pályája üstökösszerűen rövid ideig volt csak fényt árasztó. Zrínyi Ilonára súlyos családi árnyak nehezedtek: férje korai elhunyta, közeli véreinek kivégzése. Az elnémított közvéleményű országban, az ostromlott várban, ha fejedelemasszonyhoz méltó udvart tartott is, ez az udvar nem szolgálhatott például másoknak.

Rákóczi, amikor birtokaihoz hozzájutott és Bécsből hazatért, elég zajos társadalmi életet élt ugyan és maga körül nagy udvart szervezett, nem kis mértékben feleségére való tekintettel, de itt sem alakulhatott ki nagyobb szabású és irányítóhatású társadalmi élet. A társaságokból nem lehetett száműzni a császári tiszteket, akik pedig a németgyűlölő s az eperjesi napok levegőjét még visszaérző vidéki nemesek előtt kellemetlenek voltak s megjelenésükkel eleve megölték a társalgás bizalmasabb lehetőségét. Különben a nemesi és főnemesi társadalom nagyobb része igen hosszú ideig bizalmatlanul tekintett Rákóczira s így udvarának közvéleményalakító szerepe nem lehetett.

Az ország társas élete vidékek szerint széttöredezett s vidékies volt. Nem volt egyetlen olyan ház sem, ahonnan az egész országra kihatólag indult volna ki szokás, divat, hangulat, közszellem. Rákóczi Lengyelországból történt hazatérte után ez a helyzet egy csapásra megváltozott.

Rákóczi és Bercsényi körül azonnal valóságos s most már irányt szabó és közvéleményt irányító udvar alakult ki. Az ország lefojtott levegőben élő társadalma különben is egyszerre szabadon lélegezhetett. A nemzeti hadsereg tisztikara a tábori élet elevenségében új és színes életstílust alakított ki. Az elnémult magyar élet máról-holnapra felpezsdült.

Az összes művészetek közül mindenkor az ötvösség állt a legközelebb a magyarhoz. Már a kora-Árpádkortól kezdve alig van Európának számottevő városa, amelyben magyar ötvös működésének emlékével ne találkoznánk. A keleti pompakedv és a fényűzés ősi szeretete: nyilvánul meg ebben és így érthető, hogy annak a magyar életnek, amely a Rákóczi szabadságharc társadalmi velejárója volt, a pompakedvelés és a fényűzési hajlam volt a jellemzője. Bár egyik sem fért össze az ország erősen leromlott anyagi helyzetével, de lelkileg motiválva volt a felszabadulás érzésével, amely a külsőségek kifejlesztésében is tobzódott. Maga Rákóczi tudta és vallotta, hogy a nagy tömegek és a köznép előtt feltétlen szükség van arra, hogy a vezető osztály és az egyes szerepvivő országnagyok már életük külsőségeivel is kitűnjenek. Természetes, hogy ezen elv mellett szívesen bontakozott ki Rákóczi körül egy eleven és színes udvari élet, annak ellenére, hogy Rákóczi mellől hiányzott a háziasszony. Pedig, hogy a fénykedvelő háziasszonynak milyen nagy szerepe lehet a férje mellett a társaság összetartásában, az udvari élet fokozásában, arra Bercsényiné adott példát.

A Rákóczi-udvar épp úgy, mint a vezetők kisebb vonzókörű udvarai, vagy a nemesi társadalom házainak élete, merőben magyar volt. A latin nyelv egészen mellékes szerepet játszott az egész felkelés alatt s németül még ekkor igen-igen kevesen tudtak. Rákóczi udvarában a francia tisztek miatt ugyan francia szót is lehetett hallani, de a levelezés, társalgás, tárgyalás, szóval az élet nyelve a magyar volt.

Rákóczinak eredetileg is nagy udvartartása volt. Most kiegészítette ezt a Rákóczi körül kialakult katonai és polgári vezetőség, a vármegyékből delegált két-két nemes ifjú, majd a nemesi ifjak társasága. A fejedelem elég gyakran tartott különböző értekezleteket, amikor hol a megyéket, a városokat, hol a szenátust, hol a tábornoki kart, hol a gazdasági szerveket hallgatta meg. Ilyenkor még élénkebb volt körülötte az élet s ezen az sem változtatott, ha a fejedelem valamelyik kastélyában, várában, vagy pedig a táborban tartózkodott. Gyakran úgyszólván az egész ország ott volt közvetlen környezetében s így mindenki személyes hatása alá került a hallottaknak és látottaknak.

A kuruc világ nagy fényűzést fejtett ki az öltözködés terén. "A fejedelem", írja Thaly, "valamint a tábornokok, főurak és egyéb főtisztek, arany és ezüst, művészi készületü, zománcozott menteláncokkal, övekkel, gombokkal, stb. díszített színes öltözékekben jártak; nyusztos kalpagjaikon drágaköves forgókban kócsag-, sas-, és kerecsenytollak vagy sólyomszárnyak lebegtek. Vállaikat párduc-, tigris-, vagy podoliai farkasbőr-kacagány, derekukat gazdag zsinórzatú kurta dolmány övezte s szintén gazdagon kivarrott sárga vagy piros csizmákat hordottak; ezüstsarkantyúkra, ezüstpatkókra is van példa, ünnepélyesebb alkalmakra a fejedelemnek még paripáit is ezüstre patkolták."

A műötvösség foglalkoztatása mellett bizony külföldről kellett beszerezni a remek ékszerekhez méltó ruhaszöveteket, a velencei és francia nehéz brokátokat és a páduai s angol selyemposztókat. Az öltözetek színpompájában általában a vörös és kék volt az uralkodó.

A főtisztek fényűző ruházkodása példaadó volt lefelé minden osztálynál, ahol ki-ki a maga lehetőségei szerint egyszerűsítve, de viszonyaihoz mérten mégis fényűzően igyekezett öltözni. A puritán holland követ a nagyszombati tárgyalásokon egy éles összeszólalkozás kapcsán oda is vágta Bercsényinek: "Ha szabadságot kerestek, ne értéktelen rézpénzzel fizessétek hadaitokat, hanem vágjátok le a sok arany-, ezüstgombot, láncot mentéitekről, veressétek pénzzé s azzal fizessétek a katonákat, - majd jobban harcolnak. Lám Hollandia nem ezüst-, hanem ólomgombos kabátokban vivta ki szabadságát."

A Rákóczi udvarában kialakult fényűző és etiquettes élet létrejöttében nagy szerepe volt az udvarban tartózkodó francia tiszteknek, akik hozzászoktak volt XIV. Lajos pompakedveléséhez és szertartásos udvari életéhez s akik előtt Rákóczi semmivel sem akart jelentéktelenebb fejedelmi személynek feltűnni. A ranggal járó megkülönböztetett tiszteletnyilvánítások elmaradása nemegyszer súlyos összetűzésekre adott alkalmat. A tárgyalások felborulásával fenyegetett az a körülmény, hogy Seilern húzódozott attól, hogy Bercsényit excellenciázza. Egy ízben Bercsényi elfelejtette az érsekújvári szemlén Forgách tábornokkal tisztelgés után a kardját hüvelyébe tétetni, amiért Forgách felajánlotta Rákóczinak a lemondását.

Az országos eseményen túl nagy társadalmi eseményszámba mentek a különböző országos gyűlések, ahol szintén nagy ünnepélyességgel és pompával találkozunk. Híres volt pompájáról a marosvásárhelyi beiktató országgyűlés s az ónodi gyűlésen a Rákóczi ruháját díszítő ékszereket egy szemtanú 400.000 livre-re becsülte. Ilyenkor a felvonulások lóháton történtek. A fejedelmet az ország főnemesei követték díszes csapataikkal, amelyek igyekeztek fényben felvenni a versenyt Rákóczi válogatott pompájú udvari csapataival. A saját zászlójuk alatt felvonuló megyei nemesek bandériumai is lehetőleg díszesen vonultak fel.

A magyar házak pazar vendéglátása és gazdag konyhája azelőtt is ismeretes dolog volt. A kuruc évek súlyos nehézségei közepette is biztosították Rákóczi uradalmai s néhány nagy úr birtoka, hogy a fejedelmi udvarban s az ország néhány vezető házában mindég fényűző, italban és ételben egyaránt pazarló asztal fogadja a vendégeket. Rákóczi mindég népes asztalt tartott, ami velejárt udvara mozgalmas s állandó állami ügyekben járó vendégekkel telített életével. A főasztalnál, mint Thaly leírja, a fejedelem ült az asztalfőn s asztalánál a kalocsai érsek, a békét közvetítő Széchényi Pál; az egri püspök, az idős Telekesy István; a tábornokok, a szenátorok és a külföldi követek ültek. A második asztalnál a kisebb mágnások, ezredesek, a törvényhatóságok követei foglaltak helyet s a fejedelem helyén az asztalfőn Vay Ádám udvari marsall rezideált. A harmadik asztalnál Ottlyk György főudvarmester ült a fejedelem képében s az asztal körül a nemes ifjak, az alsóbbrendű udvari népek s a főasztalnál ülő méltóságok kísérete telepedett le. Az ünnepélyes ebédek gazdagságára jellemző adat, hogy amikor a szécsényi gyűléskor Rákóczi vendégül látta az ország összegyűlt rendeit, csak a főasztalra 366 tál ételt hordtak fel. Természetes, hogy ilyenkor bőséges gondoskodás történt a környék népének is gazdag megvendégeléséről. A vásárhelyi beiktatáskor Rákóczi hegyaljai borait egy magaslatról vezették le a piacra, ahol kifogyhatatlan borkutakból ihattak a székelyek kedvük szerint.

