Globusz^® Publishing 

Nincsen, nem volt és soha nem is lesz olyan elv, mely legteljesebb egységbe tömöríthetné az összes idők összes formáját. Nincs olyan mindenható, mindenre érvényes magyarázat, mely valamennyi - tér és idő által elválasztott - formát körülölelné, magába foglalná, mely minden időn felül eggyé tehetné a sokfélét. Az anyag szüntelen átalakulása, változékonysága, végtelen térré és idővé - egy örökkévalósággá - tágítja ki a létezés lényegét. A létezés miértjére adott legteljesebb felelet, a véget nem érés következtében követhetetlen, úgy előre, mint visszafelé haladva az időben - egyaránt felfoghatatlan és összegezhetetlen. Az Örökkévalóságban nem létezik abszolút ok és cél, a Végtelen végül is önmagáért van, végső eredmény nélkül, soha ki nem merülve a formák megannyi változatának a felsorakoztatásában. Nincs nála kiterjedtebb hatalom, a Végtelenbe minden belefér, a Múlhatatlanság minden halált túlél, a mulandóságból táplálkozva. Mondhatni: az Örökkévalóságon kívül semmi sem örök, minden létező útja a semmibe vezet, s csak az el nem múlás akarata él tovább, újabb és újabb formát öltve. Az állandóság irányítja minden létező útját, de vajon mi más is lehetne állandóbb az örök változásban, ha nem éppen az örök változás, a mindig más formában való létezés? Nem létezik állandóság változás nélkül, sem változás állandóság nélkül, mert állandó csakis az lehet, ami minden formában benne van - ezek pedig változóak-, és ugyanakkor a változó formák sem jöhetnek létre egy állandóság, örökérvényűség nélkül, ha egyszer állandó jelleggel létejönnek. Az Állandóság mindenben és mindenütt jelen van, csakhogy változó formában, mindig más és más képet mutatva önmagáról, amelyek a semmiből előtűnve s a semmiben eltűnve, csak részleteiben jelenítik meg, csak részlegesen képviselik a Teljességet. Az örök változásban, a formák állandó váltakozásában valami mindig létezik, de ez a valami sohasem egyenlő a Mindennel, mivel csak a már elmúlt, vagy leendő formákkal együtt alkot legteljesebb Teljességet.

Mi tehát a Minden? Rövid időtartamok és rövid életű formák kimeríthetetlen váltakozása, a semmiben rejlő lehetőségek tárháza - örökké visszatérő élet és örökké visszatérő halál. A minden idők minden formájának összessége azonos mértékben egyenlő a Mindennel és a Semmivel, hiszen minden lehetséges formát megvalósít, magába rejt, amelyek azonban idejük lejártával mind semmivé válnak.

A minden idők minden formájának összessége: kísértetek kavalkádja, amelyben csak a pillanatok valóságosak, de azok is csak egy pillanatig. E tünékenység ellenére azonban mindig jól meghatározható, szigorúan rendszerezett formák jönnek létre, logikusan, szükségszerűen keletkezvén egymás után, mintha mindegyik, adott pillanatban létező rendszer az összes lehetséges, leendő forma eljövetelének hírét és szerkezetének tervét magában rejtené. De mivel a Végtelen soha nem kezdődött el és soha nem ér véget, így egyetlen jelenidő sem képviselhet egy olyan abszolút kezdetet, amelyben a lét összes lényege összpontosulna; tehát valamennyi forma közös eredete nem egyetlen időtartamban, nem egyetlen rendszerben, hanem az összes idők összes formájának "együttlétében" keresendő. Ezen "együttlét" perspektívájában azonban nincs jelentősége a keletkezés, létezés és pusztulás szigorú rendjének, ezeknek teljes egységesítése értelmetlenné teszi nemcsak a lét történéseinek, a formák váltakozásának sorrendbeliségét, de magát a létezést is. Az összes idők összes formái együttvéve, túlharsogó hangzavarral és átfedő képekkel teszik semmissé egymást, mint megannyi egymásra vetített diafilm - úgy homályosítják el egymás körvonalait a különböző alakok. A Teljesség maga a káosz, amelyben láthatatlanul rejtőznek a rendszerezett formák - a rend; a Határtalanság nem alkot egy meghatározható rendszert, a rend véges és változó a végtelen rendetlenségben.

Mindaz, ami a rendszerezett jelenidőn kívül, a véges és ennélfogva hiányos renden kívül esik, az a "bármi lehetséges" -nek a zűrzavara; az egyetlen biztos pontnak tűnő jelent, az összes lehetőségnek a ködszerű kísértetvilága - a lét előtti s léten túli "régió" - öleli körül, iszonyú nyomást gyakorolva erre a biztonságra, hogy széttörje, önmagába olvassza, a rendetlen Teljesség tökéletességébe zilálja a jelenidő kiegészítésre szoruló, tökéletlen rendjét.

Nincs olyan jelenidő, mely biztosabb volna a többinél, mindegyik rend egyaránt biztos és bizonytalan, - a jelenidők önmaguk számára valóságosak, a múlt s a jövő szemszögéből viszont a már nem, vagy még nem létező bizonytalanságnak - a halálnak - a birodalmába tartoznak. Ebből kifolyólag a Teljesség felfogható úgy is, mint megannyi rendnek, jelenidőnek, életnek a végtelen láncolata, vagy úgy is, mint megannyi halálnak, nemlétnek, lehetőségnek a ködhalmaza.

A minden idők tárháza egy könyvtár - a csend könyvtára, amelynek tágas ürességében az egyetlen állandó résztvevőnek, az időnek a léptei visszhangoznak, miközben valamennyi folyamatot, valamennyi történetet pontról-pontra, betűről-betűre végig böngész, végig jár, végig él. A Teljesség ködében megannyi hang, kép, mozgás kavarog, amelyek csupán az időszakaszok sorrendje által válnak logikus szerkezetekké, egymásból következő folyamatokká. A Teljesség könyvtárának egyetlen, állandó olvasója, az idő, úgy bolyong az ürességben, hogy közben utakat talál, egy sehová sem vezető labirintusnak az útjait, formákra bukkan, történeteket villant elő a jelenidő lámpafényénél, mindig más és más zeg-zugát világítva meg a Végtelen homályának.

A minden idők tárházának történetei, mintegy eleve elrendelt tervekként, mintegy szentírásként hívhatók elő a semmiből. De vajon honnan ez az eleve elrendeltség?

Mivel a minden idők minden formájának összképi perspektívájában nem számít az időtartamok váltakozásának a sorrendje, valami azért jöhet létre terv szerint, mert már eleve megvalósult, - s vajon mikor valósult meg? - természetesen a saját időtartamában, melyben úgy jön létre, mintha a semmiből öltene formát.