I.

ÚJ HELÉNA

Cécile, ballagj csak velem:
Börtön vár és szerelem.

Bús szíved másért eped:
Mindegy. Én megvettelek.

Kalitkád ékes csoda:
Másé nem leszel soha.

Nem csókol meg soha más:
Való leszek s látomás.

Cécile, ballagj csak velem:
Börtön vár és szerelem.

II.

LÁBÁN HÍVÁSA

Óhajt az álmom s eltűr a testem,
Sok juhu Lábán,
Lipótvárosnak leánya Pesten.

Külömb vagyok én sok hiu másnál:
Gyere, rút Lábán,
Melegem ágyán sohase fáznál.

Én megbocsátom csúnya növésed:
Sok juhu Lábán,
Mert sok a juhod, mert sok a pénzed.

Nagy, új szerelmi tüzekkel várlak:
Gyere, rút Lábán,
Sok a te pénzed: nagyon kívánlak.

Budapesti Napló, 1906 március 25

Ezer dalnak szent Viselőse,
Új érzések bolondos hőse:
Megállok. Lehajtom fejem
S rívó kacajjal kérdezem:
Kinek, minek, meddig, mivégre?
Szakadjon itt meg. A Pénz éhe,
Épp ez a nagy kín fojtogat.
Tűrtem, vártam én már sokat.
Nincs ennek semmi büszke célja,
Csak épp, hogy lázas voltam néha.
A nagy láz sok mindent akar
S az ember gyarló és -- magyar.
Másoknak nő a kedve, hája.
Enyém: a vágyak gyehennája.
Agg szívem gyötrelemben ég
S amit elért, már -- nem elég.
Pénzt, csókot, hírt, semmit sem bírni?
Miért erről még dalt is írni?
Beteg vagyok. Kínok, dalok.
És unom már. Én meghalok.

Budapesti Napló, 1906 április 15

Rólad álmodom:
Kincses szerelem sátra.
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Kösöntyűd arany
S én kiállok a gátra.
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Léda elűzne
S nem vagyok bátrak bátra.
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Megyek bízóan
S nem nézek soha hátra:
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Budapesti Napló, 1906 május 6

Brahma, Jézus, Allah, Mózes
S az egész szentséges holmi
Lepotyogtak a Sionról
És eljöttek Hunniába farsangolni.

A Tátra is csörgő sapkát
Csapott, ime, vén fejére
S a külön magyar Teremtő
Pojácának kiöltözve áll az élre.

Minden móka. S egye fene,
Kit búsítnak csalfa gondok.
Igy van ez jól. Hunniában
Farsangolnak az istenek s a bolondok.

Hunniának fáj a tréfa?
Kedves ország, sohse fájjon,
Éljen, éljen a bolondság.
Farsang van most, nagy farsang a Duna-tájon.

Párizs

Budapesti Napló, 1907 január 20

Március-Isten keresésre
Indít ma minden friss szelet:
Volt egy ország valaha, régen,
Negyvennyolcnak nagy idejében
S ez a szép ország elveszett.

Az élén jártunk a világnak,
Micsoda áldott, nagy tusák,
Föltört a hunn szívből a láva,
Mi voltunk a világ Japánja
Akkor s maga az -- Ifjuság.

Nép volt az és nem rongyos horda,
Az márciusban nem aludt:
Sziken nőtt piros csoda-rózsa.
Bámult is a vén Európa.
Rómák lettek a hunn faluk.

Mennyit tudtunk és mennyit mertünk.
Bús egek, hát mi lett velünk?
Barmok, akik mindent megszoknak,
Helótái puhult latroknak:
Ezek vagyunk, ezek leszünk.

Grófok hű nyája, Köszvény-ország,
Pupákok, senkik és vakok,
Új ifjaink bódítva állnak,
Mária-zsoltárt kornyikálnak
S lesik az úri abrakot.

Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
Pimasz pap, lelketlen cseléd,
Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva,
A régi március hevét.

Bús Hunnia, podagra-nemzet,
Kis Köszvény-ország, baj vagyon:
Ma március van. Csúzod óvjad,
Húzd magadra a takaródat,
Szelek járnak víg hajnalon.

