Új hír jön, barátom, Moldova partyáról,
Éjszaki Sándornak pusztittó hadgyáról,
Hogy már kiköltözvén Glatz tartományából,
Csehországot nézi hadi sátorából.
Úgy tetszik, hogy látom meggörbült hátával
Kerülni táborát anglus paripával,
Ki mintha érezné ura aggottságát,
Bágyodt lépésiben festi lankadtságát.
Komor szél süvöltöz folyó zászlóiban,
Morognak a bombák kékes ágyuiban,
Mert megunván hosszas rekeszték helyeket,
Népünkre kivánnyák okádni tüzeket.
Semmiség! - mit félnénk illy agyarkodástól?
Mért irtóznánk mi is a fegyvervonástól?
Midőn vezéreli József táborunkat,
Kire még az ég is bizta oltalmunkat.
Páncélból volt ennek már első pólája,
Győzödelmes Pállás szoptató dajkája,
S mihelyest mozogni tudtak ujjacskái,
Kis ágyukkal voltak gyermeki tréfái.
Nem szükség most Pithon bálvánnyához menni,
S varázsló szaváért áldozatot tenni,
Vagy járulni Delfos hires várossában,
Hol Apollo lakott babonás házában.
Enélkül is bátran Józsefrül mondhattyuk:
Véle még Herkules oszlopit megláttyuk! -
Úgy van; meg sem csalhat égő reménségünk,
Mert jelenlététől gyullad vitézségünk,
S máris ollyan lángok égnek kebelünkbe,
Mellyek örökös jelt nyomhatnak nevünkbe.
Nem rohant ugy Caesár Pompejus népére,
Midőn vért árosztott Phársál mezejére,
Sem a nagy Scipio Dido bástyájára,
Mellynek gyászos fátyolt terített hamvára,
Mint József, ha egyszer felveszi karjait,
Burkus vérrel festvén Odera habjait.
Hidd el, még megláttyuk Berlint füstölögni,
Egyfejü sassával hírét tévelegni!
Úgy lesz! - Úgy óhajtom a kegyes egektől,
E jövendőt vettem a kilenc Szűzektől.