TYTIRUS:

Álljunk meg pajtásom a vidám térségen,
Mert nincs jobb legelő egész mezőségen.

MELIBEUS:

Reábir tanácsod: látom diszességét,
Látom mint mutattya a fűnek bővségét.
De nemcsak nyájunknak lehet itt élelme,
Ahol gyönyörködik emberi sziv s elme.

TYTIRUS:

Ugy van, Melibeus. Dicsérem lelkedet,
Hogy illy szent mulatság töltheti kedvedet,
Tellyes gyönyörűség ezeket szemlélni,
Ezekkel minden nap társolkodni s élni.

MELIBEUS:

Amit a szerencse tőlünk megtagadott,
Midőn uri s gazdag sorsból kiragadott,
Szives akarattal nékie engedem,
S pásztori ügyömet könnyen elszenvedem.

TYTIRUS:

Melly méltóságosok gondolkodásaid,
Szerencsét tapodó fontos mondásaid.

MELIBEUS:

Dehogy is tehetnék egyéb itéletet,
Midőn alacsonnak tartok olly életet,
Mellyben az álöröm s festett barátságok
Uralkodnak, s gyakran vétkes vigasságok.
Hadgyuk el azomban erről beszédünket,
Közölhettyük máskor érzékenységünket,
Más tiszte vagyon ma pásztori sipunknak,
S vigabb áldozat kell felkelő napunknak.

TYTIRUS:

Vallyon melly tekéntet széditti sipodat,
Hogy megmásold kezdett ékesszóllásodat?

MELIBEUS:

Csodálom, Tytirus, rendes kérdésedet,
Mellybe látom fogyó emlékezetedet.
Ösméred Alexist, szives barátunkat,
Ki méltán elvárja ma áldozatunkat?

TYTIRUS:

Áh! hogyne ösmérném megbizott hivemet,
Kivel egy tarsolból eszem kenyeremet,
S vallyon mi kötelez ma tiszteletére?
Vagy mi visz Alexis emlékezetére?

MELIBEUS:

Nevenapját üli, ünnepli és tartya,
Jó szívű pásztorok társa és baráttya.

TYTIRUS:

Barátom, mit mondasz?

MELIBEUS:

Hidd el szavaimat.

TYTIRUS:

Áldlak, hogy ébreszted indulataimat!
Éjtszakát hajittó napnak fényessége,
Mellyet kezd szemlélni földünk kereksége!
Látom különösen ragyogni utadat,
Elhagyván sötétes Hesperus kutadat.
Üdvöz légy! s ezerszer áldalak tégedet,
Sipomnak hangjával tisztelem képedet,
Hogy Alexisunknak ünnepét hordozod,
S ma fényességedet nékie áldozod.
Kérlek, még ezerszer illy világossággal,
Illy szerencsés, áldott s diszes méltósággal
Térj vissza! Vigadgyál pásztori karunkkal,
S engedd hosszas éltünk legyen barátunkkal!

MELIBEUS:

Pán, e vidám erdő s térség istensége,
Kitől fűnek, fának van elevensége,
Áldd meg Alexisnek szép korral életét,
Kinek ma füzettyük méltó tiszteletét!

TYTIRUS:

Ne késsünk már tovább indulatainkkal,
Jőjj, öleljük inkább szives karjainkkal!

MELIBEUS:

Megállj egy kevéssé, még kunyhómba megyek,
Hogy egy fehér sajtot tarsolomba tegyek.
Kis ajándékomat talán elfogadgya,
Mert egy hiv baráttya igaz szivből adgya.

TYTIRUS:

Csak frissen ------------------------------------------
-------------------------------------------------------