Kossuth népe, Petőfi népe,
Ma március van, ha tudod,
Ha nem tudod, óh, meg ne kérdezd
Urad, bíród, sorsod, köszvényed:
Kegyelmes Franz von Kossuthot.

Budapesti Napló, 1907 március 15

Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higyjetek
Soha a papok istenének.

Tőle jött minden kénes átkunk,
Sok meg nem hallott imádságunk,
Földi poklunk, ős kárhozás,
Szolga-voltunk, szegény sorunk
És hogy mi még mindég csak -- várunk.

Ne dőljünk a szent Kába-kőre,
Várjon égi csodát a dőre.
Nekünk az élet a malaszt,
A mi üdvünk a változás,
A mi imánk: mindig előre.

Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higyjetek
Soha a papok istenének.

Népszava, 1907 április 24

Nem búsulok én Ilka után,
Utca adta és visszavette.
Emlékezem: csóknál az utcát
Ilka mindig jobban szerette.

Ilka az utca leánya volt,
Aki gyorsan, szívesen hódolt,
De régi, csókos korszakomban
Ilka mégis legjobban csókolt.

Csók és élet nem komoly dolog,
De én fázom mindig miatta.
Csók és élet: mikor pénzem volt,
Legjobb csókjait akkor adta.

Páris, május 3

Budapesti Napló, 1907 május 5

Háborog az ezeréves sír,
Hunnia, ez a sóhaj-bánya,
Háborog és bús halottjait
Kihányja.

Millió fehér csont meséli,
Mit tettek a párducos ősök,
Hogy itt mennyi kín, bú, mennyi vér
Esőzött.

Ebben a szomorú országban
Minden tisztes gondolat: átok
S hulljon véresen, bűnös urak,
Reátok.

Vakuljatok meg, ne lássátok
A bosszút és a temetőket,
A Dávid szent parittyáival
Jövőket.

Szolgasereget, udvarnépet,
Gyüjtsetek koncra, úri hitben.
Kit ámíttok, az sincs veletek:
Az Isten.

Az Isten, akihez szegődtök
S a levegő: bosszúra válhat.
Sorsotok: epe, vad gyűlölet,
Utálat.

Óra ütött, betelt a mérték,
Most kezdjük az új ezer évet:
Grófok, latrok, már tátong a sír
Felétek.

Népszava, 1907 július 7

Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.

Dobog, zuhog, egy kicsit kába
És vár valamit mindhiába.

Várja a nagy, nagy, nagy időket,
Várja az új, királyi nőket.

Ami szépség van, ami álom,
Azt mind, azt mind náluk találom.

Zikcene, zakcene, félek,
Övék a sors, a nő, az élet.

Budapesti Napló, 1907 augusztus 25

Hadd idézgessék ők a Multat,
Mulassanak a nyomorultak.

Ahol a föld mi vérünk issza,
Szekerezzünk a Multba vissza.

Fussunk velük targoncán ülve,
Bús emlékekre felkészülve.

Mióta ők éltek és voltak,
Mindig minket űztek, gyilkoltak.

Csak menjünk, hogyha ők akarják,
Járjuk a Mult vén birodalmát.

Gyalázott pór szüzek holttestén,
Százszor elszántott koldusmesgyén.

Fájdalom-csúcson, bánat-völgyön,
A fölfalatott Dózsa Györgyön.

Jobbágy ifjún vagy banyán által,
Menjünk, urak, minket nem átall.

Fölmutatjuk -- sírjukból intnek --
Szomorú mártir-őseinket.

Mióta csak éltünk és lettünk,
Ti éltetek és mi szenvedtünk.

Menjünk, urak, vissza a Multba,
Ti akarjátok újra, újra.

Mi késni a Multban se késünk.
Egy biztos: a mi nagy ütésünk.

Népszava, 1907 szeptember 22

Dacos arccal, száraz szemekkel
Nézni be a világba könnyebb,
Nékünk volt egy hazug barátunk
S elűztük: a Könnyet.