Nem lesz érdektelen, ha találomra kiszakítunk hét napot a fejedelem életéből. Titkára, Beniczky Gáspár 1707-1710-ig minden napját feljegyezte Rákóczinak s ebből a naplóból idézzük az 1707 szeptember 11-17 közötti hetet, vasárnaptól szombatig. Ebből mindenki maga ismerheti meg a fejedelem elfoglaltságát, életrendjét s a körülötte nyüzsgő sokadalmat:

"11. Vasárnap. Méltóságos Mezei-Marsall Károlyi Sándor Ur Generál-Adjutántya Nemzetes Krajnai János Hevesrül ő Felségéhez korán reggel jövén és a Leveleket praesentálván, az midőn maga is ő Felsége vele beszélt volna: azután a Levelek dictálásában és magánosan való irásokban minden megszünés nélkül egész délig foglalatoskodott; ennek vége lévén és a Fejér-Barátokhoz Missére menvén s onnan visszatérvén Fejedelmi Asztalához leült. Délután ismét hozzá fogván az irásokhoz, sötét estig continuálta azokat ő Felsége és az nap mindenféle Postán elküldözte. (A fejedelem ezeken a napokon az Ipoly melletti Tőke-Terebesen tartózkodott.)

12. Hétfő. A tegnapi nyughatatlanság után korán reggel ő Felsége vadászni kimenvén, ott künn estvélig mulatott és onnan visszajővén, magános dolgai és írásai körül foglalatoskodott. Az nap Nándorfehérvárbul egy derék Török az odavaló Basátul és a Váradi Bloquáda alól is Obester Bonefus (Bonafous francia-kuruc ezredes) ő Felségéhez érkeztek.

13. Kedd. Magánosan való irásainak végbenvitele után a Felséges Fejedelem vadászni kiment, Ordinantián lévő Gavallérokkal, Bejárókkal, Főemberek szolgáival és Karabélyosokkal; hat vezetékkel, amint szokott mindenkor ő Felsége; az honnant is délfelé visszajövén, Fejedelmi Asztalához leült. Ebédután a Francia Generalissal sokáig conferálván, azután megint foglyászni kiment és onnan éppen csak estve visszajött.

14. Szerda. Külön-külön szükséges dolgainak rendben való vitele körül a Felséges Fejedelem foglalatoskodván, azután a Fejér-Barátokhoz Missére ment és onnan visszajövén; Fejedelmi Asztalához leült. Délután hasonlóképen szüntelen való dolgokban occupálódván, az Artelleriabéli Tisztekkel: Francia Lamuth-tal (La Mothe) és Bácsmegyei Ádámmal s más hadi Officirekkel, egész estig otthon contineálta magát. Az nap Tek. és Vitézlő Brigadéros Ocskaj László Urtól Fő-Strázsamestere: Nemzetes Blaskovics János ő Felségéhez érkezett, az kinek is Audientiája lévén, két aranyos Numismával ő Felségétől megajándékoztatott.

15. Csütörtök. Némely szükséges dolgainak végben való vitele után a Felséges Fejedelem vadászni kiment, az honnan is déltájban visszajővén Fejedelmi asztalához leült a Francia generálissal és más főbb Asztali Főember szolgáival. Délután az időnek alkalmatlan voltára nézve maga szállásán contineálván magát ő Felsége, egész estig magánosan való irásokban occupáltatott.

16. Péntek. Reggel külön-különféle occurrentiáknak elvégzése után ő Felsége vadászni kiment és onnan csak tova délután visszajővén, Fejedelmi Asztalához leült, az ki fölött a Francia Generálissal és egyéb más Főrendekkel midőn ült volna, jőve Lengyelországbul Russiai Palatínusné embere Zagorszkij nevü, más becsületes Lengyel Urral, akinek is audientiája délután lévén ő Felségénél, sokáig magánosán beszélt. Az nap M. Generális Károli Sándor Mezei-Marsaltól Volentérel Hadnagya Nemzetes Vitézlő Urai Gáspár jött, az ki is az nap expediáltatván, Postán elment maga Principálisa után.

17. Szombat. A Felséges Fejedelem magánosán való derék dolgok körül foglalatoskodván, azután vadászni kiment és onnan visszajővén Fejedelmi asztalához leült. Délután ismét mulatságnak kedvéért kimenvén amig oda késett: Méltóságos Fő-Generális Urtól egy Mosqua Curir Varsavárul jött, az ki is praesentálván maga Leveleit visszajöve tele alkalmatosságával Urunknak, azoknak olvasása körül occupálódott."

Ez a véletlenül kikapott hét, látszólag minden különösebb eseménytől mentes nap szorgalmas levelezéssel, követfogadásokkal, tanácskozásokkal telt el. Majdnem minden nap ült valaki új vendég a fejedelmi asztalnál s majdnem minden nap vadászni is ment a szokásos kíséretével Rákóczi. Lássunk még egy eseményekben dúsabb napot ugyanebből az évből, például december 5-ikét:

"Szaláncrul ő Felsége megindulván az egész együtt lévő Fejedelmi Udvarával, midőn Kassához közelgett volna, rendben vévén az egész Udvariakat Tek. N. és V. Török András Udvari Fő-Hadnagy: előre Karabilyosok, utánuk a Nemes Compánia, azok után Commendiroztattak a Nemes Compániábul Trombitások, Kornéta alatt Főrendek Uraimék, Béjárók, ennekután Inasok, Étekfogók, ő Felsége Vezetékjei, ezek után maga ő Felsége Sézában, körülötte a Fő-Béjáró, Fegyverhordozók, Csuhadárok és Ordinántián lévők. Séza után Csuhadás- és Pohárnok-Szekerek, azok után szolga-rend, végtére két Karabilyos Compánia mentenek. Ily rendben menvén, közel a Városhoz maga is a Felséges Fejedelem paripára, egy szeg Török lóra ült. A Mélt. Fő-Generális Ur (Bercsényi) pedig eleiben ő Felségének szép Sereggel jővén, vele lévő Tisztekkel együtt lórul leugrott és ő Felségéhez menvén, alázatosan complementumot tett. Felülvén a lóra, egy darabig együtt mentenek, annakután a Malomnál Sézában beülvén a Városra is jöttenek. A Város kapuja előtt két rendiben ő Felsége Kapcsossai állottak, a kapuk közben Praesidiáriusok. Kaputól fogvást pedig két rendiben egész az öreg Templomig Zászlóstul a Városiak. Ő Felsége Méltóságos Gen. Eszterház Antal Ur házához szállott, ki előtt is a Praesidiáriusok strázája lévén, Zászlókkal és szép Muzsikával excipiálták ő Felségét. Az utcák és az ablakok is rakva voltanak a sok néppel, örülvén az ő Felsége béjövetelének. Ő Felsége felkisérvén, kiki maga Szállására ment, a Méltóságos Fő-Gen. Ur pedig estvélig késvén, későn ment el ő Felségétől. Az nap Szinyovszkiné (Szienyiavszkij Ádámné) Asszonyom embere jött az Udvarhoz, kinek Audentiája más napra halladott el."

Meg egy pár mondatot idézzünk a következő napról, amikor asszonyok is voltak Rákóczi környezetében: "A sok conferentia után a Felséges fejedelem Szent-Miklós Poharára ő Excellentiájához az egész Fejedelmi Udvarával ment, (Bercsényi Miklóshoz Miklós-napi köszöntésre) kétfelől a Hintő mellett Kapcsosok, az hová is a Méltóságos Fő-Generális Urral midőn bementek volna: a Méltóságos Fő-Generálisné egész Garádicsokon alá ő Felsége eleiben, az öreg Csáki Istvánné, Gvadagniné és Barkóczi Ferencné Asszonyokkal lementenek, az kik is Complementumot tévén ő Felségének, a Palotába Békisérették. A mig az étket feladták, együtt M. Fő-Gen. ő Felségével discurált, azután pompásan készitett Asztalhoz leülvén egész estéig mulattanak. Asztal után táncban eredvén a Felséges Fejedelem is egyet-kettőt fordult, azután egész végig nézvén a táncot, elbucsuzván, maga Szállására ment és nyugodalomra vette magát".

Ebből a pár lakonikus mondatban összefoglalt feljegyzésből is szemléltetően bontakozik ki a fejedelmi udvar élete s az a pompa és etiquettet szerető világ, amely Rákóczit körülvette. Boldog idők rég feledésbe merült magyar udvari élete virágzott ki megint a Rákóczi-felkelés évei alatt s ez a megújult magyar pompa, amely magyar földön talán Hunyadi Mátyás óta nem tudott ily szabadon kibontakozni, továbbrezgett az egész magyar társadalmi életben s utolsó elhaló rezgését a kuruc seregben szolgáló jobbágyok vitték magukkal a legkisebb kunyhókba is.

