Utánnod sohajtok Buda bércekéről,
Hol fárodt Muzsáim Gellért tetejéről
Nyögve énekelnek Lajos esetéről,
Kinek most ciprusok nőnek teteméről!

Nálunk már Minerva ledőlt könyökére,
S feltette borostyán ágát bölcs fejére;
Küldi tanitványit honnyok nézésére,
Házát bagolyának bizván őrzésére.

Te azonban arany kerted árnyékában,
Izzadt fővel sétálsz Ceres udvarában;
Gyönyörködsz szérüdön asztagid számában,
Kik mint tornyok állnak Babilon várában.

Tudom, most Márónak mezei sipjával
Köszöntöd a napot piros sugarával,
Melly reád mosolyog, s kegyes orcájával
Áldgya udvarodat a bővség szarvával.

Néha pedig elmész Párizs vidékére,
Hol Sándor esküdött Kártigám szivére;
Nevetve tekéngetsz éltek esetére,
Mellyet a szerencse hányt, vetett kedvére.