|
|
|
Ám benn, a falak között még csak ezután kezdett port verni és kavarni az éjszakai csendháborítás. Mindenki erről tárgyalt, szörnyülködött a nappali termekben, a penzióban és noviciátban; ezen suttogtak és vihogtak az iskolatermek padjain, a növendék hálókban és a világi szapulólányok teknői mellett. Néhány nap múlva Simonea, az egykori noviciátfőnök, összehívta a penzió társalgójába mind a jelvényes, fogadalmas testvéreket. És bár mindenki jól tudta, hogy ő az, aki Virginia és az ifjabb, magyar nővérek jelöltje ellen az idős és szigorú Leonát, a régi, legelső főasszony testvérét akarja megválasztatni, és ügyében csakúgy korteskedik, agitál, biztat, népszerűsködik és levelez nagy csendben már régóta, mint emezek a maguk oldalán, azért mégis sem Berchtolda, sem Virginia s a többiek nem mertek elmaradni a gyülekezésből. Ki tudja, ha nincsenek ott, hátuk mögött mit szőnek, mit végeznek ellenük? Jobb még szemtől szembe!
- Sokáig némán és türelemmel néztük mi, legidősebbek - kezdte Simonea - azt a könnyelmű szabadságot, mely még boldogult Főasszonyunk betegeskedése idején s kivált most, az átmeneti idő fejetlenségében itt lábra kapott. De nem nézhetjük tovább szó és tiltakozás nélkül, mert ennek az új szellemnek már következményei is látszanak. Mi lesz belőlünk, kedves testvérek: mi lesz rendünk és zárdánk hírnevéből? Részeg és aljas gonosztevők ördögi, ocsmány élceinek lettünk a céltáblája? Éjszakai látogatókat fogunk-é kapni ezentúl? Hitetlen újságírók, sötét lelkű zsidók fogják köszörülni rajtunk a csúfondáros tollukat? Én nem kutatom, ki lehet, melyik testvérünk az az "előkelő, magyar nemesleány, kitűnő földbirtokos családból való", aki állítólag ürügye volt tudtán kívül ennek a szégyenletes esetnek. Azoknak, kik velem egy időben jöttek messze hazájukból, és léptek a szerzetbe, az én kortársaim közül, tudom, hogy egynek sincs a világban múltja. De most nem erről akarok beszélni. Csak kérni akarom mindnyájukat, a szerzet érdekében, követelni akarom önöktől a korom, idős voltom hatalmánál fogva, hogy legalább addig, míg Isten a közeli választás rendjén új főt és vezetőt mutat nekünk, igyekezzenek minden erejükkel és viseletükkel, szigorúbb rendszabályok alkalmazásával megakadályozni és elhárítani hasonló szerencsétlenségeket, mint ez volt, mely a klastrom jó hírén örök szégyenfolt marad. És mikor arra kérem a jelenlevőket, hozzanak ily irányban határozatot, hadd emlékeztessem arra az igazságra, amit soror Leona testvérünk szokott volt mindig mondani, és, úgy látszik, jobban szívünkre kellett volna venni, hogy: igazi szerzetesi élet csak teljes szigorral lehetséges, a régi szentek példájára, mert, ha engedünk a kemény fékből saját magunkon, úgy akaratlanul is ajtót nyitunk a külső léhaságnak és zabolátlan, szabados gonoszságnak. Ez a mostani, szomorú példa híven mutatja, mily igaza van; vagy-vagy, aki ide belép, szánja rá egész lelkét, életét, és áldozza Jézusnak teljes egyéniségét; keverni nem lehet a dolgokat; aki nem idevaló, maradjon kinn a világban, ott is élhet istenfélő életet; inkább legyünk kevesen, de mind igaziak, kikben Urunknak kedve teljék. Mert sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak, mondja a Szentírás.
Egy percnyi csend fogadta szavait; Virginia, Berchtolda néhányadmagukkal némán szegték le a fejüket, most látták csak, milyen okos ez az öreg nő (sokkal okosabb Leonánál, akit Főasszonynak akar), milyen ügyesen kijátssza ezt a véletlen, csúnya esetet a saját céljai érdekében.
- Ja-ja! Sic haben Recht, ganz Recht, liebe Schwester! - integetett és hadonászott feléjük Kunigund, arcán tombolt az izgalom, és oly vörös volt, mint egy kardinális süvege. Virginia ideges szája gúnyos, megvető mosolyra rándult el csak, ahogy odapillantott.