Az országos eseményeket kísérő ünnepi pompánál nem voltak kisebb fényűek, de talán szabadosabb és vidámabb kedvűek voltak az elég gyakran megismétlődő magánjellegű társadalmi ünnepségek. Például amikor 1706-ban a béketárgyalások alatt először Rákócziné, majd Rákóczi Juliánna eljött Bécsből a vezérlő fejedelemhez, vagy amikor 1707 kora tavaszán Szienyiavszkij hercegné kereste fel Rákóczit. Híresek voltak Bercsényiné bajmóczi báljai s azok a farsangi mulatságok, amelyeket gróf Esterházy Antal mint dunántúli főkapitány rendezett 1708-ban Sümegen s a következő évben Szombathelyen.

A magyar bor erejét nem ismerő külföldiek nem egyszer túlságosan el is áztak. Így 1708-ban Péter cár követe Egerben a vörösbor és a híres hevesi dinnye mértéktelen élvezetétől pusztult el s évekkel utóbb, mikor Rákóczit a lengyelországi Jaroslawban levő birtokán Nagy Péter cár felkereste, a cár is annyira elázott, hogy két magyar úrnak kellett hintájába emelni.

Rákócziné is, Juliánna is csak egész rövid ideig voltak Rákóczi udvarában. Juliánna visszatért Bécsbe, a fejedelemasszony pedig Érsekújvárról még 1706 nyarán Karlsbadba ment magát gyógykezeltetni. Morvaországon átutaztában a nép dühe elől csak a kirendelt katonaság tudta megvédeni. Alig érkezett Rákócziné Csehországba, híre jött a fegyverszünet felbomlásának is, mire a császáriak részéről állandó zaklatásnak volt kitéve, mert azt hitték, hogy aranyat visz a csehek fellázítására, vagy a svéd király megnyerésére. Karlsbadi fürdőzését be sem fejezhette, mert a császár nevében fogollyá nyilvánították s ajtai elé állandó őrséget rendeltek, nehogy a szomszédos Szászországban tartózkodó svéd királyhoz kimehessen. Kezdetben polgári őrség ügyelt rá, később azonban katonai őrség váltotta ezt fel, mely még az ágyban fekvő beteget is állandóan szem előtt tartotta. Ez az eljárás érlelte meg Rákóczinéban a szökés gondolatát. Amikor az év vége felé annyira javult az állapota, hogy orvosai tanácsára naponta kilovagolhatott, rábírta a mindég vele lovagló Radzievskij hadnagyot a szökésre. Egy napon a fejedelemasszonyt csak a hadnagy és két beavatott katona kísérte s ekkor a szász határon át elmenekültek. Rákócziné XII. Károly egyik táborába ment, de a király diplomáciai okokból kitért a fogadása elől. Az asszony ekkor előbb Poroszországba, majd Lengyelországba ment s ott is maradt még a magyarországi szabadságharc összeomlása után is egy évtizedet.

Így Rákóczi udvara 1706 nyarának pár hetétől eltekintve háziasszony nélkül maradt továbbra is s a fejedelmi pár 1701 és 1711 között csak ezen a pár héten volt együtt. Ilyen körülmények között Bercsényiné tekintetett az ország első asszonyának, aki ennek nagy élniszeretésével valóban meg is felelt.

Az ilyen fényűző külsőségekkel járó mindennapi élet, mint aminőt a kurucok vezetői éltek, magával hozta, hogy a főurak kastélyai, palotái maguk is díszes berendezésűek voltak. A becses ötvöstárgyak és díszes szőnyegek mellett, a legtöbb kastélyban pompás fegyvergyűjtemények voltak, amelyeknek egyes darabjai vagy valóban történeti emlékek voltak, vagy legalább is az hírlett róluk. Rákóczi és Bercsényi is könyvszerető emberek lévén, házukban könyvtáruk is volt. Bercsényi nagy kedvelője volt a festőművészetnek s tudjuk, hogy sok festményen kívül igen sok rézmetszete is volt. Az ungvári Bercsényi-kastélyban az emigrálás után készült kir. kamarai leltár szerint mintegy 600-700 olaj- és vízfestményű kép s rézmetszet volt.

Rákóczit érdekelték a régi dolgok. Érdeklődéssel ásatott ki egy római építészeti emléket s emberei érmeket és régi fegyvereket gyűjtöttek számára. Rákóczi is barátja volt a festészetnek, amelynek remekeivel olaszországi útja alkalmából megismerkedhetett. Atyjának a híres Kupeczky volt az udvari festője, Rákóczi udvarában Mányoki Ádám dolgozott, akit az emigráció után a fejedelem ajánlott be a drezdai udvarba. Ezen kívül még több hazai festőről tudunk, akivel a fejedelem dolgoztatott s akinek munkáját jutalmazta. Jellemző mondatot jegyzett föl Forgách a műbíráló Rákócziról: "A fejedelem nem jó pápista" írja, "mert ha templomba megy, ahelyett, hogy a szent képeket áhitattal imádná: kritizálja, hogy hogyan vannak irva."

Az előbb idéztük, hogy a Kassára érkezett fejedelem ablakai alatt szerenádot adtak. A zene szeretete velejárt a kuruc pompakedveléssel. Rákóczinak saját udvari zenészei voltak. Ezek zenekara trombitásokból, dobosokból és tárogatósokból állt. A hagyomány szerint lett volna még két cigányzenekara is, az egyik Bihari Mihályé, a másik Cinka Sándoré. Bercsényi is zenekedvelő volt. Fiát francia muzsikussal taníttatta s nyolctagú házi zenekarának élén, amelyhez egy udvari énekes is járult, Cedron Imre személyében képzett karmester állt. Utóbb Cedron Rákóczi szolgálatába állt. Bercsényi kis zenekarában öt vonós, két hautbois-ista és egy cimbalmos volt. Ebből a korból sok muzsikáló urat ismerünk. Például ránk maradt az a jegyzék, amelyben Esterházy Pál írta össze, hogy milyen énekeket, táncokat és nótákat tud kiverni a virginán. A táborban is szerették a zenét. Esterházy Antal tábornoknak is saját zenekara volt s a magát alulról felküzdött fél szemére vak Bottyánnak is volt két udvari síposa.

Ez a pár, a kuruc kor társadalmi életébe s annak külsőségeibe és velejáróiba belevilágító fénykéve is eléggé plasztikusan világítja meg azt a nyolc évig tartó fellendült magyar életet, amelynek emléke és hatása legtovább volt maradandó a magyarság legszélesebb rétegeiben. A külföldtől viszonylag független magyar barokk-életforma ekkor jutott fel a legmagasabb fokra, felszabadulva abból a kegyetlen letargiából, amelybe a Bécsből diktált abszolutisztikus törekvések levegőtlensége fojtotta. Ha súlyos gazdasági viszonyok mellett is, ha megoldhatatlan országos financiális zavarok közepette is, de lelkesedésben és külsőségekben egyaránt "szépen" élt a magát szabadnak érző magyar ezalatt a nyolc év alatt. Ez a szép élet épp úgy átcsengett az évszázadok távolán sokáig, mint a kuruc seregeknek, a nemzeti hadseregnek vitézsége. Megnyugtatóul a mindig szomorú jelenre és biztatóul a szépnek hitt jövőre.

A kuruc évek felsőbb társadalmi élete mellett a tábori élet volt az, amely a legszélesebb tömegeket magába olvasztotta. A kuruc tábori élet is szerette a gondtalanságot, a jó kedvet. Nem szerették az ellenség közelségét, amikor elővigyázatosan kell élni. Egy-két tábori síp, tárogató szava és jobb-rosszabb bor mellett szeretett elmulatozni a kuruc vitéz. Nem ő találta ugyan ki ezt az életformát, már a XVI. századi protestáns prédikátorok óvják ettől az élettől a vitézkedőket. Hiába, mert az életüket minden percben könnyen kockáztató vitézek szerették a biztonság óráiban az élet örömeit. A mulató kuruc katonákat nem egy egykorú festmény, rajz örökítette meg számunkra. Van valami a kuruc tábori élet mulatozásaiból, daloló, muzsikáló iddogálásaiból még a múlt század szabadlegényeinek betyárromantikájában is. Az együtt élő férfiak duhaj dévajkodó kedve töltötte be a pihenés órait, amikor nem volt közelben ellenség s túl voltak a gyakorlatozáson is. Különösen magasra szökött a jókedv egy-egy sikeres hadivállalkozás, ősi mintájú rajtaütés után, mintha csak az ellenség torát akarták volna megülni. Csatavesztés után azonban annál nagyobb lehangoltság vett erőt mindenkin s ilyenkor gyakran hetekbe került, amíg a szétszéledt csapatokat ismét össze lehetett szedni.

