|
|
|
Az üzlet egyre kevesebbet hozott. Ekkor döntöttünk úgy, hogy egy kissé elhajlunk a kevésbé tisztességes megoldások felé. Több lehetőséget is átgondoltunk, de egy kivételével mindet elvetettük mert nem tudhattuk, hogy a rendőrség valamilyen módon nem szerez-e tudomást elképzelésünkről. Nem szerettük volna, ha idő előtt közbelépnek, mert a rend buzgó őrei teljesen meghiúsíthatták volna számításainkat.
Gyorsan kellett cselekednünk, ezért mindent egy lapra, azaz egy napra tettünk fel. Azt terveztük, hogy egyszerre fogjuk értékesíteni a teljes árukészletet. Tudtuk, ha egyetlen nap alatt eladjuk az egészet, hosszú ideig nem lesz anyagi problémánk, és a célnak szentesítenie kellett az eszközt még akkor is, ha emiatt sokan ráfizetnek.
Amikor végeztünk a terv egyeztetésével, kimentünk a telephelyre. Minden a helyén volt, már csak elkellett adni az egyébként nagyon nehezen értékesíthető árucikkeket.
Beültünk az autómba és egyenesen Sammy bárjához hajtottunk. Épp úgy nézhettünk ki, mint két kiöregedett narkónepper, de tervünk végrehajtásához ez elengedhetetlen volt.
Amikor beléptünk a füstös, zajos ivóba már tudtam, hogy a helyszín ideális az adásvételhez. Amíg üzlettársam megpróbált szabad asztalt keresni, én elmentem a pulthoz telefonálni.
Még az első korsó sörünket sem ittuk meg, amikor megérkezett, akit felhívtam.
- Hol van az anyag? - kérdezte, még mielőtt leült volna.
- Ne ilyen hangosan! - szóltam rá azonnal. - A nyakunkra hozod a rendőrséget! Még csak az kellene, hogy valaki meghallja...
- Hol az anyag? - kérdezte ismét, kicsivel halkabban.
- A Walker-autótelepen. Tudod, ahol azt a sok roncsot árulják. Az egyik autó csomagtartójában - válaszoltam.
- De melyikben?
Körülnéztem. Senki sem figyelt ránk.
- Most kimegyek a mosdóba. Egy kis idő múlva gyere utánam és majd ott megbeszéljük. Ez nem tartozik másokra - mondtam neki sejtelmesen.
Felálltam és kimentem. Mire beértem az ajtón, már meg is érkezett.
- Követett valaki? - kérdeztem azonnal.
- Fogalmam sincs. Az egész bár tele van emberekkel. Hogyan vehetném észre, hogy követett-e valaki! - válaszolta mérgesen.
- Holnap délután menj ki a Walker-telepre. Van ott egy nagyon lerobbant Impala. Megveszed az autót és átviszed Mexikóba. A határnál várni fog valaki. Kiveszed az anyagot a csomagtartóból és átadod neki. Ő kifizeti a pénzt, azután visszajössz. Érted?
- Mennyit fog fizetni?
- Kétmillió dollárt.
- Mit kell csinálnom, hogy a Walker-telepen felismerjenek?
- Van egy jel. Az eladó tudni fogja. Arról fog megismerni, hogy az autót a ráírt ár kétszereséért fogod megvenni. Egyszerűen csak odamész és kifizeted neki a dupla árat, és már viheted is. Ha visszajöttél, odaadom a különbözetet.
- Rendben, akkor holnap. Melyik Impalát vigyem el?
- Texas-i rendszám van rajta. Megfogod találni.
Mindketten kezet mostunk és kijöttünk. Az ajtónál egy nagydarab, szivarozó fickóba botlottam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget.
Bár üzlettársam kissé fáradt volt, még elmentünk a város legismertebb szórakozóhelyeire. Aznap este legalább tizenöt helyen ittunk .
Másnap délután egy kissé későn érkeztem ki a Walker használtautó-kereskedésbe. Meglepődve vettem észre, hogy egyetlen autó sem állt az egyébként ócskavastelepre emlékeztető udvaron.
- Elvitték az összeset? - kérdeztem az eladót.
- Igen. Mind a tizenöt autót megvették, ráadásul mindegyiket dupla áron. Most már egészen jól állunk, de egy kis időre nem ártana bezárni a boltot.
Igaza volt neki. Ha mind a tizenöt fickó rájön, hogy csak egy-egy ócska autót vettek dupla áron, akkor biztosan elszabadul a pokol.
 |  |  |
|
|
|