Ő beszélt aztán; óvatosan, diplomatikusan. Bebizonyította, mennyire nem oka senki közülök személy szerint ennek a sajnálatos és véletlen skandalumnak, és - nehogy a kedélyeket felingerelje - kijelentette, hogy ők sem zárkóznak el semmi olyan rendszabály elől, mely arra való lenne, hogy az ilyesmit megakadályozza ezutánra. Ajánlotta, hogy éjjeli kapuszolgálatra ezentúl mindig csak idősebb, tapasztalt nővért alkalmazzanak. Néhányan szót emeltek még mindkét oldalon; ám az okos Berchtolda maga mérsékelte híveit, és óvta valami túl heves kirohanástól; úgy látta, nem jó most elmérgesíteni a kedélyeket.
Végre megegyeztek néhány rendszabályban az új főasszony-választásig: megvonni a növendékektől a havonkénti kimenővasárnapot; megakadályozni barátkozásukat a városi bejárókkal; s a kandidáták érintkezését a bennlakókkal viszont. Mindezt az ostoba hírhordás, zúgás-búgás ellen - e csúnya esetből kifolyólag. Továbbá szigorúbban megtartani a rendes szilenciumokat, és vigyázni rá, hogy a tanítónővérek az óráikon túl ne maradozzanak el, és ne tartózkodjanak az iskolatermekben. (Ez főleg csak az egész fiataloknak szól - mosolygott Simonea óvatosan Virginia felé; s ez félrerántotta száját, szokott, áruló, ideges mozdulatával.) Senki sem tudta megmondani, mi módon akadályozhatják meg ezek az üdvös rendtartások és szabályok a jövőben, hogy a Kispipában két berúgott beregi földbirtokos ne találjon ki durva csínyeket, és ne kössön bolond fogadásokat, ám erről jobbnak látták hallgatni most azok is, akiknek leginkább eszükbe jutott.
- Szerencsétlen, szerencsétlen egy história! - ráncolta össze Virginia a homlokát odakinn, ahogy Berchtolda mellett elhaladt. - Nem tudom, nem lesznek-é még kellemetlenebb következései. Azt hiszi, kedves nővér, nem mentek már el a levelek az összes fiókházakba, tudtul adni, még jól kiszínezve, ezt a gonosz históriát.
- Nem baj, csak most résen legyünk! - felelt Berchtolda, de kissé izgatottan. - Hisz jót akarunk, kedves nővér, tiszta szándékkal, hinnünk kell, hogy a Jóisten velünk van!
- Igen, de ők is azt hiszik ám! - mondta akkor Virginia egészen halkan.
Szidi és Gizi másnap délután a nappaliban dagadtra sírták a szemüket. Úgy volt, hogy ők visznek fel a szép Emerika számára valami rajztömböket a portaszobából, hová a papírkereskedő segédje leadta volt; de Kunigund földig leszidta és visszakergette őket. A bejárókkal ugyan ezentúl is trécselhettek lopva az új épületben, mert az iskolanővérek csak tessék-lássék ellenőrizték az új szabályok megtartását; de a régi házban s főleg a jelöltek valamelyikével lehetetlen volt növendéknek szót váltania. Király Erzsi a legnagyobb veszélyek árán is hasztalan próbálkozott, hogy Helénkéhez jusson, hogy csak pár percig is beszéljen vele. Az Öreg éjszakánként fenn bagolykodott, és többször is végigjárta a hálótermeket; a kis Geralda is félve és szabadkozva utasított el minden kísérletet, mely szemet hunyásra akarta bírni. A távolság tehát még nagyobb, a mesterséges elkülönítés még szigorúbb lett pár héten át az egyes épületszárnyak lakói, a másféle uniformist viselők között. S az utolsó időben már-már lanyhulni indult műszerelmek újult lángra szítódtak ezáltal. Egy-egy noviciafátyol vagy kerek abbégallér látása messziről, a folyosó másik végéről olyan hideglelést okozott például egy-egy növendékben, mint régen, azelőtt, mikor még nem "fertőzte meg" a kolostor szellemét ez az idei, furcsa, új, szabados szellem, ez a prózai, nyegle, világias és "egyszerűen barátkozós"; melyről voltaképp nem is tudták volna megmondani, mitől, honnan, ki által kapott lábra.