Nagyrészt a tábori életnek volt a velejárója az az énekes kedv, amely a kuruc világ költészetében hagyta ránk virágait. A múlt században hitelesnek elfogadott kuruc dalok, kuruc versek közül ugyan számos Thaly saját költeményének bizonyult azóta. A kuruc kor legnagyobb kutatója, aki magát a "vezérlő fejedelem íródeákjának" nevezte, nagy beleérzéssel s kiváló költői tehetségével több magaírta verset kevert a hiteles kuruc dalok közé. De a hiteleseknek bizonyult versek is méltán idézik vissza ezt a kort s méltán reprezentálják ennek a kornak közszellemét, lelkületét. "II. Rákóczi Ferenc varázsos egyénisége" írja irodalomtörténetében Farkas Gyula "egy táborba gyüjti a nép legjobbjait: főurakat, nemeseket és jobbágyokat. Nyolc éven át folyik a harc, a lerongyolt, ezer sebből vérző nemzet harca egy európai nagyhatalom ellen, mely uralkodik Olaszországban, spanyol földön, a német birodalomban és Belgiumban. Az élet-halál-küzdelem nyomán felvirágzik a kuruc költészet, megrázó erejű balladák kelnek szárnyra, bujdosó-énekek kesergik a szabadsághősök mérhetetlen szenvedéseit, riadók lelkesítenek harcra és kitartásra."

A kuruc kor költői műveiben, Szerb Antal szerint, a XVII. század végének és a XVIII. század elejének nagy társadalmi és politikai forrongása, a Rákóczi-felkelés belső története csapódott le. "Dózsa György szörnyű halála óta" írja a kitűnő szempontokkal dolgozó Szerb Antal, "ez volt az első történelmi pillanat, amikor a magyarság a szó legtágabb értelmében, tehát nemcsak a nemesség, hanem a nép is, szót kért sorsának irányításában. Rákóczi piros selyem zászlóit "Cum Deo pro patria et libertate", először jobbágyok tűzték ki és Rákóczi volt az első, aki patria alatt a jobbágyok patriáját is értette s libertás alatt a jobbágyok libertását is. A történelmi pillanat azonban elmúlt és a jobbágyok újabb másfél évszázadig várhattak a hazára és szabadságra. A kuruc kor költészete a protestáns egyházi költészet folytatása, formailag meggazdagodva a főúri barokk és a históriás epika elemeivel. Az alaphang a XVI. század zsoltáros panasza, a nyújtott végtelen melódia, megszólalnak a protestáns gályarabok és tulajdonképen az egész kuruc költészet gályarabok siralmas éneke..."

A kuruc költészet a szabadságharc összeomlásával elnémult s a kuruc énekek, históriás énekek, dalok az elsárgult XVII-XVIII. századi feljegyzésekben maradtak ránk. A múlt század második felében országossá lett függetlenségi hangulat azonban nagy örömmel fedezte fel ezt a másfél évszázadig elnémult, vagy csak variánsokban a nép ajkán töredékekben tovább élt költészetet. S amint közhangulatot fejeztek ki ezek a dalok a születésük korában, annyira közhangulatot teremtettek a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben is. Ha az igazi Rákóczit a historikusok idézték vissza a múlt torzító ködéből a maga emberi valóságában és nagyságában, a Rákóczi iránti későn támadt, de végre megjött országos hangulatot, az ő rég elporladt közvetlen híveinek egykori dalai alakították ki.

A kuruc dalokból mindenki megismeri a kuruc tábori életet. Annak minden örömét és minden árnyoldalát, bánatát. Megismeri az egész kuruc korszak belső történetét, minden sikerével és balszerencséjével egyetemben. Megismerjük belőlük a mozgalom összeomlása feletti bánatot, az elbujdosott fejedelem és társai utáni lemondó vágyakozást. A hangulat visszaidézésénél Thaly utánköltött dalait sem kell mellőznünk, mert azok át és át vannak szőve kuruc kori motívumokkal s ha Thaly versei nem is kuruc kori versek, de mint Szerb Antal írja: Thaly megírta azokat a verseket, amelyeket egy egykorú költőnek kellett volna megírnia, ha akadt volna abban az időben egy Thalyhoz hasonló arányú tehetség...

Az udvari, főúri, tábori élet ismertetése után néhány oldalon foglaljuk össze a Rákóczi-kornak műveltségi viszonyait is. Természetes, hogy nyolc röpke, gondokkal és megpróbáltatásokkal terhes év korántsem volt elegendő arra, hogy azalatt az általános és átöröklött magyarországi és erdélyi kulturális viszonyokon még akkor is változtatni lehetett volna, ha az államnak, illetve a fejedelemnek ebben a korban egyáltalában lett volna valamilyen kulturális programja. De az államnak az ország műveltségi viszonyaiba való beavatkozása csak az állam teljes ellaicizálásával vette kezdetét s így arról Rákóczi korában még egyáltalában nem beszélhetünk.

A következőkben tehát nem szorítkozhatunk egyébre, csak egy rövid és a lehetőség szerint plasztikus kultúrkép felvázolására.

Az iskolaügy a kora középkortól kezdve az egyház munkaköre volt. A protestantizmussal beállott nagy egyházszakadás ezt a kérdést alig érintette. A protestáns felfogás is az egyház kötelességévé tette az iskolázást s az állam, illetve az uralkodó csak annyiban vonatott be ebbe a kérdésbe, hogy a protestáns felfogás szerint azoknak mindent meg kellett tenniök a hitért és mivel az iskoláztatás a hit tételeinek mélyebb megértéséhez vezet, tehát a hit szolgálatában az iskolák támogatása az államnak, illetve az uralkodóknak is feladatává tétetett. A tanításnak, tehát a műveltségadásnak kimondott célja a protestáns felfogás szerint is a hit, tehát még egy transcendens cél kimondott szolgálatában állt.

A magyar- és erdélyországi protestantizmus végzetes csapást mért a hazai katolikus iskolaügyre s a középkorban kiépült magyar katolikus iskolarendszer úgyszólván teljesen megsemmisült. Helyébe protestáns iskolák léptek, korszerűbb tananyaggal és tanítási renddel. A protestáns jellegű erdélyi állam s utóbb a protestáns erdélyi fejedelmek: Bethlen Gábor és Rákóczi déd- és nagyatyja rengeteget tettek az erdélyi és a tiszai Részeken való protestáns iskolázásért. Ez az iskolarendszer egy új arcú magyar típusát alakította ki a XV. század magyarjával szemben. Azonban a XVI. század utolsó évtizedeiben Magyarországon is gyökeret vert a jezsuita oktatás s ezzel feléledt a teljesen elalélt katolikus iskoláztatás. Ez, a kezdetben szintén korszerű és modern, de egészen más világnézetű jezsuita oktatás, a protestáns magyar típusa mellé kitermelte az ellenreformációs, hitbuzgó katolikus magyar típusát s így az addig egységes magyar lélekben két egymással ellentétes irányú tovahaladás indult meg. A protestánsból alakult ki utóbb a mozgékony, nemzeti és függetlenségi tradiciókkal telített úgynevezett keleti magyar, míg a császári Magyarország rekatolizált magyarjából lett a lassúbb mozgású, Bécshez és a dinasztiához jobban simuló, kompromisszumos megoldásokba szívesen belemenő nyugati magyar. Ez a két típus ma már összekeveredett s alig ismerhető fel, de a XVIII. században és a XIX. század első felében még mindkettőnek határozott és egyéni szerepe volt a magyar szellemi életben.

A XVII. század vallási ellentétekben tobzódó légkörében alakult ki ez a két típus. Mindkettő még forrásban volt. Izzó ellentétek, lefojtott indulatok lappangtak a lelkekben s a két ellentétes pólusra beállított iskolatípus, a katolikus és a protestáns is, csak részben tudott ezért megfelelni hivatásának.

A bécsi kormány fegyveres támogatását élvező rekatolizáló folyamat nem kímélte a protestáns iskolákat sem. A császáriak szüntették be Munkács eleste után a protestánsok nagyhírű sárospataki kollégiumát, amelyet Rákóczi dédanyja hívott volt életre. Hasonló sors érte az eperjesi protestáns iskolát is. Ilyen körülmények között nem csodálhatjuk, ha az általános kultúrszínvonal visszaesőben volt. Rákóczi méltán panaszolta több ízben, hogy a magyaroknak csekély a műveltsége, amit azonban az adott viszonyok mellett nem lehet csodálni. A jezsuiták iskolái, mint Rákóczi írta, csak gyűlöletet szítottak a Kálvin és Luther követői ellen s a kiválóbb tanítványokat papi pályára vonván, a közélettől vonták el a tanulásra hajlamosabb egyéneket. A protestáns iskolák pedig vagy szüneteltek, vagy csak állandó nehézségek közt tengették magukat, holott a főnemességtől eltekintve, az ország többsége protestáns volt. Ily körülmények közt egyik fél sem bocsátott ki iskoláiból a polgári életbe komolyabban felkészült férfiakat.

Rákóczi és Bercsényi annyira átérezték a művelt fők hiányát, hogy nem engedték meg a nagyszombati egyetem diákjainak a kuruc sereghez való csatlakozást, azzal a megokolással, hogy katonája elég van az országnak, de tudós embere a hazának annál kevesebb van.

