Globusz^® Publishing 

Bertát a kiállott izgalmak, a szülés, az utazás nagyon megviselték. Már az úton láza volt, s Párizsban megállapították, hogy a tüdőben a hylusmirigyek meg vannak duzzadva.

Lubinszky megijedt, és kijelentette, hogy Bertának egy pillanatig sem szabad Párizsban maradni. Az orvosok a Riviérát ajánlották, vagy a Nílus felső vidékét. Berta Nizzát választotta, amelyet megszeretett. Ahol a kis Franzot a szíve alatt hordta. Az apa beleegyezett, de arra kérte Bertát, hogy a gyermeket hagyja itt Párizsban egy gyermekszanatóriumban. Berta tiltakozott. Ő nem hagyja el, és főleg nem hagyja gyermekmenhelyen a fiát. Panaszkodott, hogy borzasztó az ő élete. Fényben, pompában, ragyogó kilátásában a jövendőnek, reszkető örömében az anyaságnak: ő a világ legnyomorultabb asszonya. És az lesz, a legnyomorultabb ember lesz az ő magzata is, ha háromhetes korában már anya nélkül marad. Mi lesz belőle? A kis, circumdederuntot éneklő, halottakat kísérő, Botticelli–fejű Yvette jutott eszébe, a temetőfelügyelő unokája. Még jó, ha az ő fiának is ad az Isten valami derék nagyapát vagy gondos, puha szívű, csendes szavú anyókát, aki a családi érzés egy sugarában felmelegíti a kis gyermekszívet. De ennél rosszabbul is történhetik. A gyermekek menhelyétől csak egy lépés választja el a temetőt. És a temetőben mennyi apró sírdomb panaszkodik az anyák kegyetlenségéről!

– Hát miért nem vihetném magammal Nizzába? – kérdezte felháborodással.

Az öreg lengyel szelíden, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal adta meg a választ. Bertának egyelőre nem szabad a gyermekével együtt mutatkoznia. Nizzában végre magyarok is járnak, s Magyarországban még egy kis ideig senkinek sem szabad tudni, hogy Müller Frigyes báró özvegyének gyermeke született.

– Miért nem szabad tudni? – szepegte a beteg.

– Mert még nem vagyok kész a Müller–vagyon elrendezésével.

– Hát mi a terved, apám?

Lubinszky néhány szerződést tett a leánya elé.

– Ezek a megállapodások egy óriási petróleumtröszt alapítási okiratai. Angolok lesznek a társaság részvényesei, de a részvények többsége a tied. Északkeleti Petróleumkutató Társaság a Kárpátokban: ez lesz a társaság címe, s a társaság az egész Müller–vagyont magába olvasztja. És én leszek az elnök–vezérigazgató, s aztán már semmiféle hatalom sem tudja elvenni tőled a...

– A gyermekem vagyonát? – szakította félbe titkos szemrehányással Berta, aki érezte, hogy itt nincs valami rendjén, bár nem tudta elképzelni, hogy az ő kis fiát, ameddig ő él, valaki megrövidíthetné a jogában.

Lubinszky kissé sértődötten felelt:

– A te vagyonodat... ennek még egy ideig így kell lenni, bár te nem érted ezt meg, édes kis Bertám. A Müller–vagyont felváltom a Petróleumkutató Társaság részvényeire...

– Mikor?

– Csak hetek kérdése. S akkor, nem bánom... akkor... megtudhatják... ámbár – tette hozzá, és a ráncok összefutottak az öreg ember két szeme körül –, ámbár majd meglátjuk, hogy mikor érkezik el ennek az ideje.

– És addig? – remegett az anya.

– Addig a kedvemért itt hagyod a kicsit, és te Nizzába mész.

Lubinszky aláíratta a szerződéseket Bertával, s közben elmagyarázta, hogy az erdők egy részére opciót adott a kincstárnak. Néhány bányában azonnal beszüntette az üzemet. Két budapesti és egy bécsi bérházat áruba bocsátott. És nagy kölcsön megszerzésére utasította számvevőjét. Az angol tőkésekkel egyenrangú fél gyanánt akart fellépni, s ehhez temérdek pénzre volt szüksége. Mindenre kész terve van: nagy részvénytársaságra, amely magában foglalja az összes Müller–vállalatokat; vezető szerep a petróleumkutató konzorciumban és jelentékeny érdekeltség a trösztben. Elmondta, hogy egy orosz hercegasszony is átadta birtokát a részvénytársaságnak, ő megnézte az erdőket, s úgy látja, hogy ott is roppant mennyiségű petróleum van a föld méhében. Most Angliába utazik, hogy megalakítsa a társaságot, s a részvényeket bejegyeztesse a londoni és párizsi tőzsdén.