Ugy-e jó volt, amíg mi sírtunk?
Nyugodt volt a nagyúri asztal.
Minket pedig tápláltak szépen
Pappal és malaszttal.

Bérenc a Könny és mi elűztük
S hogy elűztük, azóta látunk,
Oh, Könny, te emberdüh-sikkasztó,
Áruló barátunk.

Nem akarunk olcsón enyhülni,
Nem akarunk mi elcsittulni,
Könnynél a vér százszor, ezerszer
Szebben tud hullni.

Nagy idők érkeznek, fölöttünk
Készülő, nagy harcok dörögnek.
Nem kell a Könny. Ugy-e, testvérek,
Mi nem sírunk többet?

Népszava, 1907 november 3

Zsibbadt sokáig olvasatlanul
(Inni, vadászni sokkal könnyebb
Magyar kastélyban) s végül kidobták
Bűnöknek bűnösét: a könyvet.

Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet:
Nagy rombolások szent harctevője.
(Egykoron volt még a magyar úrnak
Tisztessége és agyvelője.)

Ma már a kastély únja a betűt,
Retteg a könyvtől s hunn trágyadombok
Várják Voltairetől egészen máig,
Aki könyvekben nagyot mondott.

S a trágyadombnál elment valaki,
Egy szennyes zubbony, egy éhes elme
S Isten bárányát, Voltaire ó könyvét,
A trágyadombról fölemelte.

Belenézett és megdördült az ég,
Dühtől gyultak föl bús, izzadt orcák,
Hajh, fázni fog még e könyvtől, tűztől
A papos, úri Magyarország.

Népszava, 1907 december 22

Az éjszakán, nagy hangszerünkön,
Várva, remegve feszül a húr.
Sugdosódnak az éji manók:
Hol a karmester úr?

Bús emberek éji csapatja
Vár... a sok gethes hangulat.
Választ kérünk, meddig várjuk még
A karmester urat?

1906-1907 évekből

Mi nem vagyunk ifjak, se vének:
Az Élet vőlegényei vagyunk.
Oda se nézünk ezer évnek,
Dacos és keserű vőlegények.

Tudjuk, hogy nem hiába várunk:
Az Élet vőlegényei vagyunk.
Keblet, hitet nyiltan kitárunk:
Mienk lesz a mi szép mátka-párunk.

És ha ezerszer meg kell halnunk?
Az Élet vőlegényei vagyunk.
S ha ezerszer kell hitet vallnunk?
Mégis meglesz a mi lakodalmunk.

Népszava, 1908 11. sz.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Nagyúrtól, paptól így tanulta:
Milyen jó bolond is a paraszt,
Új tavaszkor robotol újra.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld:
Ezer úrnak kell a kincs télre
S ezer éve ezért robotol
Sok-sok millió cseléd-féle.

Népszava, 1908 március 8

Ahogyan azt kevesen járják,
Én megjártam becsületesen
Tarkult eszmék Kálváriáját.

S már ott tartok, ahol elhagynak
Önző, utas, bolond ideák
S nem kivánok semmit -- magamnak.

Már nem súgom, immár kiáltom:
Uj táborok, jőjve jőjjetek.
Győzelmetek hallva: megáldom.

Népszava, 1908 május 10

Testvéreim, reánk most az Időből
Vészes csodák, gyönyörű napok hullnak.
Emeljétek föl az arcotokat,
Most, most, mikor a bajok sokasulnak.

Ingnak a házak, menjünk az utcára,
Ott zúg a Sors s táncos vér-jelek intnek.
Amink van, vigyük az utcára ki:
A rongyainkat és a sebeinket.

A rongyainkat és sebeinket,
Bús szemeink évezred-törte fényét,
Kemény öklünket, igazunk, hitünk,
Forró, varas szánk bosszúlihegését.

Karddal, korbáccsal, ónnal, lópatával
Ha jönnek, álljunk, most végre megálljunk.
Nyög, reng a Föld, rosszabbul nem lehet,
Nekünk semmink sincs, hátunkon a házunk.