Ennek felismeréséből fakadt Rákóczinak az a határozott állásfoglalása, hogy bár a korszellem még nem kívánta meg az állam irányító beleavatkozását az iskolaügybe, ő mégis határozott nemzetnevelő programot épített ki magában a felkelés évei alatt. A szabadságharc légkörének megfelelően elsősorban jó katonák nevelésére volt szükség. Ez késztette Rákóczit arra, hogy felvesse a katonai akadémiák tervét, melyek felügyeletével meg is bízta volt Srétert s amelyekben az ifjúság isteni félelemben és szorgalmas tanulásban növekedett volna. Ha ez az elgondolás nem is tudott testet ölteni, de 1707-ben megvalósult a nemes társaság, amelynek a tagjaival, mint fiatal nemes fákkal kívánta Rákóczi beültetni az országot, hogy jó és tökéletes felnevekedésük után édes hazájuknak hasznos gyümölcsöket teremjenek szolgálatukkal. Rákóczi még a száműzetésben sem tévesztette szem elől a nemes ifjak véle tartó néhányát, mert még Franciaországban is tanítót tartott számukra.

Nagyra becsülte a külföldi továbbképzést s örömmel látta, ha magyar ifjak külföldi egyetemekre mentek. Nem egyet közülük maga is támogatott külföldi tanulmányában s a külföldet járó hallgatókkal szemben a legnagyobb liberalizmust tanúsította, bármily egyetemre jártak is.

Magyarországon és Erdélyben ekkor három egyetemjellegű főiskola működött s mind a három a jezsuiták kezében volt. A nagyszombati egyetemet még Pázmány Péter alapította (ebből fejlődött ki a mai budapesti tudományegyetem). Bercsényi az egyetem hallgatóinak a jezsuiták költségén magyar ruhát csináltatott s a tanítást kizárólag a magyar jezsuitákra bízta. 1705 június 8-án az egyetem német jezsuitatanárait katonai fedezet mellett túltette a határokon. Bercsényi, aki erős katolikus volt, ezzel a tettével valósággal eléje vágott a jezsuitákat kitiltó országgyűlési végzésnek. A kassai jezsuita főiskolát, mely két karral működött, Balassa Zsuzsánna és Lósy érsek alapította. A német jezsuiták Rákóczi 1706 július 23-án kelt rendelete értelmében innen is eltávolíttattak, de a magyarok tovább folytatták előadásaikat.

Rákóczi hithű katolikus volt, aki száműzetésében írt önéletírásában hosszasan meditál afelett, hogy épp néki kellett a protestánsoknak engedményeket biztosítania, nem a jezsuitákkal volt elégedetlen, hanem azok idegen, bécsi szellemével. Emlékiratában is csak a német befolyás alatt álló jezsuiták ellen kel ki, amikor így ír: "a káptalanok egészen felhagytak az ifiuság oktatásával, kivált mióta a jezsuiták vették kezükbe ez ügyet. Ezen körülményt nagy ügyesen felhasználta a bécsi kormány, mert a magyar jezsuitáknak ausztriai főnökeik lévén, először is élénk gyűlöletet csepegtettek az ifiuságba Luther és Kálvin követői ellen... még a papságnak jobb része is azon balvéleményen volt, hogy a katolica vallás egyedül az ausztriai kormány alatt lehet biztonságban..."

Rákóczi a németektől megtisztított nagyszombati és kassai főiskolák iránt érdeklődéssel viseltetett. Utóbbit meghagyta a forrói uradalom és egyéb haszonélvezetek birtoklásában is s azt Telekesy István egri püspök és Petthes András kassai nagyprépost felügyelete alá helyezte.

A kolozsvári jezsuita akadémia épületének építését épp 1704-ben kezdték el. Miként a másik két főiskola magyar jezsuitái, úgy ennek a tanárai is csatlakoztak a nemzeti ügyhöz s mikor 1705-ben Erdély várta Rákóczi bevonulását, amit a zsibói szerencsétlen csatavesztés akadályozott meg, az akadémia jezsuita tanárai idő előtt diadalkaput emeltek Rákóczi fogadására, amit a császáriak élénk gúnykacaja közben kellett sietve szétszedniük.

Rákóczi nem feledkezett meg a Lengyelországhoz tartozó szepesi Podolin piarista házáról és iskolájáról, ahol őt menekülése közben rejtegették s évről-évre húsz hordó bort ajándékozott a rendháznak. A szerzetes rendek különben többnyire együtt éreztek a felkeléssel. A bencések Rákóczitól kérték, hogy biztosítsa szabad főapát-választásukat s a rend szekszárdi apátja Rákóczi fejedelmi tanácsosa volt, s még a trencséni csatavesztés után is Bercsényi táborában tartózkodott. A ferencrendiek, akik közül került ki Rákóczi legelső tanítója Bárkányi János is, aki a szabadságharc alatt gyöngyösi házfőnök volt, Rákóczi leghívebb emberei közé tartoztak. Közülük kerültek ki Bottyán legjobb kémei. Rákóczi szeretettel támogatta is a rendet s ha valahonnan miatta menekülniök kellett, mindig gondoskodott elhelyezésükről. Rákóczi egyik udvari káplánja, gróf Kéry Ádám, a minoriták közül került ki. Minorita volt Andrássy Miklós, a török-tatár csapat derviskapitánynak nevezett vezére is. Andrássy azonban 1707-ben hűségében megtántorodék és ki nem elégített dicsvágya átvitte a labanc táborba. A ciszterciek álltak legtávolabb a szabadságmozgalomtól. Pápa kuruckézre kerülése után ugyan adminisztrátoruk hűséget esküdött Rákóczinak, de azt megszegte s ezért előbb börtönbe került, majd Telekesy püspök felügyelete alá helyeztetett. A rend badacsonyi szőlőit Rákóczi át is adta a csobánci kuruc katonáknak. A pásztói apátság sem csatlakozott a szövetkezett rendekhez s végig a rend osztrák tartományától függött, ami viszont uradalmai élvezetének elvesztését vonta maga után. A premontreiek magyarjai jobbadán csatlakoztak a nemzeti ügyhöz és Lelesz, valamint Jászó várába kuruc őrséget fogadtak be. Rákóczi maga is többször megszállt náluk Leleszen. A kamalduliak zoborhegyi remeteségét is meglátogatta egy ízben Rákóczi s akkor két remetelak építésére s két remete eltartására ezer forintot adományozott. A remetelakok felavatásán, 1708 július 14-én, Bercsényi képviselte a fejedelmet. A pálosok nemcsak a szövetséghez csatlakoztak, de még az ónodi országgyűlésen is képviseltették magukat. Amikor a prímás a már ismert pápai bréve hatására néhány pálost megfosztott állásától, Rákóczi egyiküket a sárospataki plébánia vezetésével bízta meg.

Rákóczi kísérletet tett arra, hogy Erdélyben helyreállítsa a katolikus püspökséget, de a rendek ridegen elzárkóztak kívánsága elől s így azt csak később III. Károlynak sikerült helyreállítania. Rákóczi, aki a katolikusoktól és a protestánsoktól egyaránt megkövetelte a vallásos életet, még a külföldi magyarok hitéletével is foglalkozott s 1705 és 1709 között Lippay János személyében magyar misszionáriust küldött a besszarábiai Csobordsa falu magyar katolikusai közé.

Ha Rákóczinak működő katolikus intézményeket kellett a szécsényi gyűlés határozata értelmében a protestánsoknak visszaadnia, nem egyszer kártalanította a kárt szenvedőket. Így a kassai Orsolya-apácáktól el kellett vennie és át kellett adnia a templomot és iskolát, ahol nővére is nevelkedett, a reformátusoknak. Kárpótlásul azonban megvette az apácáknak a két szomszédos házat kápolna és iskola céljaira.

Kitérésünk után ismertessük tovább a Rákóczi-kor iskolaügyét. Mindenek előtt meg kell állapítanunk, hogy a kurucok sokkal nagyobb megértést tanúsítottak az iskolákkal szemben, mint a császáriak. Így például a Nagyenyedet megszálló Thoroczkay István kuruc tábornok még csak fel sem esketé a kollégium tanárait Rákóczi hűségére, nehogy valamiképp is alkalmatlankodjék a kollégiumnak. Ezzel szemben kivonulása után, 1704 március 16-án, báró Tige császári tábornok az egész várost, a templomerődöt és a kollégiumot is, felégettette. Két tanár és nyolc diák esett el az iskola hősies védelmében s a monda szerint a menekült iskola a közeli Torockó felett emelkedő Székelykő barlangjaiban folytatta tanulmányait. 1706 szeptember 20-án a miskolci református iskola könyvtárát és levéltárát égették fel a labancok. Rabutin hadai pedig 1706/7 telén égették fel az előbb kifosztott kollégiumi könyvtárt Debrecenben. Gróf Heister császári fővezér a nagyszombati csata után a nagyszombati egyetem termeit alakíttatta át katonai kórházzá, viszont 1710-ben, amikor már a kurucok ügye leáldozóban volt, Bercsényi szorongattatása közepette is gondolt arra, hogy szigorúan megdorgálja Bártfa városát, mert az abba az épületbe, amelyet Rákóczi iskolacélra ajándékozott a városnak, katonákat helyezett be. Rákóczi meleg szeretettel sietett a labancok által tönkretett iskolák segítségére. A bujdosó nagyenyedi kollégiumot, Bethlen Gábor alkotását, Máramarosszigeten telepítette le s gondoskodott ott szükségleteiről, elsősorban a híres Pápai Páriz Ferenc és Enyedi István tanárok ellátásáról. A debreceni kollégium ifjúságának 1706-ban előbb Beregszászon, majd Nagybányán nyújtott menedéket s mikor az iskola hazatérhetett, 1000 kősókockával sietett támogatására.