Berta szédülve hallgatta az apja nagyszerű terveit. Lubinszky pedig ezalatt titokban kirajzolta képzeletében Berta jövendőjét. Úgy találta, hogy eddig minden jól ment. Berta egy évig még járja a világot. A többit majd elvégzi a fény, pompa, új benyomások, idegen arcok, csodálatos tájak, lenyűgöző hatások, felcsigázott igények, végtelenbe távolodó perspektíva... az anyagi mindenhatóság gőgös tudata... ejh, Berta hamar itthagyja a földhöztapadt, kicsinyes és naiv illúziók nívóját, és felrepül a nagyravágyás, a korlátlan lehetőségek fellegei közé... Nos, Berta egy év alatt elfelejti régi kis turbékoló, szentimentális özvegyi mivoltát, leveti egyszerű, szürke polgárleánylárváját, kibontakozik önmagából, és a világ elé röppen a maga gyönyörű pillangószépségében. Aztán hadd jöjjön egy orosz vagy angol herceg, vagy egy amerikai milliárdos, fejedelmi stílű házasság, teljes anyagi és személyi függetlenséggel, az élet tetején, a hírnév, vagyon, rang, dicsőség és pompa csúcsán... így marad meg Berta önmagának, a vagyonának és neki, Lubinszky Tádénak, aki végre eléri határtalan lelke határtalan illúzióinak beteljesedését.

Eddig minden jól ment. És Berta majd Nizzában megtanul felejteni. Jó kezekben van. Lomov Olga ismeri és szereti az életet; az élet sokkal tartozik neki, Berta oldalán ő is megtalálja számadását. És nincs, csak egy barát: akinek ugyanazok az érdekei. Az idő és Olga neki dolgozik. Berta bizonyára kigyógyul abból a beteg szentimentalizmusból, hogy az "ő fia" kedvéért kockára tegye a ragyogó jövendőt.

Egy pillanatra ugyan eszébe jutott, hogy mit diktált be ő a drezdai szanatórium anyakönyvébe. De nem ijedt meg erre a gondolatra. Ha a Müller–vagyon az angolok kezében lesz, és ő lesz a társaság feje, akkor... akkor majd elbánik ő a magyar kormánnyal és a magyar törvényekkel is.

Lubinszky észre sem vette, hogy a leánya ezalatt zsebkendőjével szüntelen a szemét törülgeti.

– Most megyek Londonba, s visszafelé Nizzában meglátogatlak – mondta elérzékenyülve, és csontos, hideg, kék eres kezével megcirógatta lánya sápadt arcát. – Az a legfontosabb, hogy te visszanyerd az egészségedet.

– Gyorsan járj, apám, hogy a kis Franzot minél előbb magamhoz vehessem – ez volt a búcsúzása Bertának, amikor ő Nizzába, apja pedig Londonba utazott.

Lubinszky két hetet töltött Londonban, s ezalatt a két hét alatt mindennap sürgönyt váltott Bertával, és mindennap hosszú levelet írt neki. Ha esténként munkája végeztével visszavonult hálószobájába, még egyszer elolvasta Berta aznap érkezett levelét. Július végén kapta az utolsót. Előtte való nap megsürgönyözte neki, hogy a következőt már ne Londonba, hanem Párizsba küldje, ahol csak két napig marad, s ahonnan egyenesen Nizzába utazik, hogy megcsókolhassa az ő imádott kis lányát.

Három nap múlva már Párizsban olvasta Berta levelét.

"Édes jó atyám, hát egyre csak hitegeted a te szegény árva kislányodat; mindig másfelé utazol, szaladsz a pénz és petróleum után, és egészen hűtlen leszel hozzám. Te titkolódzol előttem, drága jó apám. Most Párizsban vagy; könyörgök neked, látogasd meg az én kis fiamat, és csókold meg helyettem. Apám, szeresd őt, az unokádat úgy, mint ahogy engem szeretsz. És aztán siess ide hozzám. Édes, drága jó apám, mindent megteszek, amit te jónak látsz, hogy megtétess velem. De könyörgök, jöjj ide, látogass meg egy napra, hogy kibeszélgessük magunkat. Annyi megbeszélnivalónk van. Én nem tudom, mit hoz a jövendő; Nizza már nem nekem való hely; így nem lehet elbújva sírni és gyászolni; dologtalan, kíváncsi, unatkozó, tolakodó emberek settenkednek körülöttem, mert megtudták, hogy gazdag özvegy vagyok, és az ő erkölcseik szerint azt hiszik, hogy feledni és szórakozni jöttem a Riviérára, ünnepelni a visszanyert szabadságot és megalapozni az új élet gyönyörűségeit."

Lubinszky arca kigyúlt, és ahogy szerelmesen olvasta a leánya levelét, a homlokán verejték gyöngyözött. Határtalan vágyat érzett az ő egyetlen szerelme, szépsége, öröme és reménységei után. De homlokán a szürke, öreg, fényes bőr mély ráncokba borult, szája megvonaglott, és hangosan mondta maga elé, mintha valakit el akarna űzni:

– Nem. Ha belehalok is... de végigcsinálom. Nem látogatom meg. Inkább belehalok.