Reng a Föld és vadul ölet az úr-had.
Rengjen a föld s a dölyfös had ölessen.
És mégis más lesz a magyar világ,
Az utcákon már a Jövendő lebben.

Testvéreim, megmart, szegény szivünket
Rakjuk rá izzadt, büszke homlokunkra,
Vagy bércet szül vagy mély sírt most a Föld:
Földrengés lesz, legyen talpon az utca!

Népszava, 1908 október 4

Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.

Szapulva hull hideg eső,
Csepegő, furcsa árnyak,
Apró, fagyos, téli manók
Redős, forró homlokomon
Nagy próba-táncot járnak.

Ilyenkor mindent jól tudok,
Kegyetlenül, sötéten,
Hidegen látom sorsomat,
Célomat s balga végemet
Ott fönn a felhős Égen.

Barnán, felhősen néz a nyár
Reám, szegény balogra
S itt van már a homlokomon
Korán-kötötten, fagyosan
A tél jégvirág-csokra.

Virágos, szegény homlokom
Mögött mély, barna eszmék
S egy szörnyű gondolat-verem,
Megsiklanak a lábaim
S már mintha esnék, esnék.

Vasárnapi Újság, 1909 3. sz.

Mit eddig kaptunk Scythiától,
Halálnak sok, életnek kevés.
Bajtársaink, most jön a java:
A kétségbeesés.

Most már nem kell komédiázni,
Langyos cselekvés, menj tovább,
Csináljuk kissé komolyabban
Ezt a komédiát.

Meg akarnak fojtani minket?
Járjunk a gyilkosok előtt.
Raktáron néha mi is tartunk
Egy kis szívet s velőt.

Csacsik, hogy hozzák ezt a dolgot:
Zsandárt küldnek ránk ittasan.
Coki, nagyúr, az én fajtámnak
Lesz és igaza van.

Népszava, 1909 március 7

Úgy szerettél, amilyen voltam,
E nagy Krisztus-hasonlóságod,
Hajh, titkon, sokszor kicsufultam.

Anyák és bölcsek így szeretnek.
S hogy mint az anyám úgy szerettél,
Mondhatnék-e bánóbbat, szebbet?

S mondhatnék többet vallomásnak:
Én gyermeknek, jónak születtem,
Csak az Élet lovalt be másnak.

Páris, 1909 április 25

(Kollányi Boldizsárnak, a Holnap II. szerkesztőjének,
"Az Illés szekerén" dedikációja.)

Megáldott, kinek asszonya jó,
S az is, kinek rossz asszonya van,
De asszonnyal és asszony nélkül
Asszony-vágyó szegény ember
Bal és boldogtalan.

Budapest, 1909 június 16

(Dedikáció, Erdélyi Hírlap (Arad) 1925. február 1.) A versnek egy
olyan változatát is ismerjük, amelyben a második sor "S az is" szavai
helyett "Boldog" áll s a negyedik sor "Asszony-vágyó" kezdete helyett
"Asszony-váró" van.

Nem illedelmes a mi életünk,
De így indultunk, tehát így megyünk.
Buta másokként élni nem tudunk,
Tehát: hozzájuk nem hasonlitunk.
Békét magunknak s másnak nem hagyunk,
Tehát: sebzettek mindig mi vagyunk.
Jogunk van hinni rangot, istenit,
Tehát: rajtunk már zuhany se segit.
Nagy önszerelmű balga istenek,
Tehát: meghalunk mint kóbor ebek.

Kolozsvár, 1909 június vagy július

Újság, 1932 szeptember 25

Inog minden s én botorkálón
Lépek a ködbe, hóba, fagyba
S valaki menekül előlem
S mintha néha visszakacagna.

Jaj, hiszen ez szent-maga Páris,
Mely most előlem kacagva fut, száll
S amit én kapkodva elérek:
Hideg zsivaj és fagyos utcák.

S a kacagás is egyre halkabb
És én egyre gyávábban lépek:
Előttem nagy sírok tárulnak,
Vörös ölűek, szörnyü mélyek.

