|
|
|
A luxuskényelemben élő Dalton házaspár nyugovóra tért. Azon az estén ismét összevesztek. A kiváltó ok mint mindig, most is a pénz volt.
Sarah már születése pillanatában nagyon gazdag volt, Robin pedig nagyon szegény s mint ilyenkor lenni szokott, aki kevesebb pénzzel jött, annak kell többet tűrnie. Bár Robin mindig, mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen megalázkodnia felesége rokonai és idétlen barátnői előtt, Sarah többnyire igyekezett olyan helyzetet teremteni, amiből mindenki észrevehette, hogy ki az úr a háznál.
Ezen az estén Robin-nak elege lett. Igaz, már minden házasságukkal kapcsolatos formaság elveszítette jelentőségét, még egy ágyban aludtak és mint minden este, Sarah egy igénytelen, feminizmustól bűzlő könyvet olvasott. Eközben Robin megpróbált nem elaludni. Addig nem, míg végig nem gondolta felesége meggyilkolásának minden részletét.
Robin elektromérnök volt, ezért ebben a szakágban gondolkodott, mint lehetséges megoldás. A pincében volt a ház elektromos kapcsolószekrénye, ami szaktudásának köszönhetően nagyon jó állapotban volt. De nem törvényszerű, hogy ez mindig így legyen. Annyira édesnek tűnt a felesleges tehertől való megszabadulás gondolata, hogy a kissé absztraktnak tűnő gyilkosság megvalósításának lehetősége kellemes álomba ringatta Robin-t, de engedélyt adott neki, hogy még álmában is továbbfűzhesse a cselekmények és a véletlen összehangolt szálainak gombolyítását.
A sötét álom teljesen irányíthatatlan színterén minden olyan egyszerűnek tűnt, hogy reggelre készen állt az ördögi terv.
Sarah, szokása szerint elment otthonról, hogy valamelyik szoláriumban vagy fodrászatban töltse teljesen értéktelen délelőttjét, és még be sem csukta újonnan fényeztetett Impalájának ajtaját, Robin már a pincében volt. Kinyitotta a kapcsolószekrényt, levette az összes biztosítóautomata fedelét és lekapcsolta a főkapcsolót.
Bár kinn verőfényes reggel volt, a pincében semmit sem lehetett látni. Robin felbotorkált a lépcsőn és becsukta a pinceajtót. A konyhán keresztüljövet megitta az előző estéről maradt, majdnem ihatatlanná vált kávét, majd csendesen elhagyta a házat.
Csak sötétedés után tért ismét haza. A ház teljesen sötét volt, mint ahogyan terveiben is szerepelt. A bejárati ajtó nem volt bezárva ami azt jelentette, hogy Sarah már megérkezett.
Egyenesen a pincébe ment. A pinceajtó nyitva volt jeleként annak, hogy az eltervezett gyilkosság sikerült.
A kapcsolószekrény előtt egy test hevert a földön. Nem foglalkozott a világítás helyreállításával, inkább a magával hozott zseblámpa fényét használta a kerti szerszámok előkereséséhez, és a szükséges eszközöket magához véve kiment a kertbe, hogy gödröt ásson a letűnt korokra emlékeztető felesége földi maradványainak.
Úgy gondolta, inkább eltünteti a holttestet, minthogy ki kelljen hívnia a rendőrséget. Tudta, ha felmerül a kétség a balesetet illetően, ő lenne a gyanúsított. Volt indítéka és a rendőröknek ennyi már elég a letartóztatáshoz.
Már mélyen járt az ásásban, de még mindig nem volt elégedett. Bármilyen mély is volt a sírhely, mindig felmerült benne a kétely, hogy esetleg megtalálhatják a holttestet.
Már csak a feje látszott ki a gödörből amikor háta mögött, mint egy kísérteties látomás, megjelent Sarah.
- Robin! - szólalt meg a jelenés.
Robin kezéből kiesett az ásó. Lassan, mintha közben órák telnének el, fordult Sarah felé.
- Sarah! Te élsz? - kérdezte döbbenten, tágranyílt szemekkel.
- Igen, élek. Egy nyomorult, tehetetlen féreg voltál, de nem tudtam volna elképzelni rólad, hogy képes lennél meggyilkolni. Utolsó munkád nem fog kárba veszni. Ez a gödör a te sírod lesz. Nem hiszem, hogy bárkiben is felmerülne a gondolat, hogy eltűnésed az én művem lenne. Nem volt indítékom, engem sohasem fog gyanúsítani a rendőrség.
Robin csak ekkor vette észre a revolvert Sarah kezében. A gyönyörű álom szertefoszlott és a rideg valóság, mint kékesfeketére edzett acél nézett vele farkasszemet a sötét, csillagtalan éjszakában.
Az első lövés a gödör falának repítette Robin-t, de nem halt meg.
- Sarah... hogyan... életben... maradtál... - hörögte, vérrel permetezve felemelt jobb kezét.
- Évek óta beszélsz álmodban - válaszolta rezzenéstelen arccal Sarah.
És ismét eldördült a fegyver.
 |  |  |
|
|
|