Nagyságos Uram!

Messzére szakadtam Rákos mezejétől,
Koronás Hunyadi pusztult kerteitől;
Itt lakom Nyitrának csendes szigeteit,
Hideg kőszikláit, magános erdeit.
Így futott Apollo gyenge szüzeivel,
Reszkető Rómából nyájas csemetivel,
Mikor Hánnibálnak tartott záporától,
Melly rákerekedett Trázimén tavától.
Így vitte Minerva szelid bagolyait,
Bús Thessaliának futván lugossait,
Mikor Juliusnak repülő hadait,
Látta fertéztetni Rubikon habjait.
Úgy tetszik, hogy én is illyen szélvészektől
Ragadtatom honnyom s a kilenc szüzektől,
Kikkel ifjúságom enyelgő ölében
Gyakran mulatoztam Gellért tetejében.
Báresak álmom volna, miről gondolkozom,
S képzelt mennydörgések, mellyektől irtózom!
De sok mélly bánattal rajzolt homlokokról,
Titkon az egekre repitett jajokról
Nem jövendölhetem Saturnus ideit,
Vagy Második András arany esztendeit.
Édes emlékezet rég boldogságokról,
Idők homállyában temetett napokról!
Ezzel mulatom én csendes éjjelimet,
Remete kunyhómat, hives völgyeimet.

Távol világunknak mostani zajjától,
Távol a kénköves Coczytus partyától,
Néha forrás mellett, néha árnyékokban
Fujom furuglyámat tavaszi napokban.
Ez az emlékezet végzések rendére,
Vezet szent titkokkal gazdag rejtekére,
S utasít az elmúlt százok példájából:
Mit várjunk jövendőnk terhes homályából.
Mint szüz Erytrea babonás házából
Isten sugallásit fujván ki magából,
Remélni tanittá görög vitézeit,
Midőn szomjuhozták Simois vizeit,
Csudálkozva nézek nemzetek sorsára,
Hány viszontagságnak vettettek karjára!
Hol arany szabadság, hol kinos igával
Játszott a szerencse zsoldos világával.
Voltak ollyan idők, mellyek erkölcsöknek
Koszorúkat fontak hazaszeretőknek.
Voltak ollyanok is, hogy szentségtörésnek,
Legnagyobb ára volt undok hitszegésnek.
Ó Thebe, ó Sparta, rég Laviniával,
Nylus szomszédjai, Emáth pusztájával,
Mondjátok meg többi iszonyuságokat,
Dühösségnek emelt véres oltárokat!