Már lábaimnak nincs hol állni,
Már fejemet senki se fogja.
Már nem tudom, hogy melyik percben
Zuhanok le megtántorodva.

Páris, 1910 január vége

Vörös Lobogó, 1919 január 31

Még egy kis felednivalóm van
S csak addig fognak tudni rólam,
Míg ezt az egyet is lerázom:
Engem mindig félig szerettek.

Nekem nincs semmi tartozásom,
Könnyű lehet az elmúlásom,
Engem mindig félig szerettek
S ezért nem jár emlék, se hála.

Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek
S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon,
Kik szivüket úgy óvták tőlem.

Ez az egyetlen tartozásom
S ezt az egyet játszva lerázom.
Engem mindig félig szerettek
S én nem szerettem senkit, senkit.

Páris, 1910 január vége

Vörös Lobogó, 1919 január 31

Jöhetsz, siess, leáldozóra botlott
A híres nyári nap,
Holnap, ha akarod, szeretlek
Büszkén egy lány miatt.
Tizenöt évig rejtegettem,
Csúfoltam is a nagy valót,
Nem váltott meg a házasságos,
Férjes és lanyha csók.
Tegnap fojtogatott a nyáréj,
Leskődtem
S a szomszéd szoba,
Kis lányomé,
Könnysóhajos volt.
Álmatlan ostoba
Levelet írt az én kis lányom,
A kis fehér, édes szamár
S egy piros arcú, kis diák úr
Milyen boldog ma már.
Én nem mertem,
Én sohse mertem
S a csók várni nem szokott,
Gyere, mert temet már a lányom
S csókolni nem fogok.
Jöhetsz, siess,
Leáldozóra botlott
A híres nyári nap --
Holnap, ha akarod, szeretlek
Büszkén egy lány miatt.

Híd, 1940 október 18

Medgyaszay Vilma emlékezéseiből. A vers kabaréversnek készült,
de nem került műsorra.

A Minden-Titkok titka
Talán az Éj, hol itta
Borát a torkunk,
Szépségét a lelkünk,
Hol együtt loholtunk
S hol egymásra leltünk.

Révésznek -- Ady, Bpest, 1911. jan. 9.,
dedikáció "A Minden titkok versei"-hez

Tavasz van és a lázadókat
Imádta mindig az élet, a láz.
Jaj annak a magyar hajónak,
Mely olcsón és mindent elmagyaráz:
Jaj százszor a megbocsátónak.

Engesztelhetlenül úgy fusson
Minden bilincselt, bántott, bús magyar
Hajója, hogy büszkén eljusson
Víg partra, melyet tört szíve javall
Perlőinket perlő nagy jusson.

Hiszen ők már úgyis inognak,
Már küldik a kegyes üzenetet,
Nagy harcba fogni úgyse fognak
Ezek a zagyva úri seregek,
Rablói száz elrablott jognak.

Trónjukon már vitázva ülnek
S már nem kacagják gőggel a tavaszt.
Persze hogy meg nem szelídülnek,
Werbőczi fajától ki várja azt?
Eddig csak zsandárokat küldtek.

De vér serked bőrük-alatta,
Itt a tavasz, hol panaszkodnak is,
Jön az úri, bosszús >>ebadta<<,
Jön a prédikáció, mely hamis
S jön a mi bosszús vágyunk-adta.

No, végre hát, ők védekeznek,
A hóhérok, akiknek lelke sincs,
Adván módját amaznak s eznek,
Lóg hangosan róluk a vén bilincs:
Ok, félők, legtöbbet vétkeznek.

Tavasz van, ezerszer pusztuljon
Minden alkuvás, minden habozás
És ezerszer egymásra hulljon
Minden régiség és minden szokás:
Most már nincs, hogy ki elől bujjon.

Ez a magyar teljesedettség:
Itt a tavasz és itt a diadal,
Minden hitetlenség betegség.
És magyarul sokszor szent az a dal:
Itt a nagy harc, hát tessék, tessék.

Népszava-melléklet, 1911 május 1

Halkult, rejtő és becéző szavak,
Ti akkor is mellette lesztek,
Midőn gazdátoknak már nem szabad.