A felkelés kezdetén a protestáns iskolaügy nagyon gyengén állt. A sárospataki ref. kollégiumot, amelyet dús adományokkal ősei láttak volt el, bezárva találta Rákóczi. Hasonlóképpen bezárva találta a lutheránusok eperjesi kollégiumát, amelyet Caraffa vett volt el s amelyet a császáriak 1704-ig katonai éléstárul használtak. A Dunántúl északi megyéiben a református tanítókat kevéssel előbb dragonyosok verték ki az iskoláikból s Lipót a protestáns ifjaknak megtiltotta a külföldi egyetemek látogatását. Jellemző példa erre, hogy 1700 és 1703 közt a wittenbergi egyetemre 52 erdélyi ifjú iratkozott be, míg a sokkal közelebb fekvő Magyarországról mindössze 16-án merték felkeresni az egyetemet. Ezzel szemben az arányszám Rákóczi fellépése után azonnal megváltozott s 1704 és 1711 közt 48 magyarországi és 30 erdélyi iratkozott be új hallgatóként a wittenbergi protestáns egyetemre, jeléül annak, hogy Rákóczi helyreállította a külföldi egyetemek szabad látogatását.

Visszaadatta Rákóczi jogos birtokosainak a sárospataki és az eperjesi kollégiumokat. A sárospataki kollégium 1687 óta bujdokolt s ez alatt Gyulafehérvárt, Göncön és Kassán talált menedékre. A kollégiumot Csécsy János vezetésével 1705 május 14-én telepítette vissza s a kollégium tanáraival élénk összeköttetést tartott fenn. Különösen Simándit, a matematika tanárát látta gyakrabban szívesen várában matematikai eszközeivel együtt, mert Rákócziban ifjúkori matematikai hajlandósága még ekkor is elevenen élt. A sárospataki kollégiumot Pataknak császári kézre kerülése után a császáriak ismét elvették s 19 deákot le is vágtak. A többi deák és a tanári kar ismét Erdélybe menekült. Az eperjesi kollégium is visszakerült régi birtokosai kezére.

A lerombolt iskolák helyreállításában a protestáns külföld is Rákóczi támogatására sietett. Stepney már 1704 május 17-én közölte az angol kormánnyal a nagyenyedi református "egyetem" gyalázatos lerombolását s arra biztatta a canterburyi érseket, hogy neveltessék ezután 10-12 erdélyi ifjú ingyen a két angol egyetemen. Anna angol királynő át is érezte az erdélyi reformátusokat ért nagy csapást s megengedte, hogy az angliai templomokban gyűjtést rendezzenek a nagyenyedi kollégium javára. A gyűjtés fényesen sikerült, mert több mint 11.000 font sterling gyűlt össze. XII. Károly svéd király pedig 1709-ben juttatott 20.000 tallért az eperjesi kollégiumnak.

Rákóczi nagy hiányát érezvén a kiművelt főknek, mindent megtett, hogy ez a hiány megszüntettessék. Udvarában rendszeresen foglalkozott az eljövendő vezető réteg kiképzésével. A fennálló jezsuita egyetemeket, illetve főiskolákat a nemzetietlen elemek kiközösítése után támogatta. Megengedte a külföldi egyetemek korlátlan látogatását, sőt anyagi eszközökkel elő is segítette azt. Helyreállította az elvett, vagy lerombolt protestáns kollégiumokat s azokat rendszeresen támogatta. Elesett tisztjeinek katolikus árváit Kassán, protestáns árváit pedig Patakon alapítványi helyeken taníttatta. A népiskolák dolgában már a szécsényi gyűlés előtt, 1704 augusztus 12-én, állást foglalt a megyék előtt, amikor elvül állította fel, hogy mindenütt legyen szabad iskolákat felállítani bármely felekezetnek és azokban szabadon tanítani.

Ezekből az intézkedésekből egy nagy kultúrpolitikai és korában igen tiszteletre méltó türelmességből sarjadó koncepcióval, megértéssel bíró fejedelem képe bontakozik ki. Ha Rákóczi békés körülmények közt került volna Magyarország és Erdély élére, nemcsak a közgazdasági élet, hanem a kulturális élet terén is az alapokig menő nagy újjáépítés kezdeményezője és végrehajtója lett volna.

A kor általános műveltségéhez tartozott, hogy nem volt ment a köznép, sőt még a műveltebb rétegek sem, a babonáktól. Boszorkányégetéssel még jóval Rákóczi után is találkozunk, viszont a szabadságharc idejéből alig pár esetről van emlékünk. Rákóczi felesége családjában örökletes volt a tudománykedvelő és spiritista hajlam, a casseli udvarban mindig akadtak szellemlátók. Rákócziné atyjától örökölte a babonaságot s a történelem feljegyzi, hogy lengyelországi tartózkodása alatt egy éjjel Varsóban megálmodta azt a szobát, amit azelőtt soha nem látott, ahol meg fog halni és azt az előtte ismeretlen férfit, aki élete utolsó italával kínálta meg. 1722-ben Rákócziné a Chasse-Midi kolostorban felismerte azt a szobát, amelyet Varsóban megálmodott s már az előző évben megismerkedett Helvetius doktorral is, a régens és a király udvari orvosával, akit az álomban látott volt. Valóban 1722 február 18-án este ugyanabban a szobában és Helvetius kúrája alatt hunyt el a fejedelemasszony. Rákóczi maga nem volt babonás ember, de Bercsényiben az erre való hajlandóság fel-felcsillan. Ha félig-meddig tréfásan is, de maga is szeretett jövendölgetni s kétségtelenül felfigyelt minden próféciára. Volt saját tábori jövendőmondója, bizonyos Koncz Márton nevű bibliás molnár, akit azonban inkább kémszolgálatai miatt tartott maga körül. Koncz Márton, a szegény rajongó jós, 1706 tavaszán a császári tábor környékén ólálkodván, felismertetett s elfogatván, Pozsonyban a kémek vallatásánál szokásos kínzás után kivégezték. Bercsényi életében 1708-ban egy jósnő is felbukkan, de ennek már nem adott hitelt s 1708 augusztus 26-án így írt Rákóczinak: "az egész táltosság jól beszél, de nincs már semmi hitelük előttem, csak álom s esős idő, elmúlik". Azonban még később is hitelt adott bizonyos "előjeleknek". Így feljegyezte, hogy Ocskay árulása napján kétszer is leszakadt a szablyája. Azt pedig már tudjuk, hogy Drabicius jóskönyve milyen elterjedettségnek örvendett. Bercsényi ezt a Rákócziaknak diadalt jósló könyvecskét még 1712-ben is szívesen forgatta, ha nem is adott hangosan hitelt neki. Forgách Simon passzionátus álomfejtő volt s egész hosszú álmainak leírása maradt reánk. Különös előjeleknek tartotta a természet meglepőbb tüneményeit, amiben osztozott vele Károlyi Sándor is. 1705-ben seregélyek röptéből jósolta meg Szolnok alól Rákóczinak, hogy Herbeville nem látja meg többé Bécset. Gróf Mikes Mihály a székelyek generálisa pedig 1708 november 17-én biztatta Rákóczit levelében ilyképpen: "Itt, Felséges Uram (Lécfalván), mind a papok, de kivált a boszorkányok derekasint biztatnak, hogy Isten kegyelmességébül az magyaré lesz a victoria". Orosz Pál is szívesen igénybe vette az Ér mentén betegsége gyógyítására a boszorkányokat. 1707 június 5-én írta Eperjesről a betegeskedő Orosz Bercsényinek: "lefordulok az Ér mellé valamely boszorkányhoz, vagy árt, vagy használ, azt is megpróbálom, Isten neki!"

De nemcsak egyes emberek voltak hajlamosak bizonyos babonaságokra, hanem a közhiedelem is nagyon könnyen elfogadott egyes természetfölötti dolgokat. Így a kuruc csaták legendásabb hőseiről közszájon forgott, hogy azokat nem fogja a golyó. Ilyen sérthetetlen, illetve megölhetetlen ember hírében állott Bottyán János, Ocskay László és Csajághy János dandárnok. Bercsényi is hitelt adott ennek a mendemondának, mint levelei tanúsítják, mind a három hőssel kapcsolatban. Mennyivel inkább hitelt adott neki a tanulatlan nép.

Bezerédy Imre lódingtartójában sebesülés elleni talizmánt hordott, melynek szövege is fennmaradt ránk. Maga 72 császári tisztet ejtett el öt év alatt, többnyire páros viadalban, tehát valóban nagy szüksége volt ilyen bizalomnyújtó és bátorságnövelő talizmánra. Vele kapcsolatban különben egy érdekes mendemonda izgatta fel kivégzése után a kedélyeket. Mikor 1708 december 18-án Patakon az országgyűlés alatt Bezerédyt árulásért nyilvánosan lefejezték, alig temették el holt tetemét a vártemplomban, szájról-szájra járt a hír, hogy Bezerédyt, kinek feje porbahullását számosan látták, élve temették el, mert teste felett a föld megmozdult. A futótűzként terjedő hír Rákóczihoz is eljutott, aki elrendelte, hogy a Bezerédy tetemét exhumálják s tegyék ki közszemlére, csakhogy a szóbeszéd elálljon.