Édes, most ritkábban írhatok egy ideig - írta Erzsi (a kályhapárkánynál sokkal rejtettebb helyen) -, most úgy tartanak minket itt, mint a banditákat. De hisz már úgyis három-négy hónapról van szó mindössze, akkor kezemben az a buta kis diploma. Tudja-e, hogy egyébként is egész komolyan neki kell most látnom lélektannak és ásványtannak, vegytannak, neveléstannak és minden egyébféle "tan"-nak; no meg ezt a kis Helént is (tudja azt a kis német balgaszüzet) szeretném férjhez adni addig. Bizony, itt ilyesmivel is foglalkozik unalmában a maga barátnője; bár jobb szeretne felrepülni egy-egy délelőttre a Dunaparti korzóra vagy még inkább a Ház karzatára, mikor egy valaki nagy beszédét tartja. Kedden ugye, mert addig a költségvetés megy. (Mindenről értesülök; a leveleink hű közvetítőjét maga, drága, meg fogja lepni húsvétra egy doboz kuglerral; mindennap elhozza nekem az újságot is; ha mást nem, a "képviselőház" című rovatot kivágva: tudná csak, micsoda lehetetlen körülmények közt olvasom el néha, de mindig elolvasom.) Ó, tudja, ugye, hogy előbb-utóbb úgyis Budapestre kell engem helyeztetnie; vidéken úgysem lesz nyugtunk az emberek nyelvétől soha! Tehát a vizsgám után leszalad ide elébem; iszonyú hecc lesz; a Tedeum után egyenesen magához repülni, szabadon, mint a madár! Hogy felmegyek-e egy-két napra Budapestre magával, azon majd még gondolkodunk; az embernek, tudja, úgy... mégis szoknia kell a hazárd és boldog életfelfogáshoz. Igen, hisz azt mondtam; "Ha majd független leszek, kenyérkereső ember és a magam ura, csak akkor lehetek egészen magam felelős a tetteimért; a magam bírója és egyetlen fóruma." Csakhogy ám ettől a rongyos bizonyítvány-papirostól még nem leszek én független, és azt a szép utazóruhát, melyet egy divatlapból kivágva küldött, hogy abban képzel el (maga igazán drága-kedves), azt mégiscsak az anyámnak kell még megcsináltatnia, szegénykének. (Igen, csakis így akarom, másképp nem lehet; punktum.) Majd szépen kineveznek ugye, és dolgozom; higgye el, leszek olyan jó, mint akárki, ha nem jobb; az ember mégis jól csinálja ám, amit vállal és amiért pénzt fogad el; aztán meg engem érdekel is a tanítás, a gyerekek, mert hisz minden érdekel. Ilyen komolykákat még nem írtam, ugye? Szóval: nem kell sietni, és nincs miért sietni: tudja, hogy mondta az a dörmögő hangú vasúti portás a télen, mikor együtt utaztunk, és azt hittük, lekéstük a vonatot: Van még idő! bizony, drága, és magának is mindenre; hiába pózol nekem! Mi az: negyvennégy év? Én már a huszonharmadikban vagyok, lássa! Isten vele, mert már nagyon fázom itt, ahol írok, és csak egy csonka gyertyafény világít; igen rossz subickszag is van; mert ez afféle "kammerli" ahol a kandidátnők rezervacipői vannak elraktározva. És ha valaki ittkapna, hát... higgye el, hogy játszom akkora veszéllyel, mint amikor (emlékszik) otthon egyszer fogfájást ríttam anyusnak, és elmentem, kihúzattam egy csaknem ép fogamat, hogy ezzel együtt elszabaduljak magához is a megbeszélt találkára; mert ő gyanút fogott és haragudott, a drága, de én nem akartam, hogy maga várjon, és rossz legyen magának. Szóval, még mindig elég hős és elég szerelmes vagyok; de a tinta, félek, hogy ráfagy a tollam hegyére, tehát Isten vele, drága, Isten vele!
Csakugyan úgy volt valahogy, mintha csak a másféle gúnyájú nőneműek közt volna az érintkezés meg "vétkes nyájaskodás" annyira tiltott és megvigyázott, mintha csak ez érdekelné és izgatná a felvigyázó árgus szemeket. Mert ugyan ki törődött vele például, hogy Pável Marika mindig kinn várta mostanában Fóth tisztelendőt, a hittanóra előtt az előszobában; nyilván jelentkezni akart, hogy nem készülhetett a szertartástanból, mert fájt a feje, és mindig olyan későn jöttek be aztán, és oly kipirulva. Az osztályközvélemény már megszokta és legitimálta ezt a régi és most felújult, kölcsönös játékot; kinn a világban flörtnek hívnák az ilyet. No, az meg éppen fel sem tűnt Király Erzsin kívül senkinek, hogy Kapossy a neveléstörténet óra után egy nap így szól csöndesen és összerántott szemöldökkel:
- Ezeket a dolgozatokat kérném majd... hozzám a tanári szobába... esetleg ön, ha volna szíves, Popescu kisasszony!
És hogy a barna Kornéllal egyet fordult a világ, bágyadt nézéssel meresztette rá sötét szemét egy percig; de aztán fellobbant a tekintete, mely büszke, szilaj és alattomos tudott lenni egyszerre sűrű seprős pillái alatt; és mentében úgy kiegyenesedett, mint a nádszál, és a léptei frissek, rugalmasak lettek, mint az őznek... De Erzsi figyelte és mosolygott.
 |  |  |
|
|
|