Nyugtassátok és ölelgessétek
Érintés nélkül, mint a sóhaj,
De mámoritóan, mint a vétek.

Amikor majd nem is gondol rátok,
Szegény gazdátok fojtott álmát
Álmaiba bemuzsikáljátok.

S a szíve majd riadtan megremeg
És szemeibe kapcsolódnak
Nagy távolból a leghivebb szemek.

Budapest, 1912

Pesti Napló, 1933 december 24

Akár erre, akár arra,
(Be gyönyörű tavasz-éjjel)
Csak szívünkben fölkavarva
Mehetünk,
Akár erre, akár arra.

Vagy ezt mondod, vagy azt mondod,
(Be gyönyörű tavasz-éjjel)
Be fájnának most a gondok.
Jól vigyázz.
Vagy ezt mondod, vagy azt mondod.

Ha szeretsz, ha nem szeretsz még,
(Be gyönyörű tavasz-éjjel)
Én szeretni úgy szeretnék
Valakit,
Ha szeretsz, ha nem szeretsz még.

Talán igen, vagy talán nem.
(Be gyönyörű tavasz-éjjel)
Reszketve szólok, hogy: ámen,
Legyen úgy,
Talán igen, vagy talán nem.

1913

Nyugat, 1919 február 16. március 1. sz.

Ha a vitéz megkopik
És ha rongyos rajta a ködmön,
Vitézzé válik legott,
Hogyha megint a régi köd jön.
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

Ha labanc lesz a kuruc,
Hogy tud mosolyogni magában,
Igy szól: kuruc a karom,
Hát hadd legyen labanc a lábam.
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

Ha rokkant már a vitéz
S készülget a csúnya halálra,
Megdörzsöli a szemét
S hunyorgat ravaszul a bálra:
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

1913

Nyugat, 1919 február 16. március 1. sz.

Mondjuk: január huszonkilencedik napján

Rend, félelem, szanatórium,
Elmaradt csókok s duplával ígértek:
Értek-e valamit s mennyit értek?

Ma verseket írtam: kelletett
S így írtam a verseket már régóta,
Mert olcsó a nótás és a nóta.

Bocsánat: jött négy-öt s több levél
S kik írták tegnap, arra nem gondoltak:
Mi volt nekem a Tegnap és Holnap.

Este: hazug, jó és szép szökés.
Barátok, kik jó szóval megadnak
Amit a nők tettként megtagadnak.

Nyugat, 1914 február 1

Nagy, száraz testét föltaszítja,
Melyben beteg ingerek élnek.
Fajtája és lakája romlott
S hozsánnát zeng neki:
Ez a Férfiú, ez a szittya.

Így találta meg ez a nemzet
Mindig a maga megváltóját,
Így: vesztve önös hóbortokba
Felejtette magát
S élt mindig úgy, mint másnak tetszett.

Kár, kár, de talán kiheverjük:
Kihevertünk sok martalócot:
Van valami ebben a földben,
Mi mégis összeköt
S az úr-zsiványt majd együtt verjük.

Most áll, ágál, prüszköl, parancsol
S táborunk új, szedett és félénk
S hogy ez a Jövő, ő nem látja:
Oh, hályogos szemek,
Kikben a Mult lőréket pancsol.

------------------------------

Nagy, száraz testét föltaszítja
És ez a gémberedett ország,
Míg a maga erejéhez jut,
Egy csöppet hisz neki
S aztán -- hólyag volt -- fölhasítja.

Világ, 1914 február 22

Sohse hittem, hogy dolgainkat
Rossz szemével igazán látja,
Mégis:
Beszéljen a Gondviseléssel,
Ha a Gondviselés barátja.

A Gondviselés okos isten
S talán őt is gonddal cipelte.
Mégis:
Viseli annak is a gondját,
Aki minden bentről kiverve.

A Gondviselés még hinárzik
Lovas lábainak alatta,
Mégis
Már hangzik az ős-új kiáltás:
Üdvözlégy thalatta, thalatta.