Mikor kevéssel utóbb az áruló Ocskaynak is feje vétetett, a Nyitra megyei nép a surányi úton álló Boldogasszony-képet könnyezni látta. Hasonlóképpen könnyezni kezdett a közhit szerint Kassán is Loyola Ignác képe, amikor az idegen jezsuiták kiűzetésének híre kezdett járni. 1709-10-ben, a pestis miatt, a fejedelem az érsekújvári várba szánt élelmet egyelőre a jászsági templomokban rakatta le. Egyik templom a profanizálásért falán vérezni kezdett. Rákóczi itt is hamar véget vetett a népet izgató csodának. Kiküldte Szentpétery Imre brigadérost - érdekes, hogy katolikus templomba protestánst küldött, - aki aztán meg is állapította, hogy nem véres a fal, hanem csak veres festékes.

Az ilyen mesterséges csodák mellett megmagyarázhatatlan rejtélyek is izgatták a közvéleményt. Az eperjesi várfalon egy éjjel az őrt álló hajdú előtt megjelent egy "öreg ember", aki megjósolta, hogy a várparancsnok Szent-Ivány János egy hónap alatt meghal, ha meg nem jobbítja magát. 1709-ben egy másik hajdú a murányi várban láthatatlanná váló csodás vörös vitézekkel társalkodott. Beszéltek egy bizonyos szentgyörgyi csodaállat vérengzéseiről, az égen megjelent szapora szikrákkal lövöldözve égő szövétnekről, az ördögre emlékeztető hódas lóról. Béri Balogh Ádám, akit a császáriak elfogva, Budán lefejeztettek, határozottan annak tulajdonította szerencsétlenségét, hogy fakó lovon ült s utódainak meg is hagyta, hogy fakó lovat soha ne tartsanak.

Nagy keletje volt már régtől fogva a naptárakban évről-évre megjelenő jövendöléseknek. Ezek némelykor beváltak, mint az 1705. évi lőcsei kalendárium novemberi jóslata szerencsésen eltalálta a zsibói csatavesztést s az 1706-os komáromi kalendárium a békealkudozások sikertelenségét. Többnyire azonban a mindég homályosan fogalmazott jóslatok csődöt mondtak, miértis az előrelátó csillagjósok gyakran eleve mentegették magukat, írván, hogy "mindazonáltal azon jövendölés bizontalan". A komáromi kalendárium még két ízben hibázott rá a dolgokra, 1709-re megjósolta a pestist és 1711 áprilisára a békekötést. Némely naptár jelezte a kritikus napokat is, amikor semmit sem tanácsos elkezdeni. Kétségtelen, hogy sokan szót is fogadtak a kegyes figyelmeztetésnek.

Jellemző a kor sokszínűségére, hogy midőn a babonaság és a hiszékenység még a legfelsőbb osztályokat sem kímélte (Bercsényi a pestis alatt fegyveresen aludt, mert úgy hitte, hogy a fegyveres embert elkerüli a vész), ugyanakkor egy szűk kis körben élénken virágzott a tudomány, amely már mosolygott ezek felett. Rákóczi körül kitűnő orvosok éltek, mint a nürnbergi Langh Ambrus, akit utóbb XIV. Lajos is nagyra becsült, vagy a többször említett Hellenbach János Gottfried és a lőcsei Spillenberger Szaniszló. A gyógyszereket a tábori kórházak részére dr. Langh rendelése szerint hozatta Rákóczi Danzigból és Krakóból. A felsőbbek között már divat volt a hévvizek használata. Maga Rákóczi kétszer is fürdőzött egészsége helyreállítása céljából Vihnyén s 1708 őszén, mikor Nagy-Károlyban beteg lett, Szolyváról hozatott ásványvizet. Az elreumásodott katonák szívesen használták Pöstyén és Stubnya fürdőit s már említik ebben a korban a bakonyszentlászlói fürdőt és a balatonfüredi savanyú vizet.

A tudományos irodalomban még mindég a theológiai irodalom volt a leggazdagabb. Ráday Pál fejedelmi kancellár imakönyvet írt. Hasonlóképpen imakönyvet írt fogságában Forgách Simon is. Szebeni fogságában Petrőczi Kata Szidónia Arnd imádságos könyvét fordította le. Ima- és elmélkedőkönyveket írt Kazai János, Pápai Páriz Ferenc és a labanc Torkos András is. Esterházy nádor imakönyve még ma is a legelterjedtebb katolikus imakönyvek közé tartozik. Ács Mihály "Boldog halál szekere" című imakönyvét sok példányban találták meg a höchstädti csatában elesett francia katonák tarsolyában is, amit, úgy látszik, barátságuk jeléül akartak Magyarországon szétosztani. Szentiványi Márton, a nagyszombati egyetem öreg professzora, valósággal ontotta még ekkor is a theológiai műveket. Bár már 1705-ben elhunyt, a felkelés alatt mégis kilenc műve jelent meg. Rend- és tanártársa, Otrokocsi Fóris Ferenc, is szorgalmasan írt s egy művében Szent István intelmei nyomán hívta fel a magyar protestánsokat a katolikusokkal való egyesülésre. Hevenesi Gábor, az ausztriai és magyarországi jezsuita tartományfőnök is több munkáját adta ki ezalatt s közülük a latin nyelvű "Szent Ignác szikrái" című műve rövid idő alatt 45 kiadást ért el. Latinul író protestáns theológiai írók voltak a labanc Köleséri Sámuel s a kuruc ifj. Ács Mihály, Simonides Pál, Debreczeni András, Pányoki András és Kocsi Ferenc érsekújvári prédikátor. A nevezetesebb magyar nyelvű hittudományi munkákat Némethy Mihály, Técsi Miklós, Debreczeni Péter, Huszti István, Polgári Gáspár, Tarnóczi István, Zólyomi Balázs és Madarász Márton írták.

A filozófia tudománya nem örvendett ekkora kultusznak. Rajcsányi György nagyszombati egyetemi tanár adott ki maga és tanítványai neve alatt hat füzetet. A wittenbergi egyetemen a magyar Kassai György adott elő filozófiát. Kiss István, aki Rodostóban hosszú magányában pompás magyarságú filozófiát írt, a felkelés alatt még névtelen ember volt a fejedelem kancelláriájában. A neveléstudományba a legnagyobb magyar pietista, a híres Bárány György vitt új színt azzal, hogy lefordította a hallei Francke oktatását a gyermeknevelésről. Pápai Páriz latin-magyar szótárt adott ki, amelynek függelékeként jelent meg id. Csécsy János latin értekezése a magyar helyesírásról. Ez a mű öt kiadást ért el és több mint száz évig őrizte meg tekintélyét. Gretser Jakab görög, Kaposi Sámuel héber és Bél Mátyás tót szótára csak kéziratban maradt fenn. Itt említhetjük meg, hogy 1706 óta a besztercebányai gimnáziumban a fejedelem engedélyével Bél Mátyás a tót nyelvet is tanította.

1711-ben adta ki Czvittinger Dávid az első magyar irodalomtörténetet, amely már több mint negyedezer magyar író latin életrajzával cáfolta meg a német Reinmann Frigyes állítását, hogy magyar írókról nem lehet beszélni, mert a magyarok többet adnak a tüzes lóra s a kivont kardra, mint a tudós könyvre. Spangár András ugyanekkor kéziratban szerkesztett Magyar Könyvtárat, mely magyar írók életrajzait gyűjtötte egybe. A Sopronból kiszármazott regensburgi superintendens Serpilius György 1704-ben egyházi és világi énekköltők életrajzait adta ki szemelvényekkel.

Ugyan gróf Marsigli Alajos és Bél Mátyás is kortársa volt Rákóczinak, de alapvető nagy műveik már jóval a szabadságharc után láttak napvilágot. Így a földrajz tudománya a kuruc időkben csak kis jelentőségű munkákkal gyarapodott. Hidi Gergely és Timon Sámuel leírták Magyarország nevezetesebb városait. A lőcsei Sinapius Dániel külföldi vonatkozású földrajzi könyvet adott ki. Az id. Buchholtz György és Csiba István művei, a Kárpátok flórájáról, illetve Magyarország hegyeiről és forrásairól, csak később láttak napvilágot. Nevezetesebb az, hogy az iskolákban többen, így Szőnyi Nagy István, Bél Mátyás és ifj. Csécsi János, most kezdték a földrajzot új eljárással, a térképek felhasználásával, tanítani. A kurucok főleg De Fer, Jaillot, Sanson magyar térképeit használták, a labancok pedig Weigelnek a karlócai béke után felvételezett új kartonját.

A fejedelem különösen kedvelte a mathematikát s egyik hajdúhadnagya, Tolvay Ferenc újra kiadta magyar aritmetikáját. A kereskedők számára 1709-ben praktikus számvető tábla jelent meg. Kaposi Sámuel matematikai, csillagászati és naptárkészítési iratai kéziratban maradtak ránk, míg a Szepes megyéből Danzigba kiszármazott Pater Pál külföldön adta ki matematikai műveit. A matematikusok közül a naptárírók keresettek voltak, mert bár sokféle naptár jelent meg, azért mégis hiány mutatkozott a naptárpiacon.

A természettudományokat leginkább az orvosok művelték. Huszti Szabó István debreceni tanár és orvos élettani és egyéb orvosi tanulmányokat írt. Moller Károly tábori orvos ekkor írta le, de csak harminc évvel később jelentette meg a pestis elleni sikeres küzdelmét az essentia dulcisszal. Kitűnő orvosnevelő volt, aki laboratóriumokat és klinikát is állított fel, Lischovini Ferenc orvos, ki szintén irodalmi babérokra pályázott. Az 1695-ben megjelent Pax Corporisával méltán feltűnt Pápai Páriz Ferenc a szabadságharc alatt más téren keresett irodalmi sikert. A labancoknál Köleséri Sámuel tűnt ki orvostudományi irodalmi munkássággal.

Bár Rákóczi mindent elkövetett, hogy seregében minél nagyobb teret nyújtson a "modern" gyógyászatnak, részben az állandó orvoshiány miatt, részben a legénység kuruzslásra való hajlandósága miatt ezt sem sikerült teljes mértékben elérnie.

Még a politikai irodalomról kell néhány szóban megemlékeznünk.

A Rákóczi-féle mozgalomnak mind bel-, mind külföldön nagy irodalmi visszhangja volt. Rákóczi már a manifesztum kibocsátásakor felismerte azt a nagy nyilvánosságot, amit ügye igazságának sajtó által való terjesztése jelent. Tudjuk, hogy Ráday Pál írta a manifesztumot, de maga Rákóczi javította át a fogalmazványt. Forgách Simon adta ki 1705-ben Zrínyi Török Áfiumát, amely a nemzeti hadsereg sürgetésével épp a legaktuálisabb volt. Ugyancsak Forgách írta 1710-ben a Rákóczi Discursusai címen ismert tanulmányt is, mely különösen azért érdemel figyelmet, mert teljesen Magyarország függetlensége szempontjából foglalkozik a magyar alkotmányossággal, hadszervezettel. József halála után, előbbi röpirata után egy évvel, azonban Forgách a "Veszélyes zűrzavarban habozó magyar elmének tusakodása" című újabb röpiratában már a kiegyezést sürgette, bár magukat a szatmári feltételeket nem fogadta el.

1706-ban írta Vay Ádám Veracius Constantius álnéven azt a híres röpiratot, mely "egy szabad ország szabad városában" nyomatott s amely a kurucok 23 békefeltételét taglalja s válaszol a császári biztosok feleleteire. Az egész kuruc felkelésnek ez az egyik leghatalmasabb államjogi vitairata. Gróf Bethlen Miklós már ismertetett "Olajágat viselő Noé galambja" sem a kuruc, sem a labanc táborban nem aratott sikert. A labanc álláspontot Szirmay István "Fenestra obscura Rákócziana" című latin röpirata szegezte le. Nem túl szerencsésen, mert Bercsényi le akarta fordíttatni magyarra, azt tartván, hogy igen kilátszik belőle német uramék foga fehérje.

Kéziratban lappang, vagy el is veszett Rákóczi "Arany szabadsága". 1710-ben készült a fölkelés jogosságát legszebben és legalaposabban bizonyító s magyaron kívül latinul és franciául is ismeretes röpirat, amelyet egy lengyel királyi tanácsos leveleként ismerünk. A kitűnő és páratlan tájékozottsággal megírt röpirat szerzője, bár sokáig Rákóczit, vagy Rádayt gyanították annak, valószínűen szintén Vay volt.

A röpirat 1706-ra van keltezve, de valószínűen csak 1710-ben íratott. A kitűnő tanulmány végighalad az egész magyar történeten s hosszasan taglalja, hogy a magyarok miért tartják az 1687. pozsonyi országgyűlést törvénytelennek. Majd a szabadságmozgalom ismertetése után arra a végkövetkeztetésre jut, hogy: "Minthogy azért a magyarok magokviselésekben nemcsak a külső lehetőség, hanem még a belső hatalom is meg volt: nyilván való, hogy az ónodi gyűlés végzései törvényesek voltak és következésképpen a pozsonyi híres diéta teljességgel erőtlen... ami Pozsonyban végeztetett volt, egyenesen ellenébe tétetett a törvényeknek és az ő igazságos fundamentumos igazságoknak és azokat fenekestől felforgatta; ellenben ami végeztetett Ónodon, a törvényeken és a legrégebbi példákon építtetett, sőt az igazgatást és a törvényeket lábra állította".

A politikai, nyomtatásban megjelent, vagy kéziratban terjedt röpiratok mellett még, főleg külföldi vonatkozásban, az első magyar újságnak, a gróf Esterházy Antal és Rákóczi nevéhez fűződő s 1705 április 14-én megindult "Mercurius Veridicus ex Hungaria"-nak volt jelentős információs és meggyőző szerepe.

A nyomtatott szöveg nagy befolyásának felismerése késztette arra Rákóczit, hogy bevezesse a nyomdatermékek előzetes cenzúráját. Intézkedése azonban nem állt ellentétben kora gyakorlatával. Háborús időkben még napjainkban is szükség van a sajtó ellenőrzésére.

Már a szabadságharc alatt többen gyűjtöttek történelmi forrásanyagot a szabadságharc történetének megírásához. Rákóczi közelében élt Brenner Domokos s még Márki is neki tulajdonította a Hágában 1739-ben hat kis kötetben megjelent "Histoire des Revolutions de Hongrie" című művet. Pedig César de Saussure értesítése alapján kétségtelen, hogy ez a mű nagyrészt Rákóczi munkája. Vay Ádám az erdélyi fejedelmek udvartartásáról és uradalmairól keresett Rákóczi számára történelmi anyagot. Hevenesi Gábor, az említett jezsuita 91 kötet anyagot gyűjtött össze Magyarország történetére vonatkozóan. A még gyermek Kolinovich Gábor már ekkor gyűjtögette az anyagot s 1728-ban valóban megírta e kor történetét. Károlyi Sándor is meg akarta írni, de ideje nem volt hozzá s levelekkel teli ládáját feldolgozás végett fiára hagyta. A jezsuita Spangár András Pethő Gergely krónikájához gyűjtött toldalékokat. A császár-király szempontjából Wagner Ferenc szedegette össze az aktákat, amelyeket Lipót és József életrajzaiban 1719 után fel is használt.

Már 1707-ben jelent meg Rákócziról egy oklevelek alapján készült életrajz, mely két ízben Párizsban s egy alkalomkor Kassán jelent meg francia nyelven. Szerzője ismeretlen, állítólag valaminő Lenoble Ernst. Németül 1711-ben Lipcsében jelent meg a felkelés és a függetlenségi harc első teljes előadása "Wahrhafte curieuse Beschreibung von dem mit 1701-1711 gewährten neunjährigen Rebellionskrieg in Ungarn" címmel.

A mozgalom legtermékenyebb történetírója maga Rákóczi volt, aki száműzetésében megírta Emlékiratait és önéletírását is s nagyrészt szerzője az említett hágai összefoglaló történelmi műnek is.

A szabadságharc idejében készült és ránk maradt emlékiratoknak és naplóknak se szeri, se száma. Márki a háromkötetes Rákóczi-életrajzában közel negyvenről ad számot, amelyeknek felsorolására nincs terünk. Igen jelentős a ránk maradt levelezés is, amely ma ugyan forrásanyag, de a maga korában nagyrészt közvéleményalakító és eseményeket mozgató tényező volt.

A kuruc idők alatt jelentős törvényalkotás és kodifikálás is folyt. A fejedelem Gyulafehérváron, Szécsényben, Vásárhelyen és Ónodon 79 törvénycikket szentesített. A kodifikáló munka különösen a hadi regulák kiadásában nyilatkozott meg. De a jogi élet nemcsak ezekben nyilvánult meg. Rákóczi, aki az igazság bajnoka kívánt lenni, nagyon sokat tett az igazságszolgáltatás rendjének visszaállítására. Valósággal újjáteremtette a magyar igazságszolgáltatást. Erdélyben ítélőtáblát szervezett, Magyarországon felállította az állandó törvényszékeket. Megyénként 24 választott bíró két ítélőtáblát alkotott s ítéletük ellen a szenátushoz lehetett fellebbezni. A megyék évenként választottak összesen 24 ülnököt, akik a törvénytevő táblát alkották s fennebbviteli fórumot jelentettek. A hadi törvényszékek felállítása még ezen intézkedésnél is fontosabb lépést jelentett a magyar igazságszolgáltatás fejlesztésében.

Jelent meg két egyházjogi mű is, amely a főkegyúri jog kérdését taglalta. Egyik Rákóczi álláspontját védte, a másik a pápának adott igazat.

Ezekben foglalhatjuk össze Rákóczi Magyarországának társadalmi és szellemi képét, amely a szociális és közgazdasági állapotokról adott rajzunkkal és az ország vezetőiről, a hadseregről és magáról a rétegezett politikai nemzetről nyújtott képünkkel együtt plasztikusan kialakítja mindenki előtt Rákóczi független, szabad Magyarországát. Hogy milyen is volt és talán még inkább, hogy Rákóczi kezdeményezései alapján milyen lehetett volna, ha sikerül az, amiért Rákóczi kibontatta szabadságot és hazát igérő selyemzászlóit...