A tenger, a milliók lelke,
Már melegen fénylik előttünk,
Mégis
Ő régi-bután hadonászik
S mosolyogja Dózsa-elődünk.

Őrültje a Gondviselésnek,
Semmit se bír már tisztán látni,
Mégis,
Ha szánjuk is, kímélnünk nem kell:
Rosszabb nem jön nála, akárki.

Hogy fog ő még alkura lépni
Utáltak és féltek hadával,
Mégis
A Gondviselés elpártolni
Tőle, a dühödttől, nem átall.

Keseredten miként bámulhat,
Rossz szemei miként merednek:
Mégis,
Ha tíz életet tízszer élne,
Jön, itt van már tenger eretnek.

Világ, 1914 június 7

Zuboly, nézz bennünket!
Te szabad hajdúságod
S halálos nagypénteked
Él tovább és lüktet
Ereinkben, valónkban
S mikép te mondtad: Jól van.

1915 vagy 16-ból

Nyugat, 1919 február 16. március 1. sz.

Bekötöttem a szemed
És most találj hát meg, Sors:
Húnyósdi, buvósdi
Másképpen nem lehet,
Nem lehet és nem lehet.

Lenyelem csábos szavad
És hiába beszélsz, Sors,
Kurjongni, kiáltni
Már régen nem szabad,
Nem szabad és nem szabad.

Én tudom és jól tudom,
Hogy engem is célzolsz, Sors,
Kapósdi, futósdi:
Utamat befutom
S állok a kereszt-uton.

(Ha labda is vagyok,
De a játékból
Ki lehet állni.)

Világ, 1916 július 15

Óh, átkozott a csúf Gondolat,
Szörnyű szépsége az Embernek,
Kit most nagyszerűen levernek
Bűnei.

Óh, Ember, aki senki se vagy,
Mért akarsz még te senkibb lenni,
Rabolni, ölni s enni s enni
Mért akarsz?

Óh, Ember, gondolj csak egy kicsit
Vagy egy nagyot voltodnak vesztén,
Zsidó vagy Alláh-s vagy keresztyén:
Lakolál.

Óh, Ember, jönnek a bajok
És te csupán ostoba voltál
S ledől bizony most minden oltár,
Ami volt.

(Jaj, be baj, jaj, be nagy-nagy kár.)

Világ, 1916 augusztus 6

Minden csak volt: ma nincs semmi.
Lenni?
Kell az ördögnek ma: -- lenni.
Minden csak volt, ma nincs semmi.

Bilincselten, rabon, zártan,
Vártam
S bús vagyok a mártírságban:
Nem ezt vártam rabon, zártan.
Vártam jó emberesebbet,
Szebbet
S hű életem mindig messzebb,
Hogy kapjon emberesebbet.

Világ, 1916 augusztus 15

A Minden-titkok: titkok maradnak --
S minden-titok, és: így van rendjén,
De jó néha titkot ostromolni,
Nagy magunk-ámításba keveredvén.

Milyen titkot ostromlok én most tán?
Avagy nincs a titkoknak titka? --:
Valaki a szívemen átsétált
S ezt a zokszót akarta, hívta, hívta.

1917 november

Vasárnapi Újság, Kolozsvár, 1924 július 20

Hány tavaszon küldtem bárhonnan
Nektek a sok hitető verset,
A Jövőt prédikáltam nektek
S most a jelen be másként lobban,
Másként gondoltam, szebben, jobban.
Jaj, golyózáporba áztattátok
Üstökötöket és fejemet.
Fejem, fejem, bús felelős, te,
Miért adtál ifjaknak hiteket,
Mikor a világ csak hiteget
S én nem láttam, hogy a Föld por és rongy.
Drágáim, árváim, fiaim, Tik,
Kikkel, jaj, hogy most sem lehetek,
Hol jártok vén bolond fejemmel
S ama nagyszerű kegyelemmel,
Hogy a Halált ifjan éritek.
Drágáim, árváim, fiaim, Tik,
Az Élet csakugyan menekül?
Hol jártok, vagytok s kik -- éltek -- még?

Pesti Napló, 1917 augusztus 12